Olah!

Amint láthattátok társ szerekeztőt kerestem és Mesi28 válalkozott erre a posztra :D Úgyhogy üdvözöljük Mesit az új tár szerekeztőt :)

Örülök neki Mesi, hogy segítesz :)

Hálám üldözni fog :)

Puszi: Andy

Társ szerkesztő Kerestetik!

Igen jól olvastátok! Társ szerkesztőt keresek mert egyedűl nem bírom tovább és ha azt akarjátok, hogy a blog fent maradjon hát akkor annak ez az ára.

Nem kérek asszem sokat csak annyit, hogy legyen valaki aki segít és akivel tudom folytatni a történeteket és egy kicsit helyre rittyenteni a blogot.

Összesen annyi a feltételem, hogy aki jelentkezi/már ha jelentkezik is valaki/ az tudjon írni!

Megértésetek köszönöm!

Puszi: Andy

Névtelen novella :)

Itt a friss csajok :) Remélem még vagytok :) Nemsokára jön a novi következő része, addig is puszi!

Van, amikor az ember fent van a csúcson és van, amikor a poklok poklát járja. Úgy érzem én a poklot járom már egy ideje egyes-egyedül. Mióta Edward elment, az életem darabokra tört és már nem lehet össze rakni. Olyan, mint amikor egy vázát darabokra tör az ember és a darabkák oly apróra összetörtek, hogy már nem lehet őket visszailleszteni. Na, én is így vagyok és egyedül az tart életben, hogy tudom, Edward talán most boldog. De én nem voltam az.

A menekülő utat számomra az ital és egy éles penge biztosította. Szinte minden átkozott nap iskola helyett valami bárba mentem, ahol alkoholba fojtottam bánatom, majd az este folyamán, mikor sikerült haza tántorognom, a fürdőszobába zárkózva elő vettem másik régi ismerősöm és a csuklómon kilátszó ereknek nyomtam. A forró vér lassan csordogált le a kezemen elérve a padlót és besötétítve azt. Ezek után általában vagy a fürdőben aludtam el vagy pedig Charlie bevitt a szobámba. Fájdalmat okoztam neki és ezzel teljesen tisztában voltam, de nem tudtam mást csinálni. Jacob bevésődött, így még ő sem segíthetett rajtam. Örültem neki, hisz végre talált egy csodálatos lány, de mégis hiányoltam az érintését, a hangját és a humorát. Így hát egyedül voltam, mígnem kiderült, hogy egy kicsi lény életét hordom a szívem alatt. Természetesen egyből tudtam, ki az apja a gyereknek. Hisz ki más lenne azon a személyen kívül, akinek a szüzességemet adtam a szerencsétlenül elsült szülinapi buli után. Még most is tisztán emlékszem arra a napra, amikor elmentem az orvoshoz és kiderült a folyamatos rosszullét oka.

„Reggel ismét az ismerős rosszullétre keltem és már rohantam is a fürdőbe, hogy kiadjam magamból az émelygés okát. Pár perc múlva kissé jobban álltam fel, majd a csaphoz mentem és kiöblítettem a számat. Ahogy felemeltem a fejemet, elszörnyedve tanulmányoztam a tükörből visszatekintő, meggyötört lány arcát. Arcom színe versenyre kelhetett volna a fal fehér színével. Szemem alatt oda nem illő karikák voltak. A tükörben lévő arc már nem az a régi volt, aki minden reggel boldogsággal kelt fel és sietett, hogy újra láthassa szerelmét és második családját. Ez az arc már egy félelmetesen ijesztő lányt takart, aki a boldogság tengeréről a boldogtalanság tengerére evezett át.

- Bella – kopogott be Charlie az ajtón.

Pár mély lélegzetet vettem, majd kinyitottam az ajtót és apámra néztem.

- Hallgatlak – szólaltam meg rekedtes hangon, ami engem is megrémített kissé.

- Kérlek szépen, ha már iskolába nem jársz be, legalább az orvoshoz menj el! Már hetek óta szenvedsz és még fájdalomcsillapítót sem vettél be – könyörgött Charlie és már-már könnyeket láttam szemében.

