2010. december 3., péntek

Hopeless stars

Meg hoztam a novella első felét vagyi háromnegyed részét :) A vége is megvan szóval lehet holnap azt is hozom :) Nem erőltetem a komikat szóval ahogy érzed olvasó....

Rohantam. Rohantam hisz a menekülés tűnt a legjobb ötletnek. Féltem a jövőtől féltem magamtól és mind attól mi ezek után fog történni. Arcomon folyamatosan csordultak végig a könnycseppek és nem tudtam meg állítani, az érzéseimet. Fájt, hogy nem tudtam menekülni. Be voltam zárva egy sötét lyukba hol körbe-körbefutottam.

Nem találtam a kijáratot, pedig mennyire kerestem.

Nem akartam egyedül lenni. Sötét volt csak a fájdalmat éreztem. És kínt. Azt a kínt mely összeláncolt és kiszorított belőlem mindent. A levegőt, a szerelemet és azt az érzést, hogy létezek. Mint ha testem megszűnt volna és csak egy egyszerű kis palackba zárt szellem lennék, kinek a fájdalom jut.

Ebben a pillanatban szívesebb vetettem volna véget életemnek, mint hogy itt égjek a tűz keserű lángjaiban.

A sírásom hangos zokogássá ment át.

Nem tudtam meg nyugodni. Egyszerűen nem ment. Szívem, mint egy kalitkába zárt madárka úgy repdeset.

Ismét csak futottam és a kijáratot kerestem, de nem találtam.

Reményt vesztve rogytam össze és támaszkodtam neki a hideg és sötét falnak.

Hát ennyi? Tényleg ennyi lenne az életem.

Hiába én akartam véget vetni neki, most mégis vágyakozom, hogy éljek és, hogy tudjam, mi van vele. De ez lehetetlennek tűnt hisz sehol semmi nem volt csak a sötétség.

Hiába küzdöttem én. Nem ment… egyszerűen nem ment és talán már nem is akartam, hogy menjen. Legalább is a testem. Az elmém másképp kattogott és azt suttogta folyamatosan, hogy Isabella most nem hagyhatod abba.

***

Már napok vagy netán hetek is eltelhettek mióta be voltam börtönözve, mikor valami kis fényt pillantottam meg.

A fény apró volt mégis nagy örömöt keltett bennem.

Tekintettemmel kerestem az apró lyukat melyből valami akár csak be is áradhatott, de nem találtam sehol. Viszont hangokat kezdtem hallani.

Vagyis csak egy hangot, de azt nagyon élesen.

- Bella kérlek, térj magadhoz. Itt vagyok és melletted is maradok, csak kérlek, adj valami életjelet – ismételte ezt az egy mondatot folyamatosan egy angyali hang.

Fáj hallani ezt a keserű hangot és szólni akartam, hogy itt vagyok és már meg nyugodhat, bár nem tudtam a hangot beazonosítani.

De mégis akartam valamivel jelezni. Csak nem tudtam, hogyan. Hisz azt sem tudom, hol vagyok.

***

Folyamatosan csak az-az egy mondat.

Már napok óta csak ezt hallom a kis résen keresztül.

Egyik nap viszont más hangokat is véltem hallani.

- Uram kérem, engedje, hogy végre lekapcsoljuk a lányt a gépre. A szülei bele egyeztek egyedül csak maga miatt nem tudjuk. Nem tehetünk semmit a már. A felesége szervezete feladta a küzdelmet és már csak a gépek tartják életben. Isabella már nem él – mondta egy vékony női hang.

- Le ne merjék kapcsolni a gépről, mert komolyan mondom, hogy nem állok jót magamért. A feleségem él és nem fogom hagyni, hogy csak így véget vessenek az életének. Higgyék már el, hogy ő él. A szerelmem él – hallottam meg a már nap, mint napi ismerőssé vált hangot ma is.

Kissé ledöbbentem. Szóval férjnél vagyok és még nem haltam meg, viszont életben tartó gépekre vagyok kapcsolva és az állítólagos férjemen kívül mindenki bele egyezet abba, hogy lekapcsoljanak a gépekről.

Valamit tennem kell. Nem hagyhatom így itt ezt a csodás hangot.

Gondolatmeneteim egy nedves dolog szakította félbe.

Nem tudtam mi lehet hisz csak az elmém tudtam irányítani.

Próbáltam szemem ki nyitni, de nem ment.

Mintha lakatok lettek volna, rajta amiket nem lehetett fel törni.

***

Napok óta nem történt semmi. Nem hallottam már azt a kellemes hangot és kezdtem egyre jobban félni, hogy így kell eltávoznom az élők sorából.

Muszáj lesz valamit tennem.

Már csak egy kis bökkenő van. Nem tudok szabadulni innen. Persze oké, pompás itt a fejembe lenni meg minden, de azért mégis már ki szeretném nyitni a szemem és látni.

Látni a fényeket, látni arcokat és azokat felismerni. Mindössze ennyi.

Úgy érzem nem egy olyan hű, de nagy kérés.

Szóval Bella erőltesd meg magad és addig koncentrálj, míg nem történik valami.

***

Semmi. Komolyan mondom, hogy már én fogom fel adni ezt az egészet és nem kell lekapcsolni semmi féle gépről.

Meghalok és kész.

Csak ez nem így megy sajnos…

- Bella – hallottam meg egy kis suttogást és egyből felkaptam fejem.

Ez az a hang. Őt hallottam szinte minden nap körülbelül úgy egy hete.

Éreztem, hogy kezem valaki megfogja és gyengéden simogatja.

