Oké tudodm én, hogy eltüntem meg minden, de összesen csak Lea, Mesi és Lyly maradt meg?
Na mindegy ha esetleg még tartózkodik ezen a három személyen kivűl valaki a blogon az kérem szépen írja meg!
Új rész nemsokára várható :)
Puszi: Andi
2010. június 25., péntek
Vagytok még?
Vannak még olvasóim???? Mertha nincsenek értelmét veszti az egész. Persze én nem zárom be a blogot és tovább folytatom annak a három embernek akik visszatérnek mindig, de azért mégis motoszkál bennem valami, hogy az a sok imádnivaló olvasó hova tünt?
2010. június 21., hétfő
Kérlek nézzetek be!
Drága olvasóim! Ugye még vannak olyanok? xD Na mindegy, remélem tetszik a friss, de most egy kis hirdetés :D
Barátnőmmel- aki még új a blogosok Világában egy új blogba kezdtünk. Természetesen Alkonyatos XD Ha át mentek erre a vadiúj blogra a részleteket megtudhatjátok :) De úgy összefoglalva csak annyit szeretnék kérni, hogy kukkantsatok rá egy kicsit :$ Igaz még nagyon gyengusz az egész, de szépen lassan ki alakul minden.
Köszi előre is ha benéztek :)
Puszi: Andy
A sors fintora
Na több heti kinlódás után megvan az új rész :D Remélem örültök neki :)
Köszönöm a bétázást szokás szerint Leának :)
Na tessék olvasni és esetleg pár komi is jöhet :)
-Victoria… Victoria, vámpír sereget alkot, hogy meg tudják ölni E… Edwardot - motyogtam, miközben letöröltem halvány könnyáradatomat az arcomról.
-Bella, biztos vagy ebben? - kérdezte Esme bizonytalanul.
-Teljes mértékben Esme. Hisz eddig Victoria rám pályázott, mert tudta, védtelen vagyok, aztán mikor Bree védelme alá kerültem, abbahagyta az üldözésem, de tudtam, hogy nem fogja ezt annyiban hagyni. És most, hogy tudja, Edward egyedül van, rá fáj a foga. Ha összerakjuk ezt az egészet, teljesen egyértelmű az indoka. Meg akarja ölni. És ez már majdnem sikerült is neki. Muszáj Denaliba mennünk minél előbb! – úrrá lett rajtam a félelem és levegő után kapkodtam. Ha csak egy ujjal is hozzá mer nyúlni az a mocskos nőszemély, én megölöm, esküszöm.
-Bella nyugodj le. Azzal, hogy idegeskedsz, nem teszel jót magadnak. Mindannyian idegesek vagyunk, de ha most elkezdenénk dühöngeni, nem lenne semmivel sem jobb – mondta Jasper, miközben apró vámpírokat meghazudtoló lépéssel közeledett felém.
Testem egészében nyugalom áradt szét, miközben Jasper még mindig felém közeledett.
-Oké lenyugodtam- jelentettem ki pár mély levegővétel után. Lassan lehunytam szemem majd végig gondoltam mindent. Ahogy Breehez értem gondolatban, szemhéjam felpattant és a tekintetem a lányomat kereste.
Ahogy végigpásztáztam a helységet, ráleltem egy sarokban gubbasztva. Suta emberi lépteimmel megközelítettem a gyermekarcú vámpírlányt, majd leguggoltam mellé.
-Bree, jól vagy?- kérdeztem zavarodottan. Nem láttam Bree-t még soha ennyire… maga alatt.
Lányom felemelte fejét majd rám pillantott szomorkás szemeivel. Ilyenkor olyan védtelennek és törékenynek látszik, hogy az ember nem tudja meg állni, hogy ne essen meg rajta a szíve.
-Nem akarlak elhagyni, veled akarok maradni Bella! – nyöszörögte, miközben szorosan megölelt. Arcomon a meghatódottság nehézkes könnyei gördültek lefelé.
-Természetesen nem kell sehova sem visszamenned, és velem maradhatsz - mondtam nyugtatásképp, majd Carlisle arcára pillantottam. Végül is, már velük élek és ez mégis csak az ő házuk, de ha Bree nem maradhat, akkor én sem fogok.
Fogadott apám egy enyhe mosollyal az arcán bólintott. Könnyeimmel küszködve én is visszamosolyogtam rá halványan.
Lassan felálltam guggoló pozíciómból, magammal húzva Bree-t is.
-Alice?- szólítottam az apró tündért, akit hiába keresetem tekintetemmel, nem láttam. Pár másodpercnyi hallgatás után az emeltről suhant le a kis energiabomba, kezében két megtömött bőrönddel, majd egy ismételt gyors távozás után újabb két bőrönddel tért le az emeletről.
-Mehetünk. A csomagok meg vannak, te, te meg ti és persze én elmegyünk Tanyaékhoz. Esme, te maradj itthon és vigyázz Bree-re - hadarta Alice, miközben kezével hadonászott felénk mutogatva. Esmén látszott, hogy ő is jönni akar, de aztán meggondolhatta magát, Alice morcos képét látva.
-Én veled akarok menni anya! Kérlek, ne hagyj itt! El fog jönni és megint elvisz - tört ki lányom és odarohant hozzám, majd ismét szorosan megölelt.
-Bree nyugodj meg! Esme itt van veled és nem fog semmi sem történni. Értsd meg, most nem jöhetsz! Ha valami bajod esne… azt nem élném túl…- motyogtam jóformán alig hallható hangon.
-De…- kezdett ismét érveket felsorakoztatni, de még mielőtt nekivágott volna, csendre intettem.
-Semmi de! Érthető voltam? Az hiányzik még, hogy veled is történj valami! Te itt maradsz szépen, és ha megtudom, hogy terveket szövögetsz akkor, ó, de nagy bajban leszel...- morogtam.
Lassan mély levegőket vettem és csak Edwardon járt az eszem. Muszáj azonnal odamennem hozzá.
-Indulhatunk?- kérdeztem a többiek felé fordulva, majd egy egyértelmű bólintás után oda mentem Bree-hez és egy apró puszit nyomtam a homlokára.
-Vigyázz magadra és Esmére kérlek. És ne tegyél semmi őrültséget!- mondtam majd egy gyors ölelés után oda mentem Esméhez is, akin látszott, hogy nagyon nem tetszik neki az ötlet miszerint ő neki, itthon kell maradni.
-Kérlek, ha velem bármi is történne… Bree-nek szüksége van egy családra és egy szerető anyára - mondtam könnyeimmel küszködve.
-Jaj, kincsem, ilyen még az eszedbe se jusson! Vissza foglak kapni a fiammal együtt és újra boldogok leszünk - mosolygott keserűen Esme.
