Vagytok még?

Vannak még olvasóim???? Mertha nincsenek értelmét veszti az egész. Persze én nem zárom be a blogot és tovább folytatom annak a három embernek akik visszatérnek mindig, de azért mégis motoszkál bennem valami, hogy az a sok imádnivaló olvasó hova tünt?

Oké tudodm én, hogy eltüntem meg minden, de összesen csak Lea, Mesi és Lyly maradt meg?

Na mindegy ha esetleg még tartózkodik ezen a három személyen kivűl valaki a blogon az kérem szépen írja meg!

Új rész nemsokára várható :)

Puszi: Andi

Kérlek nézzetek be!

Drága olvasóim! Ugye még vannak olyanok? xD Na mindegy, remélem tetszik a friss, de most egy kis hirdetés :D

Barátnőmmel- aki még új a blogosok Világában egy új blogba kezdtünk. Természetesen Alkonyatos XD Ha át mentek erre a vadiúj blogra a részleteket megtudhatjátok :) De úgy összefoglalva csak annyit szeretnék kérni, hogy kukkantsatok rá egy kicsit :$ Igaz még nagyon gyengusz az egész, de szépen lassan ki alakul minden.

http://swedy-twilightangels.blogspot.com/

Köszi előre is ha benéztek :)

Puszi: Andy

A sors fintora

Na több heti kinlódás után megvan az új rész :D Remélem örültök neki :)

Köszönöm a bétázást szokás szerint Leának :)

Na tessék olvasni és esetleg pár komi is jöhet :)