Próbáltam minden erőmet bevetni, és ujjaimat megmozdítani. Hirtelen fagyos lett a levegő és a simítások abba maradtak.

- Bella hallasz? Kérlek, csinálj valamit – szólongatott a hang én pedig erőt vettem belőle és ismét meg mozdítottam ujjaim.

- Jaj, istenem Bella – szólalt meg a hang teljesen meg könnyebbülve és magához ölelte testem természetesen óvatosan.

Rajtam pedig valami úrrá lett és aprókat kezdtem pislogni.

Nem értettem, hisz annyit próbálkoztam, hogy végre ki nyissam a szemem és erre egy átlagos pillanatban el kezdek pislogni.

Ahogy haloványan megpillantottam az ismerős idegen arcát minden bekúszott fejembe és színtisztán emlékeztem életemre.

***

Egy szobába találtam magam szerelmemmel, aki most már férjem volt. Testem Edwardal szemben állt és arcomon könnyek szöktek végig. Valami mégsem stimmelt.

Edward ideges volt és én tudtam, hogy miért.

Akkoriban folyton ideges volt, mert úgy érezte, hogy távol kéne magam tartanom tőle és én mégsem teszem.

Most is épp azért veszekedett velem, mert próbáltam beszélni a fejével.

Meg akartam értetni velem, hogy ő más és nem lenne képes megtámadni, de Edward nem tudta felfogni és egy nagy lendület következtében, meg pofozott.

Ahogy testem úgy én is egyből arcomhoz kaptam kezem és felszisszentettem.

Furcsa volt, mert arra nem emlékeztem, hogy ez a pofon egy átlagos pofon lett volna és nem olyan, ami eltöri, az arcom vagy netán megöl.

Aztán láttam, ahogy Edwardhoz hozzá vágtam egy jó hosszú káromkodást és felfutottam a Cullen villa legfelső emeletére.

Magamra zártam az, ajtót az eljegyzési gyűrűmet lehúztam újamról és egy sarokba vágtam és amilyen gyorsan tudtam berohantam a fürdőbe majd valamilyen éles tárgyat kerestem.

Aztán minden gyorsan történt és másra már nem is emlékeztem.

***

- Edward – suttogtam és arcomon éreztem, hogy könnyek folynak végig.

Szemem még mindig résnyire volt csak kinyitva, de láttam Edward elgyötört arcát.

- Szerelmem kérlek, ne sírj – nyugtatgatott Edward majd arcomról letörölte a könnyet és ajkamra egy apró csókot lehelt melyet viszonoztam neki.

- Kérlek, bocsájts meg nekem szerelmem. Nem akartalak bántani esküszöm az életemre. Persze megértem, ha nem akarsz megbocsájtani, de kérlek, csak adj egy esélyt, hogy tudjak bizonyítani – könyörgött Edward és éreztem, ahogy teste remeg a félelemtől.

- Fogd, már be, kérlek szépen. Nem vagyok mérges és sose tudnák rád mérges lenni. Tudom, hogy csak engem akarsz megvédeni, de nem kell. Tudok magamra vigyázni és tudom, hogy sose bántanál, hisz a feleséged vagyok – nyöszörögtem miközben ujjamat ajkaira tettem csendre ítélve.

Edwrad gyengéden megfogta kezem majd apró puszikkal borította azt.

- Nyugodj meg szerelmem – szólaltam meg ismét majd végig simítottam kedvesem arcán.

De ezt a meghitt pillanatot az ajtónyitódás törte meg.

Egy orvos volt ki álmélkodva figyelte, hogy szemem nyitva van.

- Isabella én Dr. Satti vagyok. Mondja, csak jól van? - kérdezte kíváncsian miközben felültetett óvatosan majd elkezdett vizsgálni.

- Olasz? – kérdeztem egy idióta kérdést mire megkaptam az orvostól az értetlen arckifejezését.

- Mármint a neve olasz, szóval abból gondolom, hogy maga is olasz lehet – magyarázkodtam.

- Értem. Igen olasz vagyok, de kérem a kérdésemre válaszoljon. Hogy van? -

- Ahogy egy komából felébredő nő lehet, tudja, úgy vagyok – mondtam majd kimerülten dőltem vissza az ágyra, mert nem bírtam meg maradni.

- Isabella most elviszem egy kivizsgálásra, mert az állapota kezd romlani és ez nagyon aggaszt – mondta az orvos majd szerelmem szóhoz sem hagyta jutni engem pedig az ágyal együtt kitolt egy kivizsgáló szobába.

***

Pár óra múlva kimerülten tolt vissza szobámba egy ápoló ahol családom várt rám türelmetlenül. Ahogy szüleim megpillantottak egyből ott termettek mellettem, míg a Cullen család egyhelyben maradt és ezt most valahogy díjaztam is.

- Kislányom, hogy vagy? Hogy érzed magad? – zúdultak rám a kérdések.

- Megtennétek, hogy kicsit visszavesztek a hangotokból? – kérdeztem alig halhatóan.

- Oh, bocsánat, nem akartunk leterhelni – mondta anyám majd egy puszit nyomott homlokomra.

Tekintetem második családom felé fordítottam, akik sajnálkozva néztek rám.

Nem tudtam mit tegyek. Biztos voltam benne, hogy anyámék nem tudnak a pofonról ezért nem mertem azt mondani, hogy ne hibáztassák magukat.

Így hát csak annyit tettem, hogy kezem Alice felé nyújtottam, aki lassan lépdelt oda ágyamhoz majd megfogta.

- Hogy vagy Bella? – kérdezte majd végig simított homlokomon.

- Voltam jobban is – mosolyogtam rá keserűen.