Nem szóltam többet, csak óvatosan megöleltem majd őt is megpusziltam. Miután elengedtem Esmét, Carlisle is odament hozzá, majd egy apró csók után elengedte feleségét és elindult kifelé az ajtón.
Rossz volt látni, hogy milyen nehézséggel válik el Carlisle Esmétől. Nem akartam ezt, ha tudtam volna egyedül mentem, volna el, de a kis szörnyetegnek köszönhetően Carlisle-nak itt kell hagyni bájos és szeretetre méltó feleségét. És ez is csak az én hibám.
Még az ajtóból visszatekintettem anyámra és Bree-re. Esme átkarolta Bree vállát és úgy nézett lányommal együtt szomorúan és keserűen utánunk.
E két szomorú arc láttán megfogadtam, hogy nem teszek semmi őrültséget, és amilyen hamar lehet, Esme vissza fogja kapni Edwardot, a gyerekeit és a férjét.
Nehézkes léptekkel hagytam el a házat, majd beültem Carlisle kocsijába.
Alice informált az elkövetkezendő órák programjairól. Mivel késő délután indultunk - ami Forks fényében estének is tűnhetett- így éjfél közeledtével az én pihenésemre és emberi teendőim elvégzésére fogva megálltunk egy kisebb panziónál.
Fáradtságom miatt csak annyit éreztem, hogy erős karok ki emelnek a kocsiból majd lassú, de biztos léptekkel elindultunk.
***
Reggel mikor felébredtem, egyedül találtam magam a panziói szobában. Lassan kikászálódtam az ágyból majd elindult megkeresni a többieket.
Az egyik dohányzóasztalszerűségen egy levelet találtam az én nevemmel ellátva. Óvatosan felemeltem, majd kinyitottam. A levélben csak pár sor állt.
„Bella el kellett mennünk, vadászni. Az ajtó be van zárva, remélhetőleg mire felébredsz, itt leszünk. Ne engedj be senkit és vigyázz magadra!
Alice”
Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Talán még van egy kis időm pár emberi percre, amikor mindent végiggondolhatok.
Gyors felöltöztem, majd miután bekaptam a számomra kikészített reggeliből pár falatot, a kijárat után kezdtem kutatni.
Lassan odatántorogtam az ajtóhoz, ahol meg győződtem arról, hogy tényleg zárva van, így emberi módon nem tudok kijutni a friss levegőre.
Hamar megtaláltam a legbiztonságosabbnak tűnő kiutat. Egy hálószobai ablak. Nagyjából egy méterre lehetett a földtől, így még az én balszerencsémnek köszönhetően is ki tudtam jutni.
Miután ki „ugrottam”, rendeztem a vonásaim, majd a panzió melletti kis erdőség felé indultam. Lépteimet az avar zörgése kísérte.
A csend körülölelte az egész erdőt. Mintha egy, a külvilágtól teljesen elzárt univerzumban sétáltam volna.
Menet közben a gondolataimba mélyültem.
Muszáj volt Edwardhoz mennem, hisz ha meghal, az csakis az én hibám. Nem engedhetem, hogy itt hagyja a családját, hogy itt hagyjon… engem.
Számomra az lenne a poklok pokla, és valószínűleg követném ő, minden gondolkodás nélkül. Az nem lehet, hogy egy olyan világban éljek, ahol ő már nincs.
A félelem hirtelen kapott el. És mi van, ha nem kellek neki, és Carlisle részletes beszámolóiból ítélve az irántam érzett szerelem elpárolgott már és csak hűlt helye maradt mindannak, amit még egykor érzett?
Talán… talán van esély rá.
-Nem Bella. Ezt a hülye zagyvaságot azonnal verd ki a fejedből! Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy hazugságban élj - na, szuper, már magamnak beszélek…
Bár egy komplett idiótától mit lehet várni?
Eddigi életem is csupa hazugságból épült fel. Akkor miért nem engedhetem meg magamnak a remény halvány parázsának egyetlen szikráját is?
Csak egy apró gondolat, esetleg pár megnyugtató szó. De ez reménytelen. Hisz ezt mind csak én mesélem be magamnak.
Az életem nélküle teljesen széthullott, mintha egy kisgyerek szétkavarta volna a nagy kirakós apró darabjait. Összerakni nehéz, de már szétszedni pillanatok alatt meglehet tenni.
Az Edward és köztem lévő „kapcsolatot” is talán így tudnám értékelni.
Hisz olyan nehéz volt beférkőznöm számára halott szívébe. Reménytelen esetnek tűnt, de aztán mégis sikerült. Ezáltal a kirakós darabjai a helyükre kerültek.
És egy borongós napon minden kudarcba fulladt. A több hónapos puhítás, az első csók, az első „SZERETLEK” vagy az első baseball meccs…
A kisgyerek megunta a szépen kirakott formát, így hát szétszedte, és minden apró részét a játékos ládika legaljára dobta. Onnan pedig már nehéz kijutni és újra a gyerek kezei közékerülni, hogy végül boldogan rakosgassa az összeillő darabokat.
Ezután a gondolatmenet után mély csendbe burkolóztam, és annak gondolatát, hogy Edward már csak egy szikrányit sem szeret, elhessegettem.
Megnyugtató, de egyben irritáló volt a beálló csend. Mintha minden moccanásom valaki figyelné. Talán ez is azt mutatja, hogy vissza kellene mennem. Cullenék már biztos ott vannak és engem keresnek.
Felgyorsulva, már-már futva indultam visszafelé, amikor egy kemény dologba ütköztem.
A nagy ütéstől hátravágódtam és ismét valami keménybe vertem fejem. A balesettől kissé megzavarodtam, így nehéz volt megállapítani, hogy kibe volt szerencsém bele botlani.
Fejemben a fájdalom elviselhetetlenül hasított és orromat megcsapta a vér jellegzetes, fémes illata is. Beleborzongtam.
Lassan felemeltem a fejem és a rémület ismerősként ült ki arcomra.
2010. június 20., vasárnap
ÉS...IGEN XD
Anyám még sosem örültem ennyire, na mondjuk ez nem igaz, de mindegy xD KÉSZ VAGYOK CSAJOK, márha van aki még olvas xD Már csak a bétázásnak kell meglennie és amint az meglesz én felteszem :) Remélem örűltök :D Csak, hogy ki idegeljelek titeket a vége nagyon ott van XD ÉS HURRÁ Andi nem szenved amnéziában :D Na jó ez sem igaz, mert mindent elfelejtek, de annak ellenére, hogy nem tudtam mi volt a fejemben következő fejihez, nagyon klassz lett :P
Na puszi nektek :)
És akkor izguljunk :D
u.i: Happy Birthday Eddy fiú xD Sármos vámpírunk ma lett 109 éves :P Ahhoz képest milyen jól tartja magát :D
Csak tisztelgés képpen az idős szexi vámpír felé itt egy fotó rólla :D
2010. június 17., csütörtök
CSAJOK segítség!!
