-Gondolom már hallottad, hogy én az „állítom” hogy Amy Edward gyermeke-mondtam és bele néztem Carlisle szemébe.
-Igen és ezért is szeretnék beszélni veled-mondta elgondolkodva.
-Nem hiszel nekem-mondtam majd fel álltam, és el kezdtem fel s alá járkálni.
-Én nem mondtam ilyet Bella. Én hiszek neked mindig is hittem neked ezt te is jól tudod-mondta és észre lehetett venni hangjában az apai szigort.
-Ez kedves-mondtam majd meg álltam egy helyben. Ahogy Carlislera néztem, láttam, hogy elgondolkodva figyel engem. Nem tudtam, hogy min gondolkodhatott ennyire de, asszem nem is akarom meg tudni.
-Mikor született Amy?-kérdezte Carlisle
-4 évvel ezelőtt Július. 20.-án-mondtam és tudtam, hogy Carlisle tisztában van, azzal hogy Edward is akkor született.
-Edward is abban a hónapban és ugyanazon a napon született.-mondta és meg hatódottan nézett rám.
-Tudom-válaszóltam majd a táskámban kezdtem el kutakodni. Miután megtaláltam, amit szerettem volna át nyújtottam Carlislenak.
-Mi ez?-kérdezte és kérdően nézett rám.
-Születési nyilatkozat-mondtam. Carlisle ki nyitotta a kis könyvet majd el, kezdte lapozgatni.
-Eléggé arányosan növekedett-mondta miközben a kis füzetett tanúlmányozta.
-Igen de ezt is csak azzal tudtam el érni ha emberi étel mellett vérrel is etetem.-mondtam mire Carlisle szemei ki kerekedtek.
-És msot milyen ételen él?-kérdezte kíváncsian.
-Rendes emberi ételt szoktam neki adni de, szoktunk vadászni is menni, mivel ha egy héten legalább egyszer nem ihat, akkor nem hajlandó semmilyen ételt lenyelni.-mondtam.
-Bella elmesélnéd hogy mi jellemző Amyre vámpír énjéből?-kérdezte. Miután bólintottam bele kezdtem mondókámba.
-Most kezdet el óvodába járni mivel 2-től 4 éves koráig, azaz mostanáig nagyon gyorsan fejlődött egy ember gyermekhez képest. Emberi ételen él és mellette vérrel de jobban szereti a vért. Van két ereje is. Az egyik hogy egy érintéssel is meg tudja mutatni mindenkinek az emlékeit a másik, pedig hogy képes több emberrel is a jövőbe vagy mondjuk például a múltba vissza menni, ha nagyon szeretné. Nagyon okos 4 éves lettére. Hát asszem ennyi, amit úgy gondolok, hogy tudnod kéne Amyről.-mondtam majd egy nagy levegőt vettem.
-Köszönöm hogy ezt mind meg osztottad velem Bella. Ez sokat jelent számora.-mondta majd oda jött hozzám és meg ölelt. Jól esett hideg ölelése de tudtam, hogy egyszer majd ismét elmennek és az a lyuk a lelkemben, ami talán most összeforrt majd ismét tátongni fog és akkor ismét depresszióba esek. De ezt most nem tehetem, mert két lányom van akikért „élnem” kell.
-Valami baj van-kérdezte Carlisle és közben arcomat, fürkészte.
-Nincs semmi csak el, gondolkodtam valamin-mondtam majd pár lépést hátrébb léptem de, ép csak annyit hogy Carlislet egészébe lássam.
-Nagyon hiányoztál az egész családnak Bella még Rosenak is-mondta Carlisle majd visszaült az asztal mögött lévő székre.
-Elhiheted, hogy ti is hiányoztatok nagyon nekem-mondtam meghatódva majd én is vissza, ültem eredeti helyemre.
-A kislány tudja hogy ki az apja?-kérdezte.
-Nem csak a nagyobbik lányom-mondtam mire a nagyobbik lányom szóra Carlisle szemei ki kerekedtek.
-Nem vérszerinti lányom egy ismerősöm lánya, akinek a férje egy vámpír volt és született egy gyerekük majd a lány meg halt a pasas pedig el tünt így magamhoz vettem Heathert-mondtam röviden és tömören.
-Értem-
-Akkor rendben. De ha nem bánod én most szeretném meg nézni Amyt.-mondtam majd az ajtó felé indult.
-Remélem még lesz rá alkalmunk hogy, beszélgessünk-mondta Carlisle. Ki nyitottam az ajtót de még előtte visszafordultam.
-Hidd, el még sok mindent meg kell beszélnünk. És én is szeretnék egy csomó mindent kérdezni, úgyhogy egy ideig nem szabadúlsz tőlem-mosolyogtam Carlislera majd ki léptem az ajtón és elindultam a kórterem felé melyben Amy feküdt. Mikor benyitottam egy kellemes de mégis mérgesítő látvány fogatd. Edward ott ült Amy mellet és Amy pici kezét fogta. Meghatódva és csendben néztem őket, de mégis dühített hogy előbbi incidensünknél Edward egy lánnyal csókolózott.