- Meg fogsz gyógyulni Bella és akkor minden jobb lesz, higgyél nekem, én tudom – kacsintotta rám és végre sikerült szívből elmosolyodnom.

A nagy csendet Dr. Satti törte, meg akit nem is vettem észre, hogy bejött.

- Elnézést a zavarásért, de megjöttek a leletek – mondta az orvos keserűen.

- Ahogy gondoltam az állapota nagyon aggasztó Isabella. A vizsgálatok kimutattak egy rosszindulatú daganatot a mellében. Sajnos, ha a kezelést elkezdenénk az életét, már akkor sem tudnánk meg menteni. A kemoterápia csak még inkább elvenné magától az életerőt így – mondta az orvos bennem pedig egy világ omlott össze.

- Meg fogok halni? – kérdeztem bár tudtam a választ.

- Nézze Isabella, ha magára nézünk, egy majdnem egészséges embert látunk, aki nagy örömünkre felébredt a kómából, de ez idő alatt a mellében szövődmények léptek fel, amit nem tudtunk megvizsgálni mivel nem volt magánál. Ha már az elején ki tudtuk vizsgálni, akkor talán még el lehetett volna kezdeni a terápiát, de így értelmét veszti az egész, mert a szervezete olyannyira összeesett, hogy már nem segít rajta semmi – magyarázott össze vissza ez a hülye orvos.

- Azt mondja meg, hogy meg fogok halni? Ne kerteljen itt nekem – förmedtem rá.

- Nem tudunk tenni önért semmit… szóval nincs esély az életben maradáshoz – bökte ki végre.

Meg fogok halni… és vége lesz az életemnek.

- Mennyi időm van vissza – kérdeztem teljesen összeomolva.

- Pár hét vagy egy-két hónap. De én most magukra hagynám önöket. Viszlát – köszönt el az orvos majd a családdal maradtam kik ledöbbenve álltak és néztek maguk elé.

- Pár hét… - ismételtem ez a doki szavait.

Ahogy családom felé fordítottam tekintetem megláttam Edwardot, aki tehetetlenül nézett rám.

Nem tudtam mit csináljak, így hát felkeltem magammal vonszolva a dolgokat melyekre rá voltam kötve majd óvatosan oda tipegtem szerelmemhez és megfogtam kezét.

El kezdtem kifele húzni a kórteremből, hogy vele tudjak lenni.

Most csak rá volt szükségem.

Nehézkesen mentem a folyosón, hisz egyik kezemmel az infúziót húztam, míg másik kezemmel pedig Edwardot.

Ahogy sétáltunk Edward lassacskán észbe kapott és át kulcsolta kezével derekamat.

- Ne hagyjál itt Bella. Kérlek, szépen ne hagyjál egyedül – nyöszögte kedvesem, mint egy ártatlan kisfiú, aki haldokló édesanyához intézi utolsó szavait.

- Nem hagylak itt – nyugtatgattam majd szorosan átöleltem és kezdtem el simogatni mellkasát.

Egy váróteremhez érkeztünk ahová leültünk és egymás tekintetébe révedtünk.

- Hogy érzed magad szerelmem – kérdezte Edward miközben arcom hasára vonta.

- Most, hogy veled vagyok tökéletesen. Bárcsak megállíthatnám az időt és örökre így maradhatnánk – sóhajtottam egy nagyot majd egy csókot leheltem szerelmem ajkaira.

- Szeretlek – mondta Edward miközben homlokom simogatta.

- Én is szeretlek – még ha meg is kell halnom.

Miközben egymás karjaiba fonódtunk én egy anyukát néztem, akinek az ölében egy aranyos szöszi kislány volt.

Olyan aranyosak voltak. És látszott, hogy mennyire szeretik egymást.

Arcomon hirtelen könnyek futottak végig, ahogy bele gondoltam abba, hogy én sose adhattam és most már nem is adhatok egy olyan csodát, mint a gyerek.

- Mi a baj kedvesem? – kérdezte Edward ijedten.

- Sajnálom, hogy én sosem adhattam neked olyan gyönyörű teremtményt, mint a gyerek- hüppögtem miközben még mindig az anyukát és kislányát néztem.

- Bella ne butáskodj… tudod, hogy én nagyon szeretlek, ha szülsz nekem egy gyereket, ha nem – simított végig könnyes arcomon Edward.

2010. november 16., kedd

Hú...

Na hát szép estét.
Nem tudom vannak e még valakik, bár a számlálóból ítélve igen, csak annyit szeretnék meg kérdezni, hogy érdekelne titeket egy Bella-Edward kis novella?

Puszi: Andi

2010. szeptember 3., péntek

Esetleg...

Na szép estét :D

Már nagyban készűl a novi másik fele, de addig esetleg, be tekínthetnétek a másik blogomba, mert ott is van egy novi aminek szintúgy az első fele kerűlt fel :)
Na csak ennyit akartam mondani.

Puszi: Andy

2010. augusztus 17., kedd

Olah!

Amint láthattátok társ szerekeztőt kerestem és Mesi28 válalkozott erre a posztra :D Úgyhogy üdvözöljük Mesit az új tár szerekeztőt :)
Örülök neki Mesi, hogy segítesz :)
Hálám üldözni fog :)

Puszi: Andy

Társ szerkesztő Kerestetik!

Igen jól olvastátok! Társ szerkesztőt keresek mert egyedűl nem bírom tovább és ha azt akarjátok, hogy a blog fent maradjon hát akkor annak ez az ára.
Nem kérek asszem sokat csak annyit, hogy legyen valaki aki segít és akivel tudom folytatni a történeteket és egy kicsit helyre rittyenteni a blogot.
Összesen annyi a feltételem, hogy aki jelentkezi/már ha jelentkezik is valaki/ az tudjon írni!
Megértésetek köszönöm!