Baj van xD Elkezdtem írni, drága Mesinek és Leának köszönhetően az új részt, csak egy a bibi nem tudom, hogy akartam folytatni XD Ha nagyon eltérek az esetleges folytatástól, nagy bajba leszek?
Remélem nem :D
Milli puszi: Andi
2010. május 17., hétfő
Így képzeltem el...
Így képzeltem el az ikreket:
Flora
Kate
Ha esetleg valaki blogján már szerepelne valamelyik lány az szóljon és én keresek másik képet magamnak.
Novella :D Tőlem nektek
Most pedig dob pergést kérek :) Itt a friss...novella. Most egy nagy köszönet nyílvánítást kell írnom :D Köszönöm: Ritának,hogy az fájdalmas részeknél fel áldozta magát és segített megfogalmazni azt a részt :)
Köszönöm: Bebinek, hogy segített a bétázásban :)
Köszönöm: Join-nak, hogy jelentkezett a bétázásra. Még vissza jelzést nem kaptam, de amint küldi a bétázott részt és lesz a mostanival valami küllönbség akkor javítom :)
Szóval mégegyszer nagyon köszönöm nektek csajok :)
Egy csodálatos élet kezdete.
14 év. Összesen ennyi idő óta ment tönkre a házasságom Edward-dal. A sok veszekedés a két lányunk miatt és az a sok szenvedés, amit távolétünkkel okoztunk egymásnak, egy nap, számomra megszűnt létezni, és amilyen gyorsan csak tudtam el váltam Edward-tól. Bár ezzel csak magamnak és családomnak okoztam csalódást, de már nem láttam a kiutat ebből az egész dologból.
Persze egy valamit, vagy is pontosítva két személy által életünk örökre össze lesz kötve.
A lányaink Kate és Flora. Ők azok, akik által én és Edward órákat, napokat vagy heteket töltünk együtt, mint egy család.
Persze a látszat néha csal.
Még így elválva is sokat, nagyon sokat veszekedünk dolgokon. És ezeknek általában mindig az a vége, hogy ő valami kietlen helyre távozik a gondokat rám hagyva.
Viszont egy dologban mindig egyetértünk. Mégpedig a gyerekeink nevelésében.
Gyönyörűek, de egyben makacs és önfejű lányaink vannak.
És persze az a tulajdonság mind kettőjükben benne van, hogy magukat hibáztassák mindenért.
Pont mind Edward és én.
Le sem tagadhatnák, hogy mi vagyunk a szüleik.
Se kinézetre, se belsőre. Flora kinézetre, egy gyönyörű királylányra hasonlít. Göndör derekáig érő vörös tincsek. Csokoládébarna szem. És az elmaradhatatlan Cullen kinézet. Persze ez ugyanúgy elmondható Kate-ről is. De az ő kinézete más. Szemének színe megközelíti az arany barnát, haja, pedig szőke, rövid tincsekkel omlik a vállára. Szőkeségét apja kiskori énjéről örökölte. Mivel kettőnk közül csak ő volt szőke kiskorában.
Az idők múltával szép kislányból érett nővé cseperedtek mind ketten.
Bár már 10 évesen úgy néztek ki, mint most. És a gondolkozásuk is előrébb haladt, mint egy 10 évesnek. De az én és Edward szemében, mindig is a mi kicsi lányaink voltak és még most is azok.
Miután elváltunk Edward-dal, én elköltöztem a gyerekekkel együtt. Persze a Cullen család mindig velem tartott Edward-dal és Alice-cel az élen.
A gyerekek láthatás által lehetek Edwarddal, persze Edward a láthatáson kívül sokat tartózkodott nálunk, és a gyerekek is nála.
A mai nap is egy olyan volt, amit Kate és Flora a Cullen családnál tölti a hétvégét.
Általában én is ott voltam, de a mai nap, számomra nem volt boldognak nevezhető. Két okból is. Ezen a napon házasodtunk össze Edwarddal és váltunk el.
-Anya, anya! -rohantak le a lányok a lépcsőn
-Mi a baj? – kérdeztem az előző gondolataimnak köszönhetően szomorkásan.
-Alice néni hívott. Azt üzeni apával, együtt jön, mindjárt itt lesznek és, hogy készülj fel vele egy hosszú vásárlásra-, mondták lányaim boldogan.
„Jaj csak azt ne. „Na Alice- el és a kimerítő vásárló túráival fárasztó tud lenni” gondoltam magamban mire Kate felkuncogott.
-Hányszor meg mondtam, drágám, hogy rajtam ne használd a képességed?- dorgáltam meg lányomat, de arcomon mosoly ült.
Kate mint Edwrad gondolatolvasó és nagyon is élvezi, amikor használhatja képességét. Flora viszont vele ellentétben már sokkalta kevésbé szereti használni képességét. Sőt nem kifejezetten utálja.
Meg is tudom érteni, hisz ki szeretne azzal a tudattal élni, hogy ha már csak arra gondol, szomorúságból vagy a rosszkedv miatt, hogy személy szerint valaki haljon meg be is, következik. Szóval vigyáznia kell az érzelmeivel.
Gondolataimból ismét lányaim hangja és a csengő szakított ki.
-Megjöttek!-, mondták a lányok egyszerre, majd vidáman az ajtóhoz táncikáltak. Pont, mint Alice.
Erre a gondolatra arcomon aprócska mosoly jelent meg.
Olyan jó volt látni, hogy a lányok ennyire szeretik az apjukat. Kicsit féltékeny is voltam Edward-ra hisz a gyerekek mindenegyes percet olyan boldogan töltöttek el. Persze amikor velem voltak akkor is boldogok voltak, de Edward, minden egyes pillanatban elvarázsolja lányait, és nem tagadhatom, hogy engem is. Órákon át tudok gyönyörködni csodás vonásain, amik megunhatatlanok.
-Apa- mondták lányaim majd mindketten szorosan, megölelték az ajtón belépő Edward-ot. Mögötte Alice lépett be a házba, akit a lányok ugyanolyan örömmel fogadtak.
Edward tekintetével keresett valamit majd szemei rajtam állapodtak meg.
-Szia- köszönt halkan majd aprót rám mosolygott. Nem az a szívből jövő mosolya volt. Inkább egy erőltetett mosolynak nevezett valami.
Gesztusát viszonozva vissza mosolyogtam majd köszönésképpen egy aprót biccentettem.