A gondolataimba mélyedtem, miközben Emmett a válaszomra várt. Pár mély levegővétel után odafordultam „családomhoz” és szólásra nyitottam szám.
-Victoria… Victoria, vámpír sereget alkot, hogy meg tudják ölni E… Edwardot - motyogtam, miközben letöröltem halvány könnyáradatomat az arcomról.
-Bella, biztos vagy ebben? - kérdezte Esme bizonytalanul.
-Teljes mértékben Esme. Hisz eddig Victoria rám pályázott, mert tudta, védtelen vagyok, aztán mikor Bree védelme alá kerültem, abbahagyta az üldözésem, de tudtam, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni. És most, hogy tudja, Edward egyedül van, rá fáj a foga. Ha összerakjuk ezt az egészet, teljesen egyértelmű az indoka. Meg akarja ölni. És ez már majdnem sikerült is neki. Muszáj Denaliba mennünk minél előbb! – úrrá lett rajtam a félelem és levegő után kapkodtam. Ha csak egy ujjal is hozzá mer nyúlni az a mocskos nőszemély, én megölöm, esküszöm.
-Bella nyugodj le. Azzal, hogy idegeskedsz, nem teszel jót magadnak. Mindannyian idegesek vagyunk, de ha most elkezdenénk dühöngeni, nem lenne semmivel sem jobb – mondta Jasper, miközben apró vámpírokat meghazudtoló lépéssel közeledett felém.
Testem egészében nyugalom áradt szét, miközben Jasper még mindig felém közeledett.
-Oké lenyugodtam- jelentettem ki pár mély levegővétel után. Lassan lehunytam szemem majd végig gondoltam mindent. Ahogy Breehez értem gondolatban, szemhéjam felpattant és a tekintetem a lányomat kereste.
Ahogy végigpásztáztam a helységet, ráleltem egy sarokban gubbasztva. Suta emberi lépteimmel megközelítettem a gyermekarcú vámpírlányt, majd leguggoltam mellé.
-Bree, jól vagy?- kérdeztem zavarodottan. Nem láttam Bree-t még soha ennyire… maga alatt.
Lányom felemelte fejét majd rám pillantott szomorkás szemeivel. Ilyenkor olyan védtelennek és törékenynek látszik, hogy az ember nem tudja meg állni, hogy ne essen meg rajta a szíve.
-Nem akarlak elhagyni, veled akarok maradni Bella! – nyöszörögte, miközben szorosan megölelt. Arcomon a meghatódottság nehézkes könnyei gördültek lefelé.
-Természetesen nem kell sehova sem visszamenned, és velem maradhatsz - mondtam nyugtatásképp, majd Carlisle arcára pillantottam. Végül is, már velük élek és ez mégis csak az ő házuk, de ha Bree nem maradhat, akkor én sem fogok.
Fogadott apám egy enyhe mosollyal az arcán bólintott. Könnyeimmel küszködve én is visszamosolyogtam rá halványan.
Lassan felálltam guggoló pozíciómból, magammal húzva Bree-t is.
-Alice?- szólítottam az apró tündért, akit hiába keresetem tekintetemmel, nem láttam. Pár másodpercnyi hallgatás után az emeltről suhant le a kis energiabomba, kezében két megtömött bőrönddel, majd egy ismételt gyors távozás után újabb két bőrönddel tért le az emeletről.
-Mehetünk. A csomagok meg vannak, te, te meg ti és persze én elmegyünk Tanyaékhoz. Esme, te maradj itthon és vigyázz Bree-re - hadarta Alice, miközben kezével hadonászott felénk mutogatva. Esmén látszott, hogy ő is jönni akar, de aztán meggondolhatta magát, Alice morcos képét látva.
-Én veled akarok menni anya! Kérlek, ne hagyj itt! El fog jönni és megint elvisz - tört ki lányom és odarohant hozzám, majd ismét szorosan megölelt.
-Bree nyugodj meg! Esme itt van veled és nem fog semmi sem történni. Értsd meg, most nem jöhetsz! Ha valami bajod esne… azt nem élném túl…- motyogtam jóformán alig hallható hangon.
-De…- kezdett ismét érveket felsorakoztatni, de még mielőtt nekivágott volna, csendre intettem.
-Semmi de! Érthető voltam? Az hiányzik még, hogy veled is történj valami! Te itt maradsz szépen, és ha megtudom, hogy terveket szövögetsz akkor, ó, de nagy bajban leszel...- morogtam.
Lassan mély levegőket vettem és csak Edwardon járt az eszem. Muszáj azonnal odamennem hozzá.
-Indulhatunk?- kérdeztem a többiek felé fordulva, majd egy egyértelmű bólintás után oda mentem Bree-hez és egy apró puszit nyomtam a homlokára.
-Vigyázz magadra és Esmére kérlek. És ne tegyél semmi őrültséget!- mondtam majd egy gyors ölelés után oda mentem Esméhez is, akin látszott, hogy nagyon nem tetszik neki az ötlet miszerint ő neki, itthon kell maradni.
-Kérlek, ha velem bármi is történne… Bree-nek szüksége van egy családra és egy szerető anyára - mondtam könnyeimmel küszködve.
-Jaj, kincsem, ilyen még az eszedbe se jusson! Vissza foglak kapni a fiammal együtt és újra boldogok leszünk - mosolygott keserűen Esme.
Nem szóltam többet, csak óvatosan megöleltem majd őt is megpusziltam. Miután elengedtem Esmét, Carlisle is odament hozzá, majd egy apró csók után elengedte feleségét és elindult kifelé az ajtón.
Rossz volt látni, hogy milyen nehézséggel válik el Carlisle Esmétől. Nem akartam ezt, ha tudtam volna egyedül mentem, volna el, de a kis szörnyetegnek köszönhetően Carlisle-nak itt kell hagyni bájos és szeretetre méltó feleségét. És ez is csak az én hibám.
Még az ajtóból visszatekintettem anyámra és Bree-re. Esme átkarolta Bree vállát és úgy nézett lányommal együtt szomorúan és keserűen utánunk.
E két szomorú arc láttán megfogadtam, hogy nem teszek semmi őrültséget, és amilyen hamar lehet, Esme vissza fogja kapni Edwardot, a gyerekeit és a férjét.
Nehézkes léptekkel hagytam el a házat, majd beültem Carlisle kocsijába.