Puszi: Andy

2010. augusztus 16., hétfő

Névtelen novella :)

Itt a friss csajok :) Remélem még vagytok :) Nemsokára jön a novi következő része, addig is puszi!


Van, amikor az ember fent van a csúcson és van, amikor a poklok poklát járja. Úgy érzem én a poklot járom már egy ideje egyes-egyedül. Mióta Edward elment, az életem darabokra tört és már nem lehet össze rakni. Olyan, mint amikor egy vázát darabokra tör az ember és a darabkák oly apróra összetörtek, hogy már nem lehet őket visszailleszteni. Na, én is így vagyok és egyedül az tart életben, hogy tudom, Edward talán most boldog. De én nem voltam az.

A menekülő utat számomra az ital és egy éles penge biztosította. Szinte minden átkozott nap iskola helyett valami bárba mentem, ahol alkoholba fojtottam bánatom, majd az este folyamán, mikor sikerült haza tántorognom, a fürdőszobába zárkózva elő vettem másik régi ismerősöm és a csuklómon kilátszó ereknek nyomtam. A forró vér lassan csordogált le a kezemen elérve a padlót és besötétítve azt. Ezek után általában vagy a fürdőben aludtam el vagy pedig Charlie bevitt a szobámba. Fájdalmat okoztam neki és ezzel teljesen tisztában voltam, de nem tudtam mást csinálni. Jacob bevésődött, így még ő sem segíthetett rajtam. Örültem neki, hisz végre talált egy csodálatos lány, de mégis hiányoltam az érintését, a hangját és a humorát. Így hát egyedül voltam, mígnem kiderült, hogy egy kicsi lény életét hordom a szívem alatt. Természetesen egyből tudtam, ki az apja a gyereknek. Hisz ki más lenne azon a személyen kívül, akinek a szüzességemet adtam a szerencsétlenül elsült szülinapi buli után. Még most is tisztán emlékszem arra a napra, amikor elmentem az orvoshoz és kiderült a folyamatos rosszullét oka.

Reggel ismét az ismerős rosszullétre keltem és már rohantam is a fürdőbe, hogy kiadjam magamból az émelygés okát. Pár perc múlva kissé jobban álltam fel, majd a csaphoz mentem és kiöblítettem a számat. Ahogy felemeltem a fejemet, elszörnyedve tanulmányoztam a tükörből visszatekintő, meggyötört lány arcát. Arcom színe versenyre kelhetett volna a fal fehér színével. Szemem alatt oda nem illő karikák voltak. A tükörben lévő arc már nem az a régi volt, aki minden reggel boldogsággal kelt fel és sietett, hogy újra láthassa szerelmét és második családját. Ez az arc már egy félelmetesen ijesztő lányt takart, aki a boldogság tengeréről a boldogtalanság tengerére evezett át.

- Bella – kopogott be Charlie az ajtón.

Pár mély lélegzetet vettem, majd kinyitottam az ajtót és apámra néztem.

- Hallgatlak – szólaltam meg rekedtes hangon, ami engem is megrémített kissé.

- Kérlek szépen, ha már iskolába nem jársz be, legalább az orvoshoz menj el! Már hetek óta szenvedsz és még fájdalomcsillapítót sem vettél be – könyörgött Charlie és már-már könnyeket láttam szemében.

Fájt így látni, ezért, ha többet nem is, de meg ígérem neki, hogy ma elmegyek az orvoshoz.

- Rendben, elmegyek ma a dokihoz – mondtam majd egy nagy sóhaj után elléptem Charlie mellől és bementem a szobámba, hogy felöltözzek.

Pár perc alatt kész voltam és már indultam is a kórházba.

Az orvoshoz vezető utat mélységes csendben töltöttem és még csak meg se próbáltam boldogabbnak látszani.

Az idő elteltével meg pillantottam az oly ismerős helyet majd bekanyarodtam a parkolóba.

Agyam egy része egyből elhajtott volna, de tudtam, hogy tényleg szükségem van egy alapos kivizsgálásra. Így hát kiszálltam a kocsiból majd elindultam a bejárat felé.

Ahogy át léptem a küszöböt, orromat egyből meg csapta az ismerős kórházi szag. Régen szinte minden nap itt kötöttem ki, de mostanság nem nagyon mozdulok ki a házból így nem sok esély van egy lábtörésre vagy valami másra.

Lassan sétáltam a rendelők között, míg el nem értem a számomra megfelelő kórtermet.

Charlienak nem mondtam, hogy a nőgyógyászhoz megyek mivel egyből arra következtetett volna, hogy terhes vagyok, ami ugyebár teljeséggel lehetetlen.

De mégis ennél a rendelőnél kötöttem ki, hisz már egy hónapja késik.

Nem féltem, hogy talán gyógyíthatatlan betegségben szenvedek, hisz akkor előbb vége az életemnek és nem kell többet gyötrődnöm.

Vettem egy nagy levegőt majd bekopogtam az ajtón.

Egy hangos szabad után benyitottam.

- Jó napot! Maga bizonyára Isabella Swan. Én Dr. Olsen vagyok. Foglaljon helyet és mondja el a panaszait – mondta a doki majd az íróasztal előtti székre mutatot,t én pedig pár másodperc gondolkodás múlva helyet foglaltam.

Pár perc leforgása alatt kereken összefoglaltam, hogy mi a bajom, amit az követett, hogy egy monitor melletti ágyra kellet feküdnöm.

