2009. október 31., szombat

1.Múlt és Jövő plusz a szerelem

Amy Heather gyertek indulni kell-szóltam fel lányaimnak. Míg a gyerekeket vártam a múltba merengtem. Még ma is a szemem elött lebeg hogy el hagyott. 4 kemény év Edward és a családja nélkül. Nagyon hiányoznak. Miután el mentek ki derült hogy terhes vagyok ami sokk ként ért. Nem tudtam mit kezdjek ezért mindenem össze pakoltam és el költöztem Londonba ahol találkoztam egy vámpír testvérpárral akik ugyan úgy mint elöző családom vegetáriánusok voltak. Ez meg nyugtatott így közöltem velük a tényt. Nagy szerencsém volt mert be fogadtak és azt mondták hogy mindenben segítenek. Miután meg született a lányom Amy engem át változtattak mert különbenn meg halltam volna. Azóta 4 év el telt. Amy félvámpír lévén ugyanúgy fejlődött mint egy normális kisgyerek. Ez viszonylag meg nyugtatott mert így legaláb lehet gyerek kora. Bár elöszőr nehéz volt vele meg értetni hogy nem szabad meg harapnia senkit sem de aztán meg értette és azóta rendesen ovodába jár mint a többi kisgyerek. Hát igen én nem terveztem gyerekből utánpótlást most még is van egy 15 éves lányom. Bár mondjuk nem vérszerint vagyok az annya. Még két évvel ezelött nem itt éltünk hanem egy kis faluba mert úgy gondoltam hogy Amynek kell egy kis szabadság. Már az utolsó napokat töltöttük a falucskában amikor meg ismerkedtem egy ember lánnyal aki ugyan úgy vámpírtól volt terhes de már volt egy 13 éves félvér lánya Heather. Nem nagyon értettem hogy hogy élhette túl az első szülést emberként. Sajna ő se és a kisbaba se élte túl a szülést én pedig már nem tudtam rajta sehogy se segíteni. Mivel a lánynak nem voltak rokonai így magamhoz vettem majd egy évre rá bele eggyezet hogy papirokon is én legyek a hívatalos annya. Nem vártam el tőle hogy anyának szólitson de ő mégis meg tette. Azóta eám anyaként Amyre pedig hugaként tekint ami nagyon jól esett. Azóta vissza jöttünk Londonba. Hát az életem fejre állt. Miután vissza jöttünk elköltöztem Lilytől és Vanessától persze csak pár házzal arréb élek tőlük így ez egy megnyugvást ad számomra. De azsem mindenhogy csődöt mondtam. Anyaként, diákként és munkaerőként is egyaránt. Míg nappal egy divatcégnél dolgoztam addig este estisuliba jártam. Így csak álltalábban hétvégén váltam igazi anyukává. Gondolataimból a lányok veszekedése zökkentet ki. Nem értettem hogy már megint mi az ami miatt össze vesztek ezért fel rohantam. Mindketten Amy szobájában voltak és Heather ésppen Amyről próbálta le cibálni a kedvenc pólóját.
-Mit csináltok már megint.-ordítottam majd oda mentem Amyhez és le vettem róla a polót amit ezután át nyújtottam nagyobbik lányomnak.
-Amy már hányszór meg mondtam hogy a nővéred ruháihoz nem szabad nyúlkálni. Neked is vannak szép ruháid vedd fel azokta-közben pedig oda mentem a szekrényhez és ki vettem Amynek egy polót ami pont ovódába való volt.
-De anya nekem az a poló kel ami Heathernél vann-nyafogott Amy miközben nagy nehezen rá erőltettem a polót.
-Heather máskor zárd be az a nyomorúlt szekrényt. Nincs kedvem minden reggel a ti nyafogásotok hallgatní-mondtam miközbe fel vettem Amyt és le indúltam a lépcsőn.
-Én nem tehetek róle hogy ez a kis csoda bogár mindent ki nyit-nyávogott Heather.
-Jólvan ma hamarabb jövök szóval ezt meg beszéljük. Ja és ma nem kell el hozni Amyt az oviból majd én érte megyek. De ha nem leszel itthon 17:00 órára akkor 2 hét szobafogság. Értetted kisasszony-mondtam Heathernek majd el indúltam a kocsihoz. Miután el vittem Heathert a gimibe Amyt pedig az ovódába indúltam is a munkahelyemre. Nem nagyon szerettem ott dolgozni de nem volt más lehetőségem. Igen népszerű ruha tervező voltam a cégben aminek meg is lett az eredménye. Olivia Lee a cég másik kis üdvöskéje lett számomra az ellen fél. Bár tudtam hogy soha nem fog utólérni de azért halandó létére eléggé egy kis mitugrász volt. Aholt tudott ott keresztbe tett. Bár én is ezt csináltam vele. Miután ki száltam az XC60-asz Volvomból be sétáltam a cégbe.
-Szia Emma hogy vagy-köszöntem eggyetlen hlandó barátomnak aki egyben az aszisztensem volt. Ő volt az eggyetlen hallandó aki tudta a titkom és nem agta tovább ezért nagyon hálás voltam neki.
-Szia Bella köszi jól vagyok. Képzeld ma jön egy új gyakornok. Állítólag nagyon ért a dívathoz és elvileg a te szárnyaid alá kerül a kis ujjonc.-közölte velem Em.
-Na ez klassz. Újra egy szerencsétlen a láthatáron. Amúgy kereset valaki-kérdeztem miközben a számlákat nézegettem.
-A suliból hívtak igazgató keresett Heather megint bajban van.-
-Na ez klassz alig ért be a suliba és máris bajba keveredett.-mondtam majd el indúltam a kijárat fel.
-Ha véletlen idő elött jönne az újjonc mond meg hogy sietek. Ja és Oliviának egy szót se mert egyből rohan szólni Miss.Gomeznek hogy nem jöttem időben.-
-Rendben de akkor mit mondjak ha keresnek hol a fenébe vagy.-kérdezte Emma.
-Nem tudom mond azt hogy Amy hányt a reggel és bébiszittert kellett keresnem mellé. Ha nem hiszi el se Olivia se Miss.Montez akkor majd ki magyarázom valahogy magam. Na mentem. Puszi.-majd fogtam magam és el indúltam a parkolóba. Miután be értem a suliba el indúltam az igazgatóiba.
-Jónapot Miss.Swan az igazgatóúr már várja-mondta atitkárnő és az ajtó felé mutatott.
-Jónapot Mr.Green.-köszöntem udvariasan majd le ültem egy székre közvetlen Heather mellé.
-Örvendek Miss.Swan.-
-Mit csinált már megint Heather.-kérdeztem és fel készűltem arra is hogy ezek után már ki rugják őt a suliból.
-Miss.Swan a lánya majdnem ki csappatta saját magát. Trágár szavakat írt a lány wc falaira. Most még meg úszta nem rugom ki tekintettel Heather jegyeit. De még egy rosz húzás és már is kivan csapva a suliból.-
-Értem. Ngyon hálás vagyok hogy nem rugta ki igazgatóúr.-
-Nincs mit de ez az utolsó húzása a lányának és már többé nem iskolánk tgja.-heves bologatások után el kértem Heathert a nap többi részéről. Miután be ültünk a kocsiba vissza indúltam dolgozni. Egész út során nem szoltunk egy szót sem egymáshoz.
-Ha a céghez értünk még lesz egykét elszámolni vaónk kishölgy-mondtam majd be parkoltam és indúltunk is fel az irodámba.