Alice informált az elkövetkezendő órák programjairól. Mivel késő délután indultunk - ami Forks fényében estének is tűnhetett- így éjfél közeledtével az én pihenésemre és emberi teendőim elvégzésére fogva megálltunk egy kisebb panziónál.
Fáradtságom miatt csak annyit éreztem, hogy erős karok ki emelnek a kocsiból majd lassú, de biztos léptekkel elindultunk.
***
Reggel mikor felébredtem, egyedül találtam magam a panziói szobában. Lassan kikászálódtam az ágyból majd elindult megkeresni a többieket.
Az egyik dohányzóasztalszerűségen egy levelet találtam az én nevemmel ellátva. Óvatosan felemeltem, majd kinyitottam. A levélben csak pár sor állt.
„Bella el kellett mennünk, vadászni. Az ajtó be van zárva, remélhetőleg mire felébredsz, itt leszünk. Ne engedj be senkit és vigyázz magadra!
Alice”
Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Talán még van egy kis időm pár emberi percre, amikor mindent végiggondolhatok.
Gyors felöltöztem, majd miután bekaptam a számomra kikészített reggeliből pár falatot, a kijárat után kezdtem kutatni.
Lassan odatántorogtam az ajtóhoz, ahol meg győződtem arról, hogy tényleg zárva van, így emberi módon nem tudok kijutni a friss levegőre.
Hamar megtaláltam a legbiztonságosabbnak tűnő kiutat. Egy hálószobai ablak. Nagyjából egy méterre lehetett a földtől, így még az én balszerencsémnek köszönhetően is ki tudtam jutni.
Miután ki „ugrottam”, rendeztem a vonásaim, majd a panzió melletti kis erdőség felé indultam. Lépteimet az avar zörgése kísérte.
A csend körülölelte az egész erdőt. Mintha egy, a külvilágtól teljesen elzárt univerzumban sétáltam volna.
Menet közben a gondolataimba mélyültem.
Muszáj volt Edwardhoz mennem, hisz ha meghal, az csakis az én hibám. Nem engedhetem, hogy itt hagyja a családját, hogy itt hagyjon… engem.
Számomra az lenne a poklok pokla, és valószínűleg követném ő, minden gondolkodás nélkül. Az nem lehet, hogy egy olyan világban éljek, ahol ő már nincs.
A félelem hirtelen kapott el. És mi van, ha nem kellek neki, és Carlisle részletes beszámolóiból ítélve az irántam érzett szerelem elpárolgott már és csak hűlt helye maradt mindannak, amit még egykor érzett?
Talán… talán van esély rá.
-Nem Bella. Ezt a hülye zagyvaságot azonnal verd ki a fejedből! Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy hazugságban élj - na, szuper, már magamnak beszélek…
Bár egy komplett idiótától mit lehet várni?
Eddigi életem is csupa hazugságból épült fel. Akkor miért nem engedhetem meg magamnak a remény halvány parázsának egyetlen szikráját is?
Csak egy apró gondolat, esetleg pár megnyugtató szó. De ez reménytelen. Hisz ezt mind csak én mesélem be magamnak.
Az életem nélküle teljesen széthullott, mintha egy kisgyerek szétkavarta volna a nagy kirakós apró darabjait. Összerakni nehéz, de már szétszedni pillanatok alatt meglehet tenni.
Az Edward és köztem lévő „kapcsolatot” is talán így tudnám értékelni.
Hisz olyan nehéz volt beférkőznöm számára halott szívébe. Reménytelen esetnek tűnt, de aztán mégis sikerült. Ezáltal a kirakós darabjai a helyükre kerültek.
És egy borongós napon minden kudarcba fulladt. A több hónapos puhítás, az első csók, az első „SZERETLEK” vagy az első baseball meccs…
A kisgyerek megunta a szépen kirakott formát, így hát szétszedte, és minden apró részét a játékos ládika legaljára dobta. Onnan pedig már nehéz kijutni és újra a gyerek kezei közékerülni, hogy végül boldogan rakosgassa az összeillő darabokat.
Ezután a gondolatmenet után mély csendbe burkolóztam, és annak gondolatát, hogy Edward már csak egy szikrányit sem szeret, elhessegettem.
Megnyugtató, de egyben irritáló volt a beálló csend. Mintha minden moccanásom valaki figyelné. Talán ez is azt mutatja, hogy vissza kellene mennem. Cullenék már biztos ott vannak és engem keresnek.
Felgyorsulva, már-már futva indultam visszafelé, amikor egy kemény dologba ütköztem.
A nagy ütéstől hátravágódtam és ismét valami keménybe vertem fejem. A balesettől kissé megzavarodtam, így nehéz volt megállapítani, hogy kibe volt szerencsém bele botlani.
Fejemben a fájdalom elviselhetetlenül hasított és orromat megcsapta a vér jellegzetes, fémes illata is. Beleborzongtam.
Lassan felemeltem a fejem és a rémület ismerősként ült ki arcomra.

ÉS...IGEN XD

Anyám még sosem örültem ennyire, na mondjuk ez nem igaz, de mindegy xD KÉSZ VAGYOK CSAJOK, márha van aki még olvas xD Már csak a bétázásnak kell meglennie és amint az meglesz én felteszem :) Remélem örűltök :D Csak, hogy ki idegeljelek titeket a vége nagyon ott van XD ÉS HURRÁ Andi nem szenved amnéziában :D Na jó ez sem igaz, mert mindent elfelejtek, de annak ellenére, hogy nem tudtam mi volt a fejemben következő fejihez, nagyon klassz lett :P

Na puszi nektek :)

És akkor izguljunk :D

u.i: Happy Birthday Eddy fiú xD Sármos vámpírunk ma lett 109 éves :P Ahhoz képest milyen jól tartja magát :D

Csak tisztelgés képpen az idős szexi vámpír felé itt egy fotó rólla :D

CSAJOK segítség!!

Baj van xD Elkezdtem írni, drága Mesinek és Leának köszönhetően az új részt, csak egy a bibi nem tudom, hogy akartam folytatni XD Ha nagyon eltérek az esetleges folytatástól, nagy bajba leszek?

Remélem nem :D

Milli puszi: Andi