A doktor gélt kent a hasamra majd elindította a gépet és már neki is látott a vizsgálatnak.

Percek teltek el néma csendbe burkolózva és kissé talán el is kezdtem félni, amikor hirtelen a doktor felém fordult.

- Nézzen csak ide Isabella – majd a képernyőre mutatott, ahol egy kis szürke folt volt.

Nem értettem mire akar kilyukadni az orvos.

Arcomra csak a tömérdeknyi értetlenség ült ki.

- Súlyos betegség? – kérdeztem elakadó hangon, majd a szemem ismét a monitoron lévő pacára fordítottam.

- Dehogy is! Isabella maga gyermeket vár – mondta teljesen nyugodtan, nekem pedig még a lélegzetem is elakadt.

Én terhes? De hisz ez lehetetlen, hisz a vámpíroknak nem lehet gyerekük.

Nem, nem és nem. Ez biztos csak valami félre értés. Hisz nekem nem lehet gyerekem egy vámpírtól.

De viszont valami magyarázat kell, hogy legyen arra a kis foltra a monitoron.

Egész eddigi életemben egyedül Edward-al voltam és akkor is csak épp pár percig.

- Ez lehetetlen – nyöszörögtem, majd fejem vissza raktam a párnára és mélyeket lélegeztem.

- Talán nem kívánt terhesség? – kérdezte a doki, miközben letörölte a hasamról a gélt.

- Hát… mondhatjuk annak is – mondtam majd felültem és lepattantam az ágyról.

- Esetleg kívánja elvetetni, vagy netán örökbe adni, ha megszületik? – kérdezte majd egy kis papírt adott a kezemben, amin a kicsi lény volt.

Kezem egyből védelmezően hasamra csúsztattam. Bár még az előbb hitetlenkedtem most mégis oly természetesnek tűnt, hogy van bennem egy apró baba.

Egy darabka életem legfontosabb emberéből és belőlem.

Bár, ha túlélem ezt az egészet, tudom, hogy gyermekünk minden nap rá és régi családomra fog emlékeztetni, de mégis ez az egyetlen dolog maradt tőle.

- Nem szeretném sem elvetetni, sem örökbe adni – jelentettem ki határozottan.

***

A hónapok csak úgy teltek és a hasam is egyre csak nőtt. Miután Charlie megtudta, hogy terhes vagyok, teljesen ki kelt magából és elküldött otthonról mondván, hogy én már nem az ő lánya vagyok.

Így hát miután mindenem összepakoltam, számomra a világ legkedvesebb és legbiztonságosabb helyére mentem. A Cullen házba.

Mikor behajtottam a kis ösvényen, elmémet emlékek rohamozták el és nem is kellett több, hogy arcom könnyáztatott legyen.

Szorongva léptem rá a fékre. Vajon mi várhat odabent?

Lassan kinyitottam furgonom ajtaját és olyan óvatosan szálltam ki, mintha a talajt betakaró levelek mind valamilyen emléket tartalmaznának.

Kissé tántorogva, de oda sétáltam az ajtóhoz melynek kilincsére helyeztem remegő kezem.

Lassan benyitottam, majd szememmel körbe pásztáztam a helységet.

Minden ugyan abban a pozícióban volt, mint az utolsó itt töltött estémen, csak fóliákkal lefedve.

Bizonytalan léptekkel jártam körül a lakást és legutoljára azt a szobát hagytam melyben legtöbb időmet töltöttem.

Nem tudtam, vagy nem is akartam benyitni, ezért inkább elkerültem a legfelső emeletet és csak az alsó két szintet használtam.

Egy ideig minden rendben ment, aztán elkövetkezett a kilencedik hónap is.

A hasam óriásira növekedett, és ha lehetett, én egyre rosszabb állapotba kerültem.

Az utolsó pár napban már felkelni sem tudtam, ezért telefonáltam a Seattle-i kórházba ahonnan pár óra után meg is jött a mentő és elszállított.

Eszem ágában sem volt, hogy a Forksi kórházba menjek, mert azt meg tudná Charlie és még nagyobb feneket kerítene a dolognak.

Miután beérkezett a mentő egyből egy műtőben kötöttem ki, ahol aztán el is altattak és csak órákkal később tértem magamhoz.

Persze amint felébredtem egyből a gyerekemért könyörögtem, akiről még azt sem tudtam fiú- e vagy lány.

- Szeretném látni a gyerekem- szólaltam meg amint felnyíltak szemeim és megtaláltak egy nővért, aki ép a kórlapot ellenőrizte.

- Rögtön hozom – mondta, majd ki is lépett a szobából, amelyben elhelyeztek.

Most döbbentem rá, hogy fejem iszonyatosan sajog és a hasamnál pedig égető érzés kerekedett felül.

Óvatosan megtapogattam ott, ahol fájt, majd, ahogy ruhámat, melyet a kórházban adtak rám, felhúztam és meg pillantottam egy hosszú vágás nyomát mely össze volt varrva.

Elgyötörve figyeltem a vágás nyomait.

Lassan visszahúztam a ruhát testemre és fejem az ajtó felé fordítottam.

Pár perc múlva vissza jött a nővér kezében egy apró, de annál édesebb kicsi lánnyal.

Kinyújtottam karomat, hogy kezembe vegyem életem értelmét.

Az ápolónő vigyázva a kicsire átnyújtotta nekem, és kiment a szobából.

- Hát, te lennél, aki kilenc hónapon át a hasamba fejlődtél! Üdvözlégy kicsi lény! – mondtam majd apró puszikat leheltem kicsiny kis arcocskájára.

