2009. november 3., kedd

4.Múl és Jövő plusz a szerelem

Az illat melyet éreztem egyre jobban vonzott. Ezért elindultam az illat irányába. Mikor már nagyon közel voltam az illathoz meg álltam és hallgattam.

-De én anyát akarom-ismertem fel kislányom hangját.

-Márt szóltunk neki, nemsokára itt lesz-hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Nem kellet sokat agyalnom, rajta hogy fel ismerjem Carlisle hangját. Hirtelen öröm és szomorúság fogott el. Öröm, mert egy olyan remek orvos kezeibe van Amy mint Carlisle. És szomorú voltem mert Amyt nem ismerhették eddig a percig. Lépteket hallottam majd ajtócsukódást. Gondolom Carlisle ment ki. Így úgy döntöttem, hogy oda megyek Amyhez amikor, egy csodás hang számomra a világ legcsodálatosabb hangja szólalt meg.

-Nyugi nem lesz semmi bajod-nyugttata a hang Amyt.

-De én akkor is anyát akarom-sírta el magát Amy.

-Nemsokára itt lesz az anyukád rendben-kérdezte a hang, akiben mostmár teljesen bizto voltam, hogy csakis Edward lehet. Egy ideig csend ült a szobában majd egy tekintetet éreztem magamon. Mikor meg fordultam az asszisztensnő állt mögöttem.

-Mostmár oda mehet a lányához-közölte szárazon majd elment.

-Oh maga lenne az édesanya-hallottam meg Carlisle hangját a hátam mögött. Hirtelen egy beszarinak éreztem magam, mert nem mertem meg fordulni.

-Ö igen, ami azt illeti-mondtam majd tengelyem körül meg fordultam. Mikor Carlisle arcára pillantottam láttam a boldogság és az értetlenség szikráit szemében. Nem szólalt meg csak intett hogy kövessem. Ki nyitotta az ajtót ki engedett majd utánam jött.

-Bella téleg te vagy az-kérdezte meglepődötten.

-Asszem igen-válaszoltam.

-Annyira örülök, hogy újra láthatlak-mondta majd meg ölelt, ami nagyon jól esett. Miután visszaöleltem lehajtottam fejem és próbáltam nem arra a 4 évre gondolni, amit lányomnak az apja és családja nélkül kellett töltenie.

-Nem is tudtam, hogy van egy lányod-törte meg a csendet mire fel, kaptam a fejem.

-Óh hát igen. Még csak 4 éves de egyre jobban hasonlít-akartam mondani de, el haraptam ajkamat ezzel el zárva azt a nevet, amit eddig nem mondtam ki csak magamban. Carlisle észre vette, hogy valamit akartam még mondani ezért ő folytatta a mondatot.

-Egyre jobban hasonlít kire-kérdezte kíváncsian.

-Edwardra-nyögtem ki végül és leültem egy székre. Carlisle követte a példám és mellém ült. Mikor arcára pillantottam látni lehetett az értetlenség minden egyes jelét.

-Hogy értetted, azt hogy Edward ra hasonlít Bella?-kérdezte Carlisle a tőle megszokott nyugodt hangon.

-Úgy értettem hogy Amy ő hát nem is tudom, hogy mondjam el-nyögtem ki majd lehajtottam fejem és képzeletben a föld alá is le, ástam magam annyira mérges voltam.

-Csak mond ki-mondta Carlisle és már kicsit ideges volt. Meg ráztam fejem ezzel jelezve, hogy ez nem olyan egyszerű ezért Carlisle gondolkodásba fogott.

-Na várjunk csak. Mi ugye négy éve jöttünk el Forksból. Amy 4 éves, és ha jól tudom te és Edward már egyszer eggyütt voltatok.-jukadt ki. Én csak hevesen bólogattam majd a padlót, kezdtem el fixírozni.

-Az nem lehet hisz az képtelenség. De ha mégis.-tanakodott Carlisle és közben érveket és ellen érveket sorakoztatott fel fejében. Ez onnan tudtam hogy miután vámpírrá váltam ugyan az lett a képességem mint Edwardnak plusz és meg tudtam változtatni a gondolatokat ami néha nagyon jól jött. Ezekről senki se tud még Lily se aki, átváltoztatott. Carlisle gondolatai sok minden körül forogtak. Ebből párat kivácsiságomnak be álítva ki hallgattam.