Edward lassan odasétált mellém a nappaliba majd helyet foglalt mellettem.
Látszott rajta, hogy kérdezni akar valamit, de nem nagyon megy neki.
A hős oroszlán megtört.
-Edward nyögd ki végre, hogy mit szeretnél- törtem meg a pár perces kínos csendet.
-Ö… nincs kedved esetleg eljönni, sétálni egyet és beszélgetni?- kérdezte félve válaszomtól.
„Jaj ha tudnád milyen, szívesen mennék veled akár a világ végére is, de nem lehet. Mi már nem mi vagyunk, hanem te és én. Életemet is oda adnám, hogy újra egyek legyünk. De ha nem történik valamilyen csoda ez már lehetetlen dolog lesz” Gondoltam magamban e pár sorra.
-Figyelj Edward…-kezdtem bele mondandómba, de ez az idegesitő kis tündér közbe vágott.
-Menjetek el csak nyugodtan, én itt leszek a lányokkal, és majd jól elszórakoztatom őket-, mondta csilingelő hangon Alice.
-Én nem is tudom… és amúgy is nem azt beszélted meg a lányokkal, hogy vásárolni akarsz velem menni-, kérdeztem kimenekülőt keresve ezzel.
-A-a a vásárlás ráér és a plázák sem szaladnak el-, mondta majd mindkettőnket el kezdett kifelé lökdösni az ajtón.
-Érezzétek jól magatok-, mondta vidáman, majd bevágta mögöttünk az ajtót.
-Na, asszem nincs választási lehetőségem.- mondtam, majd lassan elkezdtem baktatni a házunkhoz közeli tisztásra melyet nemrég, fedeztem fel.
Apró és óvatos lépéseim közben hallottam, a mögöttem szorgalmasan követő Edwardot.
-Beszélni akartál. Most mondhatod-mondtam talán kissé mogorvábban, mint kellett volna.
-Öhmm… igen, nos miről beszéljünk?- kérdezte gyermeki mosollyal és zavarodottsággal az arcán.
Ahogy belenézek a szemébe meg áll körülöttem a világ. Legszívesebben oda mennék hozzá, megölelném és megcsókolnám, de tudom, hogy ez már lehetetlen. Kész fizikai fájdalmat okoz a hiánya és most itt áll velem szemben életem szerelme, akivel beszélnem kellene, de nem tudom, hogyan is kezdjek neki.
-Gyere, mutatok valamit-, mondtam gondolataimat elterelve és még csak véletlen sem arra gondolni, hogy akár csak pár szavamba kerülne kijelenteni, hogy mennyire szeretem.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam Edward kezét, ami mindkettőnket meglepett.
Olyan jó volt újra fogni, szorítani selymes kezét. A bizsergés átjárta minden porcikámat. 16 éve nem érintettem meg ezt a gyönyörű teremtményt. Nem is értem, hogy bírtam ki. Talán, a makacsság vagy a félelem.
Ahogy felpillantottam Edward szemeiben a vad csillogást véltem felfedezni.
„Nem Bella. Ne mesélj be semmit magadnak, mert még a végén nagyot fogsz tévedni” gondoltam magamban majd meg ráztam fejem, hogy elmém épp legyen.
-Na gyere, menjünk-, mondtam majd elkezdtem a még mindig megszeppent Edward-ot magam után húzni.
Egy kisebb séta után, megpillantottam a kis vízesést mely a hegy ormából folyt. Olyan megnyugtató volt.
Lassan lépdeltem tovább még mindig Edward kezét fogva.
Mikor oda értünk a kis csordogáló patakhoz elengedtem Edward kezét. A fájdalom teljes erővel hatolt belém. Mintha egy részemet szakítanák ki belőlem. Epekedő pillantással követtem Edward kezét, ahogy merev teste mellé helyezte.
-Tetszik?-, kérdeztem halkan miközben helyet foglaltam a patak előtt és lábamat a kellemesen langyos vízbe, lógattam.
Mint a boldog kisgyerek úgy csapkodtam lábamat a vízben.
Edward halkan felkuncogott.
-Valami baj van?- kérdeztem rémülten.
-Olyan aranyos vagy így. Vidám és felszabadult. Nem úgy, mint a hétköznapokban. Akkor mindig csak a komor és szomorú Bellámat… öhmm vagyis Bellát látom-, mondta zavartam majd egy gyors mozdulattal ujjait végig, szántotta haján.
-Nem ülsz le?- kérdeztem, reménykedve. Edward pár percig fontolgatta kérdésem majd lassan helyet foglalt mellettem és hozzám hasonlóan ő is belelógatta lábát a vízbe.
-Tudod Edward, két lány és a munka mellett, nem tud mindig vidám lenni az ember, az én esetemben, pedig a vámpír. A kórházban folyamatosan dolgozom, mikor hazajövök a lányokkal is foglalkoznom, kell, és hiába vagyok vámpír ez azért engem is, megvisel. Valamelyik nap is épp hogy haza estem a lányok elviharoztak, mert elvileg randiuk volt. Túl keveset foglalkozunk a lányainkkal ez is, azt mutatja. Ők még csak gyerekek. Nem felnőtt érett emberek.- törtek ki belőlem kétségeim. Féltettem a lányokat hisz olyan sebezhetőek és még csak alig múltak el 15 évesek.
-Pont, mint az anyjuk. Te is ugyanúgy elviharoztál otthonról, amikor bemutattalak a családomnak.- mondta, majd szelíden rám mosolygott.
-De az más Edward.- próbáltam tiltakozni bár tudtam, hogy esélytelenül.
-Miben más Bella? Te egyenesen az oroszlán barlangjába futottál. Ők csak két szerencsétlen fiúval randiznak. Tudják hol a határ és azt is, tudják, hogy pár randinál több nem lehet köztük és embertársaiknál. Addig jó, amíg a gyerekeink nem valami nomád vámpír klubba akarnak be lépni és embereket enni.
Akkor kezdjél inkább aggódni, amikor Kate és Flora télleg szerelmesek lesznek. Akkor már nem lesz vissza út és ezt te is, jól tudod. Most még hadd élvezzék az életüket. Mert ahogy te is mondtad még csak gyerekek.- mondta Edward kissé erőteljes hangon. Tudtam, hogy igaza van belül még is mentségeket, kerestem.
Fejemet lehajtottam és a sírás kerekedett felül rajtam.
-Jaj kérlek, bocsáss meg Bella, nem akartalak meg bántani. Egyszerűen nem tudtam tovább hallgatni. De télleg nem akartalak meg bántani.- mondta Edward esdeklő hangon.
„Szívem” erre a keserű és szomorú hangra összeszorult.