Pár percig még gyönyörködhettem az újszülött teremtményben egy magam is majd egy doki benyitott.

- Üdvözlöm – jött oda majd meg vizsgálta a kórlapot.

- Van már neve? – kérdezte a kicsi felé mutatva.

- Borostyán – mondtam ki azt a nevet mely már kilenc hónapja lebegett szemeim előtt.

- Szép név. Na, de térjünk a lényegre. Pár nap múlva maga is és a kislány is haza mehetnek – mondta arcán egy halvány mosollyal, majd távozott is.

Tekintetemmel visszafordultam gyermekemhez, és mélyet szippantottam az illatából, mely ugyanolyan bódító volt, mint az apukájáé és annak családjáé.

A napok hamar teltek és pár nap múlva már visszatérhettem Forksba, most már lányommal a karomban.

Természetesen, miért is lenne megint boldog az életem?

Mikor „haza” értünk a házban egy levél fogadott. Nem tudom ki írhatta, mert nem volt aláírás, de a levél tartalma lényegében arról szólt, hogy meneküljek, minél előbb, mert Victoria vadászik rám.

Hallgattam a levél feladójára és pár nap múlva egy alig három hetes csöppséggel útnak indultam, hogy legalább egykori szerelmem megkeressem, és ott hagyjam a gyereket. Igaz, mindezt nem nagy kedvel tettem, de muszáj, volt, ha azt akartam, hogy a lányom élhessen.

Persze, a keresés nem ment nagyon könnyen, de pár hónap után megtudtam, hogy hol laknak jelenleg.

***

És most itt állok a ház előtt. Pár napja figyeltem őket és megtudtam, mikor nincsenek itthon. Még a végén kiszimatolnák a szagom és nem engednének el.

Óvatosan elhelyeztem gyermekem az erdőben álló ház küszöbén, majd még egy utolsó csókot leheltem pici homlokára.

Leszedtem nyakamból a láncot, amely már egy ideje ott lógott és Borostyán nyakába tettem.

Még egyszer magamhoz szorítottam kicsi testét, majd amilyen gyorsan csak lehetett elrohantam onnan.

2010. augusztus 15., vasárnap

Egy kis ismertető :)

Na szóval az van csajok, hogy a novi első fele meg van ami remélhetőleg holnap okvetlen fel kerül :)
Ezért most ismertetem veletek a történetet.

Na szóval Bellát el hagyja a Cullen család, de azon a borzalmas estén még Edward és Bella össze bújnak kicsikét :D
Aztán Bella teljesen magába fodúl amikor hős szerelmesünk elhagyja ezért mindenfélerosszaságot csinál xD
Majs ezután kiderül, hogy terhes. Charlie kirakja a lakásból, ezért Bella kénytelen igénybe venni a Cullen házat, hogy kilenc hónapig meghúzza magát valahol.
Eztán felgyorsul minden. Bellának megszületik a lánya Borostyán(egy sorozat női főszereplőének a neve. A külföldi jelentését akartam adni gyerek névnek, de inkább a magyaros változatot választom xD Maga a történet is kissé a sorozat egy részét fogja követni.)
Na szóval Bella kap egy levelet miszerint Victoria üldözi ezért szökjön el minnél hamarabb. Persze leányzónk el is tűnik és felkeresi Cullenék mostani lakóhelyét ahol a küszöbön hagyja gyermekét nyakában egy medállal amin egy borostyán levél van.

Na hát ez lenne az első rész. A többi még titok :D

Puszi Andy

2010. augusztus 13., péntek

Na milyen nap van ma? Aki ki találja kap egy virtuális puszit :)

Na? Valaki?
Segítek egy picit! Augusztus 13... majd szeptember 13... egy hónap küllönmbség... Alice bevetheti remek parti tervezését... Még így se megy?
Akkor most nagyobb segítség!


Augusztus 13! Azaz Bella és Edward házasságának 4. évfordulója :D
Sok Boldogot nekik :D

Puszi: Andy


2010. augusztus 10., kedd

Sziasztok!

Sajnálom, hogy el tűntem, én nem is akarok mentegetőzni! Most egyenlőre nem hozok frisst hanem csak novellákat mert az új fejezet le lett törölve mivel szerelőnél volt a gépem.
Az első novira már nem kell sokat várni!
Remélem azért nem köveztek meg.

Puszi: Andy

2010. július 29., csütörtök

Krélek titeket....

Kedves Olvasóim!

Lenne egy nagy kérésem! Az egyik legjobb barátnőm azaz Lea kevés komit kap mostanság és a szívem szakad meg, hogy nem tudok neki segíteni :(
Ezért arra kérlek titeket, hogy toljátok fel pici seggetek erre a blogra: leander88.blogspot.com/
Ez nem magán reklámozás vagy valami önsajnáltatás féle, egyszerűen csak egy emberi érzés, mégpedig a fájdalom!
Ő az egyik legjobb barátnőm, már több hónapja ismerem, és az írása valami fantasztikus!
Ő aztán télleg megérdemli a komit ha már nekem nem nagyon írtok csak néhányan.
Szóval KÉRLEK ha már nem írsz komit akkor csak a chat-be írj pár jó szót!
Tudom Lea, hogy meg fogsz ölni ha meg látod ezt a bejegyzést, de muszáj volt!
Nem szeretem ha a barátaim szomorúak!