Fájt így látni, ezért, ha többet nem is, de meg ígérem neki, hogy ma elmegyek az orvoshoz.

- Rendben, elmegyek ma a dokihoz – mondtam majd egy nagy sóhaj után elléptem Charlie mellől és bementem a szobámba, hogy felöltözzek.

Pár perc alatt kész voltam és már indultam is a kórházba.

Az orvoshoz vezető utat mélységes csendben töltöttem és még csak meg se próbáltam boldogabbnak látszani.

Az idő elteltével meg pillantottam az oly ismerős helyet majd bekanyarodtam a parkolóba.

Agyam egy része egyből elhajtott volna, de tudtam, hogy tényleg szükségem van egy alapos kivizsgálásra. Így hát kiszálltam a kocsiból majd elindultam a bejárat felé.

Ahogy át léptem a küszöböt, orromat egyből meg csapta az ismerős kórházi szag. Régen szinte minden nap itt kötöttem ki, de mostanság nem nagyon mozdulok ki a házból így nem sok esély van egy lábtörésre vagy valami másra.

Lassan sétáltam a rendelők között, míg el nem értem a számomra megfelelő kórtermet.

Charlienak nem mondtam, hogy a nőgyógyászhoz megyek mivel egyből arra következtetett volna, hogy terhes vagyok, ami ugyebár teljeséggel lehetetlen.

De mégis ennél a rendelőnél kötöttem ki, hisz már egy hónapja késik.

Nem féltem, hogy talán gyógyíthatatlan betegségben szenvedek, hisz akkor előbb vége az életemnek és nem kell többet gyötrődnöm.

Vettem egy nagy levegőt majd bekopogtam az ajtón.

Egy hangos szabad után benyitottam.

- Jó napot! Maga bizonyára Isabella Swan. Én Dr. Olsen vagyok. Foglaljon helyet és mondja el a panaszait – mondta a doki majd az íróasztal előtti székre mutatot,t én pedig pár másodperc gondolkodás múlva helyet foglaltam.

Pár perc leforgása alatt kereken összefoglaltam, hogy mi a bajom, amit az követett, hogy egy monitor melletti ágyra kellet feküdnöm.

A doktor gélt kent a hasamra majd elindította a gépet és már neki is látott a vizsgálatnak.

Percek teltek el néma csendbe burkolózva és kissé talán el is kezdtem félni, amikor hirtelen a doktor felém fordult.

- Nézzen csak ide Isabella – majd a képernyőre mutatott, ahol egy kis szürke folt volt.

Nem értettem mire akar kilyukadni az orvos.

Arcomra csak a tömérdeknyi értetlenség ült ki.

- Súlyos betegség? – kérdeztem elakadó hangon, majd a szemem ismét a monitoron lévő pacára fordítottam.

- Dehogy is! Isabella maga gyermeket vár – mondta teljesen nyugodtan, nekem pedig még a lélegzetem is elakadt.

Én terhes? De hisz ez lehetetlen, hisz a vámpíroknak nem lehet gyerekük.

Nem, nem és nem. Ez biztos csak valami félre értés. Hisz nekem nem lehet gyerekem egy vámpírtól.

De viszont valami magyarázat kell, hogy legyen arra a kis foltra a monitoron.

Egész eddigi életemben egyedül Edward-al voltam és akkor is csak épp pár percig.

- Ez lehetetlen – nyöszörögtem, majd fejem vissza raktam a párnára és mélyeket lélegeztem.

- Talán nem kívánt terhesség? – kérdezte a doki, miközben letörölte a hasamról a gélt.

- Hát… mondhatjuk annak is – mondtam majd felültem és lepattantam az ágyról.

- Esetleg kívánja elvetetni, vagy netán örökbe adni, ha megszületik? – kérdezte majd egy kis papírt adott a kezemben, amin a kicsi lény volt.

Kezem egyből védelmezően hasamra csúsztattam. Bár még az előbb hitetlenkedtem most mégis oly természetesnek tűnt, hogy van bennem egy apró baba.