-Edward- kezemet selymes arcára tettem- ne hibáztasd magad. Igazad van. Nem szabadna ennyire túlzásba vinnem a féltést, de nekem Ők és Te jelented a világot- csúszott ki számon, ami eddig szívemen volt.
Tekintetemet gyorsan elfordítottam Edwardról és ismét lehajtottam fejem.
Pár csendes perc után Edward az állam alá nyúlt, hogy tekintetünk találkozzon. Szeme csillogott talán a vágytól és a szomorúságtól.
-Kérlek, ismételd el, amit az előbb mondtál. És ne akarj kitérni ez elől- mondta Edward teljes komolysággal.
Magamban elszámoltam 10.-ig majd egy mély levegővétel után kinyitottam számat.
-Te jelented számomra a világot Edward Cullen. Ha már csak pár órára eltűnsz, azzal az őrületbe kergetsz. Amint meglátlak érzelmek hada tombol bennem, és csak arra várok, hogy végre meghalljam selymes hangod. És amíg világ a világ te jelented nekem az egész életem. Ha tudnád hány éjszakán keresztül gondolok rád, arra gondolnál, hogy megszállott Edward rajongó lettem. És igazad lenne. Egy percig sem tagadnám, hogy nem igaz, amit állítasz. Ha 14 évvel ezelőtt nem rontom el a házasságunkat még talán most is egy boldog család, lehetnénk. Megértem, ha most egy bolond vámpírnak tartasz, és soha többé nem akarsz engem semmilyen féle képen, csak annyit kérek, bocsáss meg azért a sok szörnyű dologért, amit a fejedhez vágtam és azért is, mert azon a végzetes napon a kezedbe nyomtam a válási papírt és rád erőszakoltam, hogy alá írd.- törtek ki belőlem a mondatok. Szívembe teljes mértékben a fájdalom hasított. Sírásom mostanra hangos zokogásba csapott át.
-Bella, nyugodj meg. Minden rendben lesz, csak szedd össze magad.- mondta Edward majd szorosan megölelt és egy aprócska csókot nyomott ajkamra.
Ahogy ajkaink a másikat súrolták engem elöntött a vágy és még többet akartam. Hevesen kaptam ajkai után, hogy egy hosszabb csókba forrjanak ajkaink.
Edward még pár aprócska csókot nyomott ajkamra majd mintha mi sem történ volna ő elfordította fejét.
-Edward kérlek ne. Tudom, hogy nem szeretsz, de csak egy lehetőséget adja, és én bebizonyítom, hogy a legjobb lehetek, a számodra- nyögtem elhaló hangon, majd karjai után nyúltam.
-Pssszt- mondta majd ujját ajkamra, helyezte. Én egyből apró csókokkal halmoztam el.
Lassan oda hajolt fülemhez majd suttogni kezdett.
-Hallgasd-, mondta én meg parancsra, elkezdtem hallgatni. Először nem nagyon hallottam semmit majd pár perc múlva kivehető volt két embernél lassabb szívdobogás.
-A lányok lehetnek azok?- kérdeztem suttogva, majd láttam Edward apró bólintását.
-Én megmondtam, hogy nem jó ötlet ez gyerekek- hallottuk meg Esme anyáskodó hangját.
-Esme gyertek elő- szólaltam hangosan, de viszont lágyan. Egy nagyobb bokorszerűség mögül lányaink és a Cullen család szerves része bukkant elő.
-Meglepetés!?- szólaltak meg lányaim kissé félénken.
-Mit kerestek itt gyerekek?-, kérdeztem anyai szigorral hangomban. A többi Cullenre nem volt merszem dorgálóan nézni kivéve Alice-re és Emmett-re.
Alice míg megbánóan, Emmett egy hatalmas vigyorral a képén nézett rám. Szemeim szikrákat hánytak.
-Emmett Cullen, jól vigyáz, mit mondasz, mert nem állok jót magamért. Hogy tehettétek ezt? Főleg te Alice!- kérdeztem idegesen.
-Anya. Ők mind nem tehetnek róla- mutatott végig a Cullen családon Kate.
-Csak minket hibáztass. Nagyiék és Alice néniék sem tehetnek róla. Ez mind az én és Kate ötlete volt. Sajnáljuk-, mondta Flora majd nővérével, együtt lehajtották a fejüket.
-Csak annyit mondjatok meg, hogy miért tettétek-, mondtam most már sokkal lágyabb hangon.
-Láttuk, ahogy Te is és Apu is szenvedtek a másik hiányától. Muszáj volt eljönnöd erre a beszélgetésre. Ez az egy lehetőség látszott, ami talán képes a jövőtöket vagy akár a mi jövőnket megváltoztatni. Hiányzott, hogy apa nincs ott minden nap, és reggelente nem jön le, vidáman azt köszönve, hogy „Jó reggelt lányok” majd ezután hozzád véve az irányt, apró csókokat leheljen nyakadra. Hiányzott, hogy esténként csak te jössz be és olvasol fel az Üvöltő szelekből, és csak te takarsz be minket. Egyszerűen, muszáj volt látnunk, hogy legalább valami aprócska dologra sikerül jutnotok Anya- törtek ki Florából a szavak. Ha most tudnék már rég sírnék.
-Ezt mért nem mondtátok eddig? Ha nem is egymás karjába omoltunk volna Anyátokkal de, legalább meg tudtuk volna beszélni a dolgokat.- szólalt meg Edward.
Ahogy végig néztem lányaim majd családom arcán mindegyikükön csak a vágyakozást, láttam, hogy újra egy nagy és szeretet teljes család legyünk.
Lassan Edward arcára pillantottam, aki engem nézett. Szemei ragyogással voltak tele.
Életem szerelme óvatosan megfogta kezemet majd szívéhez emelte.
Testének érintése vágyakozást keltett bennem.
-Lehet, hogy itt bent már csak egy szörnyeteg halott szíve van, de ez a szörnyeteg minél jobban vágyik egy angyali teremtésre. Egy angyalra, aki szereti őt úgy, ahogy van és elnézi a hibáit. Tudom, hogy csak benned találhatom meg az én személyes angyalomat, de ha nem engedsz a szívedbe vissza, nem tudok megváltozni.- mondta majd másik kezét óvatosan szívem fölé, helyezte.
Tekintetem a szívem felett található kézre nézett. Éreztem, hogy minden pillantás rajtam állapodott meg.
Kezem még mindig Edward mellkasán pihent. Kellemes érzés volt, mintha az ember egy langyos vízbe megmártózna.
Szemeim lassan lehunytam majd megfogtam Edward kezét és ajkamhoz emeltem. Pár másodperc tétovázás után egy aprócska csókot nyomtam tenyerébe.