Andy

Ismét egy díj :)



Na ez azért nem semmi :) Köszönöm szépen Kléra a díjat :D Imádlak Csajszi :D

Na szóval újra öt dolog róllam(bár szerintem már lassan elérjük magánéletemet is mert már nincs más érdekesség rólla xD) :
1.Egészségügyire szeretnék menni majd tovább tanúlni :)
2.Gyűjtöm az Essence álltal piacra dobott Eclipse sminkeket :D már van egy pár dolgom :D
3.Állt. a suliban mindenki csak a zizzent és örűlt plusz bolond lánynak hív :D Kivéve a barátaim:P Ők durvábbak :P
4.Ritka pillanatok egyike amikor nem RPatz a hátterem a telómon :D
5.Veronica Mars (sorozat) függő vagyok :D

5 emberkének kell tovább adni :

Mégegyszer köszönöm Kléra :)

2010. július 23., péntek



Ismét egy Díj???? Ki érdemlem én ezt egyáltalán? Kléra elkényeztetsz :D



5 Dolog róllam:
1.Esme/Elizabeth fan vagyok :D
2.A cicámat Edwardnak hívják :D
3.Az Eclipse a kedvenc könyvem a sorozatból :D
4.A szobám minden négyzetcentiméterét Twilight-os poszterek fedik :D
5.Imádom a kakaós csigát :D


Azt nem tudom hány embernek kell tovább küldeni így most, csak kettőt írok.

2010. július 22., csütörtök

Meglepetések közepette egy új díj :)


Húú köszönöm szépen Klére( http://kleratwfic.blogspot.com/ ) a díjat, nem tudom mivel érdemeltem ki! :)


7 dolog rólam :
1.Rohadtul utálom a nyarat és ezt a meleg levegőt :D
2.Imádom a nyalókát XD
3.Imádom Leander88-t aki bétázó, legjobb barát és nővér is egyben :)
4.Kutya bolond vagyok :D Ha tehetném minden időm a kutyusokkal tölteném :)
5.Egy nagy-nagy különc csajszi vagyok :D
6.Egy béka mániás örült vagyok. Míg a körülöttem lévők ordibálnak velem, hogy "Andi tedd le azt a rusnya békát" én csak még inkább szeretgettem :D
7.És nem utolsó sorban kóros betegségben szenvedek :D Alkonyat-kór xD Vigyázat!! Ragályos :D


Akiknek tovább küldöm(7 emberke)

1.Leander88 http://leander88.blogspot.com/ (Imádlak te örült csaj :)

Én nem tudok négynél többet, ugye ez nem nagy baj?

Puszi: Andy

u.i.:mégegyszer nagyon szépen köszönöm Kléra

2010. július 15., csütörtök

A sors fintora ( második oldal)

Na megint egy oldal! Tudom ez a dolog elég nyögve nyelős így, de ha feltenném egybe az egészet akkor már csak az lenne az utolsó feji. Így viszont ha oldalanként menetelünk akkor még 8-10 oldal hátra van a fejiből és így nagyobb az izgalom.
Szóval pár nap múlva befejezem az Sors fintora nevezetű törit ami ahogy kész lesz egy új blogra fog át kerülni, hogy ezen a blogon csak a Múlt és Jövő plusz a szerelem legyen fent.
Asszem más közlendőm nincs!
Bétázásért köszönet ismét az én DRÁGA Leámnak :)

Nem voltam képes beazonosítani a hangokat magamban, de aztán egy idő után nagy csend lett. Melegség járta át a testem. Egyből rájöttem, hogy valaki vesztett. Valaki most az én hibámból a tűzben ég.

***

Már három napja a keserves tűzben tengődtem.

Ez alatt a három nap alatt valakik rám találtak és elvittek. Többen voltak, de a hangok összemosódtak, és nem jöttem rá, hogy kik voltak.

Ismerős, de még is zavarosan csilingelő angyali hangok voltak.

Ha nem éreztem volna a fájdalmat, ami bennem tombolt, akkor minden bizonnyal a mennyországba képzeltem volna magamat. Bár ott nincs ilyen pokoli tűz.

De mégis… hisz hol máshol vannak ilyen csodás és földöntúli hangok, ha nem máshol, csak ott fent az égben?

***

A fájdalmam múlni kezdett és éreztem, hogy halhatatlanná válásom folyamata nemsokára megszűnik és én is vámpír leszek.

Eddig őrülten zakatoló szívem hangos puffanásokkal jelezte ott belül, hogy hozzá is eljutott a méreg. Pár hangos dobbanás és ismét csend lett.

Mint a villámcsapás, úgy tört rám a fájdalom. Testem többször is hangosan vágódott az alattam lévő ágynak.

Körülöttem érthetetlen, mégis ismerős társalgás zajlott le. Többen is kérdéseket szegeztek valakinek, aki a sokat megélt személyek tapsztalatával és bölcsességével válaszolt.

Lassan már ki tudtam venni a hangokat és nem össze-visszaságnak tűnt az egész. Fel véltem fedezni fogadott anyám és fogadott nővéreim aggodalmas hangját, majd fivéreim érdeklődését és még egy hangot.

A világ legcsodálatosabb hangját.

- -Mi történt vele Carlisle? Ugye rendbe fog jönni? Nem szeretném el veszíteni…- mondta féltő hangon életem értelme. És ekkor a remény minden szikrája fellobbant.

Félt engem, és ha félt, az csak azt jelentheti, hogy érez irántam még valamit.

Szívem furcsa mód heves dobogásba kezdett.

Gondolataim teljesen összezavarodtak. Hisz egy vámpír megharapott. Akkor miért van az, hogy szívem még mindig ugyanúgy pumpál, mint nemrég?

- Nem tudom, fiam. Mintha a teste nem lenne képes befogadni a mérgünket. Valami megállítja - mondta apám majd oda jött hozzám és megszorította kezem.