-Edward kérlek, hagyd el a szobát-szóltam halkan és lágyan, mert nem szerettem volna fel ébreszteni Amyt. Edward nem mozdult csak ült egy helyben és lányom, azaz a lányunk kezét fogta. Valahogy most az egyszer nem volt szívem elszakítna Edwardot egy ilyen gyönyörű égi tüneménytől, mint Amy. Ezért inkább oda sétáltam az ágy másik feléhez és meg simítottam apró arcocskáját lányomnak. Hideg érintésemtől Amy meg rezzent egy kicsit de nem ébredt fel. Puha bőre most még számomra is tűz forró volt, ami egy kicsit meg is ijesztett. Edward lassan levette szemét Amyről és éreztem, hogy arcomat fürkészi.
-Gyönyörű kislány-suttogta. Mikor fel néztem, rá tudtam hogy hiba volt. Rá találtam gyönyörű aranybarna szemeire melyek fogva tartottak és úgy éreztem, hogy le is gyengítnek. La hajtottam fejem, mert úgy éreztem tovább, nem bírok szemébe nézni. Inkább Amyt kezdtem el figyelni. Hallani lehetett gyöngéd szuszogását, amitől szinte elolvadtam. Olyan aranyos tud lenni ilyenkor.
-Tudod Edward ennél a szebb teremtésnél jobbat, nem kaphattam volna és ezt részben neked is, köszönhetem. Amúgy meg az apja gyönyörűségét örökölte-suttogtam majd fel álltam és az ablakhoz sétáltam.
-A szemeit tőled örökölte-mondta majd oda jött mellém.
-Te, mos komolyan, hiszel nekem. Elhiszed, hogy ez a gyerek tőled van és nem valaki mástól.-kérdeztem lágyan.
-Bella én neked nem tudnák nem hinni. Egy ilyen gyönyörű angyal, mint te biztos nem tud hazudni-mondta Edward lágyan majd el kezdet ajkaimhoz közelíteni. Már csak pár centi választotta el ajkainkat, de ekkor eszembe jutott, hogy Edward kint egy számomra vad idegen lánnyal csókolózott.
-Edward ez nem helyes dolog-mondtam majd eltoltam magamtól.
-Mért-kérdezte. Na jó Edward vagy meg hülyült ez alatt a 4 év alatt vagy csak hallani akarja amint én, szenvedek. Igen szenvedek ez a legjobb szó arra, ami most bennem zajlik le.
-Azt te is tudod nagyon jól Edward-suttogtam majd elindultam kifele a folyosóra. Mikor már épp ki akartam volna nyitni az ajtót Edward erős kezét, éreztem csuklómon. Lassan hátra fordultam.
-Kérlek Edward ne, nehezítsd meg az életem. Így is romokba hever. És, most pedig eressz el-mondtam szomorú hangon. Úgy tűnik, még hallgat rám Edward mivel eleresztettem kezem. Miután ki léptem az ajtón észre vettem, hogy Edward visszament a lányunkhoz és tovább fogta apró kezét Amynek. Kintről egy üveg ablakon keresztül figyeltem őket. Nem telt bele sok idő mikor két kéz erősen magához szorított. Mikor meg fordultam boldogan vettem róla tudomást hogy Heather szorít oly erősen magához.
-Szia kincsem-mondtam majd meg pusziltam feje búbját.
-Szóval ő lenne az a híres Edward Cullen Amy édesapja-nézett ki karom mögül be a szobába Heather.
-Igen-sóhajtottam majd magamhoz vontam Heathert és beszippantottam édes illatát, ami nekem annyira tetszet.
-Milyen jó neki legalább van édesanyja és édesapja. Nekem, pedig csak egy imádni való anyukám-mondta majd fejét hasamra helyezte.
-Hidd, el meg fogjuk találni az apukádat, ha szeretnéd.-mondtam.
-Én nem szeretném. Ha eddig nem volt kíváncsi rám, akkor ez után se legyen-mondta mérgesen majd egy puszit nyomott arcomra.
-Amúgy is minek nekem egy vámpír apa, ha egyenesen egy gyönyörűen káprázatosan szexi vámpír anyukám van-mondta mosolyogva mire én is meg eresztettem egy apró mosolyt.
-Ez kedves tőled köszönöm.-
-Ahogy elnézem nagyon elnyerte a tetszését Edwardnak Amy-mondta Heather majd közelebb lépet az ablakhoz és be tekintet.
-Lehet hogy elnyerte a tetszését. De Heather én bizonytalan vagyok. Nem tudom, hogy Edward biztosan elhiszi, e hogy Amy a saját vére és húsa-mondtam majd elindultam a vége láthatatlan folyosón.
-Hol van Rose és Alice-kérdeztem mikor ki léptünk a váróterembe.
-Haza mentek és egy bizonyos Esme nevű nőt hoznak, ide azt mondták-
-Na már csak ez hiányzott.-
-Miért ki az Esme?-kérdezte Heather kíváncsian.
-Ő Edward édesanyja és Amy nagymamája-mondtam majd lehuppantam egy székre.
-És mért ba hogy ő ide jön-kérdezte lányom értetlenül.
-Tudod Heather Esme számomra nagyon sokat jelentett és még jelent most is és hogy újra láthatom az számomra öröm de egyrészt félek is hogy nem lesz erőm és a magam köré épített fal egyszer csak leomlik.-suttogtam és ha tudtam volna akkor most sírtam volna.