-Örökké és még azután is a tied leszek Edward Cullen- mondtam minden egyes szót tisztán kiejtve.
Szememet kinyitottam majd boldogan Edwardra mosolyogtam. Karomat nyaka közé kulcsoltam majd lábujjhegyre álltam, hogy elérjem hívogató ajkait.
Először csak aprócska csókokat leheltem szájára majd ezután egy hosszabb és vadabb csókba forrtak össze ajkaink.
-Örökké- suttogta Edward pár aprócska csók közben.
-Örökké- mondtam én is, majd belemosolyogtam csókunkba.
Köszönöm: Bebinek, hogy segített a bétázásban :)
Köszönöm: Join-nak, hogy jelentkezett a bétázásra. Még vissza jelzést nem kaptam, de amint küldi a bétázott részt és lesz a mostanival valami küllönbség akkor javítom :)
Szóval mégegyszer nagyon köszönöm nektek csajok :)
Egy csodálatos élet kezdete.
14 év. Összesen ennyi idő óta ment tönkre a házasságom Edward-dal. A sok veszekedés a két lányunk miatt és az a sok szenvedés, amit távolétünkkel okoztunk egymásnak, egy nap, számomra megszűnt létezni, és amilyen gyorsan csak tudtam el váltam Edward-tól. Bár ezzel csak magamnak és családomnak okoztam csalódást, de már nem láttam a kiutat ebből az egész dologból.
Persze egy valamit, vagy is pontosítva két személy által életünk örökre össze lesz kötve.
A lányaink Kate és Flora. Ők azok, akik által én és Edward órákat, napokat vagy heteket töltünk együtt, mint egy család.
Persze a látszat néha csal.
Még így elválva is sokat, nagyon sokat veszekedünk dolgokon. És ezeknek általában mindig az a vége, hogy ő valami kietlen helyre távozik a gondokat rám hagyva.
Viszont egy dologban mindig egyetértünk. Mégpedig a gyerekeink nevelésében.
Gyönyörűek, de egyben makacs és önfejű lányaink vannak.
És persze az a tulajdonság mind kettőjükben benne van, hogy magukat hibáztassák mindenért.
Pont mind Edward és én.
Le sem tagadhatnák, hogy mi vagyunk a szüleik.
Se kinézetre, se belsőre. Flora kinézetre, egy gyönyörű királylányra hasonlít. Göndör derekáig érő vörös tincsek. Csokoládébarna szem. És az elmaradhatatlan Cullen kinézet. Persze ez ugyanúgy elmondható Kate-ről is. De az ő kinézete más. Szemének színe megközelíti az arany barnát, haja, pedig szőke, rövid tincsekkel omlik a vállára. Szőkeségét apja kiskori énjéről örökölte. Mivel kettőnk közül csak ő volt szőke kiskorában.
Az idők múltával szép kislányból érett nővé cseperedtek mind ketten.
Bár már 10 évesen úgy néztek ki, mint most. És a gondolkozásuk is előrébb haladt, mint egy 10 évesnek. De az én és Edward szemében, mindig is a mi kicsi lányaink voltak és még most is azok.
Miután elváltunk Edward-dal, én elköltöztem a gyerekekkel együtt. Persze a Cullen család mindig velem tartott Edward-dal és Alice-cel az élen.
A gyerekek láthatás által lehetek Edwarddal, persze Edward a láthatáson kívül sokat tartózkodott nálunk, és a gyerekek is nála.
A mai nap is egy olyan volt, amit Kate és Flora a Cullen családnál tölti a hétvégét.
Általában én is ott voltam, de a mai nap, számomra nem volt boldognak nevezhető. Két okból is. Ezen a napon házasodtunk össze Edwarddal és váltunk el.
-Anya, anya! -rohantak le a lányok a lépcsőn
-Mi a baj? – kérdeztem az előző gondolataimnak köszönhetően szomorkásan.
-Alice néni hívott. Azt üzeni apával, együtt jön, mindjárt itt lesznek és, hogy készülj fel vele egy hosszú vásárlásra-, mondták lányaim boldogan.
„Jaj csak azt ne. „Na Alice- el és a kimerítő vásárló túráival fárasztó tud lenni” gondoltam magamban mire Kate felkuncogott.
-Hányszor meg mondtam, drágám, hogy rajtam ne használd a képességed?- dorgáltam meg lányomat, de arcomon mosoly ült.
Kate mint Edwrad gondolatolvasó és nagyon is élvezi, amikor használhatja képességét. Flora viszont vele ellentétben már sokkalta kevésbé szereti használni képességét. Sőt nem kifejezetten utálja.
Meg is tudom érteni, hisz ki szeretne azzal a tudattal élni, hogy ha már csak arra gondol, szomorúságból vagy a rosszkedv miatt, hogy személy szerint valaki haljon meg be is, következik. Szóval vigyáznia kell az érzelmeivel.
Gondolataimból ismét lányaim hangja és a csengő szakított ki.
-Megjöttek!-, mondták a lányok egyszerre, majd vidáman az ajtóhoz táncikáltak. Pont, mint Alice.
Erre a gondolatra arcomon aprócska mosoly jelent meg.
Olyan jó volt látni, hogy a lányok ennyire szeretik az apjukat. Kicsit féltékeny is voltam Edward-ra hisz a gyerekek mindenegyes percet olyan boldogan töltöttek el. Persze amikor velem voltak akkor is boldogok voltak, de Edward, minden egyes pillanatban elvarázsolja lányait, és nem tagadhatom, hogy engem is. Órákon át tudok gyönyörködni csodás vonásain, amik megunhatatlanok.
-Apa- mondták lányaim majd mindketten szorosan, megölelték az ajtón belépő Edward-ot. Mögötte Alice lépett be a házba, akit a lányok ugyanolyan örömmel fogadtak.
Edward tekintetével keresett valamit majd szemei rajtam állapodtak meg.
-Szia- köszönt halkan majd aprót rám mosolygott. Nem az a szívből jövő mosolya volt. Inkább egy erőltetett mosolynak nevezett valami.
Gesztusát viszonozva vissza mosolyogtam majd köszönésképpen egy aprót biccentettem.
Edward lassan odasétált mellém a nappaliba majd helyet foglalt mellettem.
Látszott rajta, hogy kérdezni akar valamit, de nem nagyon megy neki.
A hős oroszlán megtört.
-Edward nyögd ki végre, hogy mit szeretnél- törtem meg a pár perces kínos csendet.
-Ö… nincs kedved esetleg eljönni, sétálni egyet és beszélgetni?- kérdezte félve válaszomtól.