Hiába akartam felkelni, nem tudtam. Szemhéjam vaskapuként zárta el a fényt és szerelmem arcának vonásait is egyben.

- Oké, Bella, most figyelj jól rám, kérlek. Ha hallod, amit mondok, szorítsd meg a kezem - mondta Carlisle.

Pár percig hezitáltam, majd egy embert is meghazudtoló gyengéd szorításra telt tőlem.

- Ügyes kislány!- szólalt meg ismét fogadott apám, majd végig simított homlokomon.

- Beleegyezel abba Bella, hogy elvégezzek rajtad pár vizsgálatot? - kérdezte Carlisle.

Tőlem ismét csak egy gyengéd, már-már semmilyen kézfogásra telt.

2010. július 14., szerda

A sors fintora ( első oldal)

Itt a következő fejezet első oldala! És ezt, hogy felraktam, csak Rosalie14-nek köszhetitek. És Rosalie szeretnék neked köszönetet mondani mindazért, hogy már régóta olvasod és komizod a törim. Szóval ez az rész neked és mégegyszemélynek névszerint Leának jár mivel életem legjobb napját neki köszönhetem!

Szóval csajok érrezétek, hogy fontosak vagytok számomra!


Számat egy halk sikoly hagyta el amint beazonosítottam magamban az előttem álló személyt. Lélegzetem meg akadt és azt kívántam bárcsak ez az egész egy szörnyű álom lenne.

-Hello kicsi Bella. Hmm milyen jó újra látni téged. Tudod már régebb óta, kereslek, de hát a piócák jobban védenek, mint gondoltam.- nevetett sátánian Victoria. Borzongás futott végig rajtam régi ellenségem kacaját hallva.

-Victoria mit… mit keresel te itt?- kérdeztem akadozó hangon.

Az említett személy csak egy bosszús pillantást vetett rám majd hátat fordított nekem.

-Tudod Isabella a te drága vámpírod megölte a társam. Így az a helyes, ha én is megölöm a te társad, de hát látod megmenekült, úgyhogy inkább egy könnyebb prédát választottam, nem mintha nem szeretném a kihívásokat, de hát te csak úgy itt sétáltál és arra gondoltam, hogy esetleg veled végzek-, mondta Victoria és ismét felnevetett majd gyors mozdulataiból annyit vettem ki, hogy amint fel emel egy fának, vág neki.

Eszméletem pár másodperc alatt elvesztettem és már csak a nagy feketeséget éreztem. Testem minden szegletébe erős fájdalom hasított. Mint ha ezernyi tűvel szurkodnának.

Hangokat hallottam, de képtelen voltam arra, hogy beazonosítsam. Fejemben az üres zűr tátongott és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok túl élni egy ilyen ütést.

Míg próbáltam a gondolataimat összeszedni és szemem kinyitni éreztem, hogy valaki felemel majd sebes léptekkel futni, kezd velem.

A fák nyirkos ágai csapkodták arcom, és apró vágásokat ejtenek rajta.

Elmém teljes erővel küzdött az öntudatlan állapot ellen, de hiába.

***

Egy jó ideje, hogy az idegen karjában velem futott, amikor hirtelen megtorpant. Kezei meglazultak így engem a földre ejtve.

Fejem hangos koppanása jelezte számomra, hogyha valaki nem jön értem pár perc és vérbe fagyott Bella, leszek.

Szívem egyenetlen pöfékelése valakit arra késztetett, hogy odajöjjön hozzám. Kezemet erősen markolta meg majd már csak azt éreztem, hogy ez az ismeretlen fogait még gyengén lüktető vénába vájja majd egyből el is, enged.

Éreztem. Éreztem, hogy a méreg mit egy idegen jutatott belém terjedni, kezd testemben. Hangom zihálásba ment át és ajkamat hangos sikoltozások sorozata hagyta el. Testem többször is felemelkedett majd visszaesett a földre.

Hallottam, hogy mellettem két személy küzd de a fájdalom magával ragadott és a mélybe rántott.

Hát ez meglepő :(

Én adtam egy lehetőséget ami valljuk be elég kecsegtető, de hát ti tudjátok... ennek így lőttek, sajnálom :(
Holnap még meg lesz ez a lehetőségetek ha nem jelezi senki a blogon, hogy tetszik neki az ötlet vagy valami ilyesmi, akkor meg csinálom ezt az egy fejezetet és a kiírt befejezendő sztorikat félbe hagyom és az írást sem folytatom!
Ha esetleg valaki nyaral, vagy valami ilyesmi az ne vegye magára!

Andy

Kérdés!

Drágaságaim (persze ha még vagytok) mit szólnátok ahhoz ha minden órában tennék fel egy, egy oldalas részt a fejiből? Mármint amikor hat óra lesz jön az első egy oldalas rész és minden órában jön a következő ilyen egy oldalas csoda. És így talán több oldalas lenne ez a fejezete mint a megszokott 3 vagy 4 oldal. Szerintem ez egy klassz ajánlat, de ti döntötök!

Puszi Andy!

2010. július 11., vasárnap

Andy lenni itthon :D

Itthon vagyok!!!!! Na haza értem emberek :D Jaj lusta vagyok, fáradt vagyok meg minden, de azért majd el kezdek ma írni :) Aztán lesz ami lesz belőle XD Holnap itthon leszek úgyhogy ha ma nem sikerül meg írni, holnap esküszöm kész lesz :) Aztán kedd...ugye Lea? :D Na a kedd is egy hosszú nap lesz, de életem második legjobb napja bélbolyhos RPatz után :D
És talán szerdán friss xD

Na Puszi: Andy