"Én ezt nem értem. De hisz vámpírnak nem lehet gyereke. És ha mégis akkor most a kislánynak Edward az apja. És mi van, ha Bella hazudik. De nem hiszem, hogy képes lenne ilyesmire vetemülni.". Rám nézett majd ismét gondolataiba merült.

"Na szóval elemezzük a tényeket. Bellának Edwardtól van gyereke. Amit én eddig képtelenségnek tartottam. De nem hiszem hogy Bella mással feküdt volna le, és azt mondaná, hogy Edwardé a gyerek. Ha ez igaz, akkor én nagypapa vagyok ilyen fiatalon"gondolta Carlisle. Carlisle utolsó mondatán elmosolyodtam, amit ő észre is vett majd kérdően nézett rám.

-Hosszú-mondtam majd ismét a padlót kezdtem fixírozni. Egy ideig nem szólaltunk meg majd mindkettőnket egy halk de azért hallható csipogás zökkentet ki.

-Baj van-mondta majd fel állt és berohant a vizsgálóba. Én is utána rohantam és csak akkor vettem észre, hogy Edward nincs ott. De ez most nem tudott zavarni, mert mikor észre vettem hogy Carlisle a lányomhoz rohant egyből utána mentem.

-A pulzusa csökken-mondta Carlisle az egyik gyakornoknak. Nagyon meg ijedtem. Nem veszíthetem el csak egyedül ő, van már nekem. Míg oda rohantam Amy mellé addig Carlisle gyógyszereket adatott be.

-A pulzusa már 50 alatt van valamit tennünk, kell, hogy ne veszítsük el.-mondta idegesen Carlisle majd tekintetét rám emelte.

-Kérlek Carlisle segíts rajta, mentsd meg nekem már csak ő, van-ordítottam mire bejött valaki, de nem nagyon érdekelt.

-Hidd, el Bella mindent meg teszek.-mondta majd észre vettem, hogy Amyt el kezdi újra éleszteni. Ez nem lehet igaz.

-Az Isten szerelmére tegyél már valamit Carlisle nem, halhat meg.-ordítottam ismét.

-Bella hidd el, hogy a veszekedésre nem ez a legalkalmasabb perc-mondta majd bekapcsolta a defibrillátorrt elő vette a korongszerű tappancsokat, és el kezdte Amyt újra éleszteni.

-A pulzusa egyre csökken, kiáltotta és ekkor már egy csoport orvosi karra való ember gyűlt körénk.

-Kérlek Carlisle tegyél valamit. Nem hagyhatod meg halni. Nekem rajta kívül nincs senki másom-ordítottam majd két erős kéz szorítását, éreztem a karomon. Az, aki meg fogta kezeim fel emelt és nagynehezen ki cipelt a vizsgálóból.

5 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon, nagyon jó alig várom a folytatást. Kiváncsi leszek ki cipelte ki a vizsgálóból Bellát csak nem Edward? Remélem hamar lesz folytatás:-) Dia

    VálaszTörlés
  2. kíváncsaan várom a folytit:D Folytit hamar nagyon jóó

    VálaszTörlés
  3. Szija!!
    nagyon jóóóó:)
    kiváncsi vagyok ki cipelte ki Bellát:)
    csak nem Edward??:)
    remélem hogy köztük minden rendbejön:)
    várom a kövit:)
    mikor lesz friss?
    remélem hamar:)
    puszi,Rosalie

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Hú,fantasztikus lett!!!! Ugye Edward vitte ki Bellát???? :) Mikor lesz friss?? Már nagyon várom!!!!
    Pussz: Titi

    VálaszTörlés
  5. Amy meghal? DE hogy, hiszen félig vámpír. Alig sebezhető, olyan a bőre mint egy vámpíré, nem? Jaj nagyon izgulok érte. Nagyon jó! :)

    VálaszTörlés