„Jaj ha tudnád milyen, szívesen mennék veled akár a világ végére is, de nem lehet. Mi már nem mi vagyunk, hanem te és én. Életemet is oda adnám, hogy újra egyek legyünk. De ha nem történik valamilyen csoda ez már lehetetlen dolog lesz” Gondoltam magamban e pár sorra.
-Figyelj Edward…-kezdtem bele mondandómba, de ez az idegesitő kis tündér közbe vágott.
-Menjetek el csak nyugodtan, én itt leszek a lányokkal, és majd jól elszórakoztatom őket-, mondta csilingelő hangon Alice.
-Én nem is tudom… és amúgy is nem azt beszélted meg a lányokkal, hogy vásárolni akarsz velem menni-, kérdeztem kimenekülőt keresve ezzel.
-A-a a vásárlás ráér és a plázák sem szaladnak el-, mondta majd mindkettőnket el kezdett kifelé lökdösni az ajtón.
-Érezzétek jól magatok-, mondta vidáman, majd bevágta mögöttünk az ajtót.
-Na, asszem nincs választási lehetőségem.- mondtam, majd lassan elkezdtem baktatni a házunkhoz közeli tisztásra melyet nemrég, fedeztem fel.
Apró és óvatos lépéseim közben hallottam, a mögöttem szorgalmasan követő Edwardot.
-Beszélni akartál. Most mondhatod-mondtam talán kissé mogorvábban, mint kellett volna.
-Öhmm… igen, nos miről beszéljünk?- kérdezte gyermeki mosollyal és zavarodottsággal az arcán.
Ahogy belenézek a szemébe meg áll körülöttem a világ. Legszívesebben oda mennék hozzá, megölelném és megcsókolnám, de tudom, hogy ez már lehetetlen. Kész fizikai fájdalmat okoz a hiánya és most itt áll velem szemben életem szerelme, akivel beszélnem kellene, de nem tudom, hogyan is kezdjek neki.
-Gyere, mutatok valamit-, mondtam gondolataimat elterelve és még csak véletlen sem arra gondolni, hogy akár csak pár szavamba kerülne kijelenteni, hogy mennyire szeretem.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam Edward kezét, ami mindkettőnket meglepett.
Olyan jó volt újra fogni, szorítani selymes kezét. A bizsergés átjárta minden porcikámat. 16 éve nem érintettem meg ezt a gyönyörű teremtményt. Nem is értem, hogy bírtam ki. Talán, a makacsság vagy a félelem.
Ahogy felpillantottam Edward szemeiben a vad csillogást véltem felfedezni.
„Nem Bella. Ne mesélj be semmit magadnak, mert még a végén nagyot fogsz tévedni” gondoltam magamban majd meg ráztam fejem, hogy elmém épp legyen.
-Na gyere, menjünk-, mondtam majd elkezdtem a még mindig megszeppent Edward-ot magam után húzni.
Egy kisebb séta után, megpillantottam a kis vízesést mely a hegy ormából folyt. Olyan megnyugtató volt.
Lassan lépdeltem tovább még mindig Edward kezét fogva.
Mikor oda értünk a kis csordogáló patakhoz elengedtem Edward kezét. A fájdalom teljes erővel hatolt belém. Mintha egy részemet szakítanák ki belőlem. Epekedő pillantással követtem Edward kezét, ahogy merev teste mellé helyezte.
-Tetszik?-, kérdeztem halkan miközben helyet foglaltam a patak előtt és lábamat a kellemesen langyos vízbe, lógattam.
Mint a boldog kisgyerek úgy csapkodtam lábamat a vízben.
Edward halkan felkuncogott.
-Valami baj van?- kérdeztem rémülten.
-Olyan aranyos vagy így. Vidám és felszabadult. Nem úgy, mint a hétköznapokban. Akkor mindig csak a komor és szomorú Bellámat… öhmm vagyis Bellát látom-, mondta zavartam majd egy gyors mozdulattal ujjait végig, szántotta haján.
-Nem ülsz le?- kérdeztem, reménykedve. Edward pár percig fontolgatta kérdésem majd lassan helyet foglalt mellettem és hozzám hasonlóan ő is belelógatta lábát a vízbe.
-Tudod Edward, két lány és a munka mellett, nem tud mindig vidám lenni az ember, az én esetemben, pedig a vámpír. A kórházban folyamatosan dolgozom, mikor hazajövök a lányokkal is foglalkoznom, kell, és hiába vagyok vámpír ez azért engem is, megvisel. Valamelyik nap is épp hogy haza estem a lányok elviharoztak, mert elvileg randiuk volt. Túl keveset foglalkozunk a lányainkkal ez is, azt mutatja. Ők még csak gyerekek. Nem felnőtt érett emberek.- törtek ki belőlem kétségeim. Féltettem a lányokat hisz olyan sebezhetőek és még csak alig múltak el 15 évesek.
-Pont, mint az anyjuk. Te is ugyanúgy elviharoztál otthonról, amikor bemutattalak a családomnak.- mondta, majd szelíden rám mosolygott.
-De az más Edward.- próbáltam tiltakozni bár tudtam, hogy esélytelenül.
-Miben más Bella? Te egyenesen az oroszlán barlangjába futottál. Ők csak két szerencsétlen fiúval randiznak. Tudják hol a határ és azt is, tudják, hogy pár randinál több nem lehet köztük és embertársaiknál. Addig jó, amíg a gyerekeink nem valami nomád vámpír klubba akarnak be lépni és embereket enni.
Akkor kezdjél inkább aggódni, amikor Kate és Flora télleg szerelmesek lesznek. Akkor már nem lesz vissza út és ezt te is, jól tudod. Most még hadd élvezzék az életüket. Mert ahogy te is mondtad még csak gyerekek.- mondta Edward kissé erőteljes hangon. Tudtam, hogy igaza van belül még is mentségeket, kerestem.
Fejemet lehajtottam és a sírás kerekedett felül rajtam.
-Jaj kérlek, bocsáss meg Bella, nem akartalak meg bántani. Egyszerűen nem tudtam tovább hallgatni. De télleg nem akartalak meg bántani.- mondta Edward esdeklő hangon.
„Szívem” erre a keserű és szomorú hangra összeszorult.
-Edward- kezemet selymes arcára tettem- ne hibáztasd magad. Igazad van. Nem szabadna ennyire túlzásba vinnem a féltést, de nekem Ők és Te jelented a világot- csúszott ki számon, ami eddig szívemen volt.
Tekintetemet gyorsan elfordítottam Edwardról és ismét lehajtottam fejem.
Pár csendes perc után Edward az állam alá nyúlt, hogy tekintetünk találkozzon. Szeme csillogott talán a vágytól és a szomorúságtól.
-Kérlek, ismételd el, amit az előbb mondtál. És ne akarj kitérni ez elől- mondta Edward teljes komolysággal.