Egy darabka életem legfontosabb emberéből és belőlem.

Bár, ha túlélem ezt az egészet, tudom, hogy gyermekünk minden nap rá és régi családomra fog emlékeztetni, de mégis ez az egyetlen dolog maradt tőle.

- Nem szeretném sem elvetetni, sem örökbe adni – jelentettem ki határozottan.

***

A hónapok csak úgy teltek és a hasam is egyre csak nőtt. Miután Charlie megtudta, hogy terhes vagyok, teljesen ki kelt magából és elküldött otthonról mondván, hogy én már nem az ő lánya vagyok.

Így hát miután mindenem összepakoltam, számomra a világ legkedvesebb és legbiztonságosabb helyére mentem. A Cullen házba.

Mikor behajtottam a kis ösvényen, elmémet emlékek rohamozták el és nem is kellett több, hogy arcom könnyáztatott legyen.

Szorongva léptem rá a fékre. Vajon mi várhat odabent?

Lassan kinyitottam furgonom ajtaját és olyan óvatosan szálltam ki, mintha a talajt betakaró levelek mind valamilyen emléket tartalmaznának.

Kissé tántorogva, de oda sétáltam az ajtóhoz melynek kilincsére helyeztem remegő kezem.

Lassan benyitottam, majd szememmel körbe pásztáztam a helységet.

Minden ugyan abban a pozícióban volt, mint az utolsó itt töltött estémen, csak fóliákkal lefedve.

Bizonytalan léptekkel jártam körül a lakást és legutoljára azt a szobát hagytam melyben legtöbb időmet töltöttem.

Nem tudtam, vagy nem is akartam benyitni, ezért inkább elkerültem a legfelső emeletet és csak az alsó két szintet használtam.

Egy ideig minden rendben ment, aztán elkövetkezett a kilencedik hónap is.

A hasam óriásira növekedett, és ha lehetett, én egyre rosszabb állapotba kerültem.

Az utolsó pár napban már felkelni sem tudtam, ezért telefonáltam a Seattle-i kórházba ahonnan pár óra után meg is jött a mentő és elszállított.

Eszem ágában sem volt, hogy a Forksi kórházba menjek, mert azt meg tudná Charlie és még nagyobb feneket kerítene a dolognak.

Miután beérkezett a mentő egyből egy műtőben kötöttem ki, ahol aztán el is altattak és csak órákkal később tértem magamhoz.

Persze amint felébredtem egyből a gyerekemért könyörögtem, akiről még azt sem tudtam fiú- e vagy lány.

- Szeretném látni a gyerekem- szólaltam meg amint felnyíltak szemeim és megtaláltak egy nővért, aki ép a kórlapot ellenőrizte.

- Rögtön hozom – mondta, majd ki is lépett a szobából, amelyben elhelyeztek.

Most döbbentem rá, hogy fejem iszonyatosan sajog és a hasamnál pedig égető érzés kerekedett felül.

Óvatosan megtapogattam ott, ahol fájt, majd, ahogy ruhámat, melyet a kórházban adtak rám, felhúztam és meg pillantottam egy hosszú vágás nyomát mely össze volt varrva.

Elgyötörve figyeltem a vágás nyomait.

Lassan visszahúztam a ruhát testemre és fejem az ajtó felé fordítottam.

Pár perc múlva vissza jött a nővér kezében egy apró, de annál édesebb kicsi lánnyal.

Kinyújtottam karomat, hogy kezembe vegyem életem értelmét.

Az ápolónő vigyázva a kicsire átnyújtotta nekem, és kiment a szobából.

- Hát, te lennél, aki kilenc hónapon át a hasamba fejlődtél! Üdvözlégy kicsi lény! – mondtam majd apró puszikat leheltem kicsiny kis arcocskájára.

Pár percig még gyönyörködhettem az újszülött teremtményben egy magam is majd egy doki benyitott.

- Üdvözlöm – jött oda majd meg vizsgálta a kórlapot.