Sziasztok

Sziasztok. Új blog új történet. Na szóval egy ujjabb történet szerény személyemtől.
A történet lényegében sehonnan se folytatódik mert ezt az én piciny agyam találta ki. Maradnak a szereplők Bella, Edward a Cullen család és plusz egy csomó új titokzatos szereplő.
A történet lényegében arról fog szólni hogy adott nekünk egy Bella meg egy Edward akik élik szerelmes napjaik. Tudjátok mit még is folytatom valahonnan. Mondjuk onnan hogy meg volt Bella születésnapja el vágta az úját stb a többit tudjátok. Na szóval ugye a Cullen család fogja magát és tovább áll Bella érdekében. A történetemben már egyszer közösültek kedvenc szerelmes párjaink. És hát ebből meg fogant egy gyönyörű kislány. Miután Bella meg tudja hogy terhes el költözik Forksból majd Londonba telepszik le ahol meg születik kislánya Amy. 4 év telt el Amy fél vér vámpír lévén ugyan úgy fejlődik mint egy rendes gyerek Bella fő állású anyuka dolgozó tanuló. 4 és 15 éves lányait neveli. Persze itt jön a kérdés hogy ki az a 15 éves lány. Hát ő Heather a 15 éves kamaszodó fél vér vámpír akit anya halála után Bella vesz szárnyai alá ezután majd ő lesz a nevelő szülő és egyben Heather szemében az igazi anya. Na ez mind szép és jó de hol van a 4 évvel ezelőtt kámforrá vált Cullen család. Ha el olvasod a történetet akkor ezt mind meg tudod.