Magamban elszámoltam 10.-ig majd egy mély levegővétel után kinyitottam számat.
-Te jelented számomra a világot Edward Cullen. Ha már csak pár órára eltűnsz, azzal az őrületbe kergetsz. Amint meglátlak érzelmek hada tombol bennem, és csak arra várok, hogy végre meghalljam selymes hangod. És amíg világ a világ te jelented nekem az egész életem. Ha tudnád hány éjszakán keresztül gondolok rád, arra gondolnál, hogy megszállott Edward rajongó lettem. És igazad lenne. Egy percig sem tagadnám, hogy nem igaz, amit állítasz. Ha 14 évvel ezelőtt nem rontom el a házasságunkat még talán most is egy boldog család, lehetnénk. Megértem, ha most egy bolond vámpírnak tartasz, és soha többé nem akarsz engem semmilyen féle képen, csak annyit kérek, bocsáss meg azért a sok szörnyű dologért, amit a fejedhez vágtam és azért is, mert azon a végzetes napon a kezedbe nyomtam a válási papírt és rád erőszakoltam, hogy alá írd.- törtek ki belőlem a mondatok. Szívembe teljes mértékben a fájdalom hasított. Sírásom mostanra hangos zokogásba csapott át.
-Bella, nyugodj meg. Minden rendben lesz, csak szedd össze magad.- mondta Edward majd szorosan megölelt és egy aprócska csókot nyomott ajkamra.
Ahogy ajkaink a másikat súrolták engem elöntött a vágy és még többet akartam. Hevesen kaptam ajkai után, hogy egy hosszabb csókba forrjanak ajkaink.
Edward még pár aprócska csókot nyomott ajkamra majd mintha mi sem történ volna ő elfordította fejét.
-Edward kérlek ne. Tudom, hogy nem szeretsz, de csak egy lehetőséget adja, és én bebizonyítom, hogy a legjobb lehetek, a számodra- nyögtem elhaló hangon, majd karjai után nyúltam.
-Pssszt- mondta majd ujját ajkamra, helyezte. Én egyből apró csókokkal halmoztam el.
Lassan oda hajolt fülemhez majd suttogni kezdett.
-Hallgasd-, mondta én meg parancsra, elkezdtem hallgatni. Először nem nagyon hallottam semmit majd pár perc múlva kivehető volt két embernél lassabb szívdobogás.
-A lányok lehetnek azok?- kérdeztem suttogva, majd láttam Edward apró bólintását.
-Én megmondtam, hogy nem jó ötlet ez gyerekek- hallottuk meg Esme anyáskodó hangját.
-Esme gyertek elő- szólaltam hangosan, de viszont lágyan. Egy nagyobb bokorszerűség mögül lányaink és a Cullen család szerves része bukkant elő.
-Meglepetés!?- szólaltak meg lányaim kissé félénken.
-Mit kerestek itt gyerekek?-, kérdeztem anyai szigorral hangomban. A többi Cullenre nem volt merszem dorgálóan nézni kivéve Alice-re és Emmett-re.
Alice míg megbánóan, Emmett egy hatalmas vigyorral a képén nézett rám. Szemeim szikrákat hánytak.
-Emmett Cullen, jól vigyáz, mit mondasz, mert nem állok jót magamért. Hogy tehettétek ezt? Főleg te Alice!- kérdeztem idegesen.
-Anya. Ők mind nem tehetnek róla- mutatott végig a Cullen családon Kate.
-Csak minket hibáztass. Nagyiék és Alice néniék sem tehetnek róla. Ez mind az én és Kate ötlete volt. Sajnáljuk-, mondta Flora majd nővérével, együtt lehajtották a fejüket.
-Csak annyit mondjatok meg, hogy miért tettétek-, mondtam most már sokkal lágyabb hangon.
-Láttuk, ahogy Te is és Apu is szenvedtek a másik hiányától. Muszáj volt eljönnöd erre a beszélgetésre. Ez az egy lehetőség látszott, ami talán képes a jövőtöket vagy akár a mi jövőnket megváltoztatni. Hiányzott, hogy apa nincs ott minden nap, és reggelente nem jön le, vidáman azt köszönve, hogy „Jó reggelt lányok” majd ezután hozzád véve az irányt, apró csókokat leheljen nyakadra. Hiányzott, hogy esténként csak te jössz be és olvasol fel az Üvöltő szelekből, és csak te takarsz be minket. Egyszerűen, muszáj volt látnunk, hogy legalább valami aprócska dologra sikerül jutnotok Anya- törtek ki Florából a szavak. Ha most tudnék már rég sírnék.
-Ezt mért nem mondtátok eddig? Ha nem is egymás karjába omoltunk volna Anyátokkal de, legalább meg tudtuk volna beszélni a dolgokat.- szólalt meg Edward.
Ahogy végig néztem lányaim majd családom arcán mindegyikükön csak a vágyakozást, láttam, hogy újra egy nagy és szeretet teljes család legyünk.
Lassan Edward arcára pillantottam, aki engem nézett. Szemei ragyogással voltak tele.
Életem szerelme óvatosan megfogta kezemet majd szívéhez emelte.
Testének érintése vágyakozást keltett bennem.
-Lehet, hogy itt bent már csak egy szörnyeteg halott szíve van, de ez a szörnyeteg minél jobban vágyik egy angyali teremtésre. Egy angyalra, aki szereti őt úgy, ahogy van és elnézi a hibáit. Tudom, hogy csak benned találhatom meg az én személyes angyalomat, de ha nem engedsz a szívedbe vissza, nem tudok megváltozni.- mondta majd másik kezét óvatosan szívem fölé, helyezte.
Tekintetem a szívem felett található kézre nézett. Éreztem, hogy minden pillantás rajtam állapodott meg.
Kezem még mindig Edward mellkasán pihent. Kellemes érzés volt, mintha az ember egy langyos vízbe megmártózna.
Szemeim lassan lehunytam majd megfogtam Edward kezét és ajkamhoz emeltem. Pár másodperc tétovázás után egy aprócska csókot nyomtam tenyerébe.
-Örökké és még azután is a tied leszek Edward Cullen- mondtam minden egyes szót tisztán kiejtve.
Szememet kinyitottam majd boldogan Edwardra mosolyogtam. Karomat nyaka közé kulcsoltam majd lábujjhegyre álltam, hogy elérjem hívogató ajkait.
Először csak aprócska csókokat leheltem szájára majd ezután egy hosszabb és vadabb csókba forrtak össze ajkaink.
-Örökké- suttogta Edward pár aprócska csók közben.
-Örökké- mondtam én is, majd belemosolyogtam csókunkba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)