- Van már neve? – kérdezte a kicsi felé mutatva.

- Borostyán – mondtam ki azt a nevet mely már kilenc hónapja lebegett szemeim előtt.

- Szép név. Na, de térjünk a lényegre. Pár nap múlva maga is és a kislány is haza mehetnek – mondta arcán egy halvány mosollyal, majd távozott is.

Tekintetemmel visszafordultam gyermekemhez, és mélyet szippantottam az illatából, mely ugyanolyan bódító volt, mint az apukájáé és annak családjáé.

A napok hamar teltek és pár nap múlva már visszatérhettem Forksba, most már lányommal a karomban.

Természetesen, miért is lenne megint boldog az életem?

Mikor „haza” értünk a házban egy levél fogadott. Nem tudom ki írhatta, mert nem volt aláírás, de a levél tartalma lényegében arról szólt, hogy meneküljek, minél előbb, mert Victoria vadászik rám.

Hallgattam a levél feladójára és pár nap múlva egy alig három hetes csöppséggel útnak indultam, hogy legalább egykori szerelmem megkeressem, és ott hagyjam a gyereket. Igaz, mindezt nem nagy kedvel tettem, de muszáj, volt, ha azt akartam, hogy a lányom élhessen.

Persze, a keresés nem ment nagyon könnyen, de pár hónap után megtudtam, hogy hol laknak jelenleg.

***

És most itt állok a ház előtt. Pár napja figyeltem őket és megtudtam, mikor nincsenek itthon. Még a végén kiszimatolnák a szagom és nem engednének el.

Óvatosan elhelyeztem gyermekem az erdőben álló ház küszöbén, majd még egy utolsó csókot leheltem pici homlokára.

Leszedtem nyakamból a láncot, amely már egy ideje ott lógott és Borostyán nyakába tettem.

Még egyszer magamhoz szorítottam kicsi testét, majd amilyen gyorsan csak lehetett elrohantam onnan.

Egy kis ismertető :)

Na szóval az van csajok, hogy a novi első fele meg van ami remélhetőleg holnap okvetlen fel kerül :)

Ezért most ismertetem veletek a történetet.

Na szóval Bellát el hagyja a Cullen család, de azon a borzalmas estén még Edward és Bella össze bújnak kicsikét :D

Aztán Bella teljesen magába fodúl amikor hős szerelmesünk elhagyja ezért mindenfélerosszaságot csinál xD

Majs ezután kiderül, hogy terhes. Charlie kirakja a lakásból, ezért Bella kénytelen igénybe venni a Cullen házat, hogy kilenc hónapig meghúzza magát valahol.

Eztán felgyorsul minden. Bellának megszületik a lánya Borostyán(egy sorozat női főszereplőének a neve. A külföldi jelentését akartam adni gyerek névnek, de inkább a magyaros változatot választom xD Maga a történet is kissé a sorozat egy részét fogja követni.)

Na szóval Bella kap egy levelet miszerint Victoria üldözi ezért szökjön el minnél hamarabb. Persze leányzónk el is tűnik és felkeresi Cullenék mostani lakóhelyét ahol a küszöbön hagyja gyermekét nyakában egy medállal amin egy borostyán levél van.

Na hát ez lenne az első rész. A többi még titok :D

Puszi Andy

Na milyen nap van ma? Aki ki találja kap egy virtuális puszit :)

Na? Valaki?

Segítek egy picit! Augusztus 13... majd szeptember 13... egy hónap küllönmbség... Alice bevetheti remek parti tervezését... Még így se megy?

Akkor most nagyobb segítség!

Augusztus 13! Azaz Bella és Edward házasságának 4. évfordulója :D

Sok Boldogot nekik :D

Puszi: Andy

Sziasztok!

Sajnálom, hogy el tűntem, én nem is akarok mentegetőzni! Most egyenlőre nem hozok frisst hanem csak novellákat mert az új fejezet le lett törölve mivel szerelőnél volt a gépem.

Az első novira már nem kell sokat várni!

Remélem azért nem köveztek meg.

Puszi: Andy