A sors fintora ( második oldal)

Na megint egy oldal! Tudom ez a dolog elég nyögve nyelős így, de ha feltenném egybe az egészet akkor már csak az lenne az utolsó feji. Így viszont ha oldalanként menetelünk akkor még 8-10 oldal hátra van a fejiből és így nagyobb az izgalom.

Szóval pár nap múlva befejezem az Sors fintora nevezetű törit ami ahogy kész lesz egy új blogra fog át kerülni, hogy ezen a blogon csak a Múlt és Jövő plusz a szerelem legyen fent.

Asszem más közlendőm nincs!

Bétázásért köszönet ismét az én DRÁGA Leámnak :)

Nem voltam képes beazonosítani a hangokat magamban, de aztán egy idő után nagy csend lett. Melegség járta át a testem. Egyből rájöttem, hogy valaki vesztett. Valaki most az én hibámból a tűzben ég.

***

Már három napja a keserves tűzben tengődtem.

Ez alatt a három nap alatt valakik rám találtak és elvittek. Többen voltak, de a hangok összemosódtak, és nem jöttem rá, hogy kik voltak.

Ismerős, de még is zavarosan csilingelő angyali hangok voltak.

Ha nem éreztem volna a fájdalmat, ami bennem tombolt, akkor minden bizonnyal a mennyországba képzeltem volna magamat. Bár ott nincs ilyen pokoli tűz.

De mégis… hisz hol máshol vannak ilyen csodás és földöntúli hangok, ha nem máshol, csak ott fent az égben?

***

A fájdalmam múlni kezdett és éreztem, hogy halhatatlanná válásom folyamata nemsokára megszűnik és én is vámpír leszek.

Eddig őrülten zakatoló szívem hangos puffanásokkal jelezte ott belül, hogy hozzá is eljutott a méreg. Pár hangos dobbanás és ismét csend lett.

Mint a villámcsapás, úgy tört rám a fájdalom. Testem többször is hangosan vágódott az alattam lévő ágynak.

Körülöttem érthetetlen, mégis ismerős társalgás zajlott le. Többen is kérdéseket szegeztek valakinek, aki a sokat megélt személyek tapsztalatával és bölcsességével válaszolt.

Lassan már ki tudtam venni a hangokat és nem össze-visszaságnak tűnt az egész. Fel véltem fedezni fogadott anyám és fogadott nővéreim aggodalmas hangját, majd fivéreim érdeklődését és még egy hangot.

A világ legcsodálatosabb hangját.

- -Mi történt vele Carlisle? Ugye rendbe fog jönni? Nem szeretném el veszíteni…- mondta féltő hangon életem értelme. És ekkor a remény minden szikrája fellobbant.

Félt engem, és ha félt, az csak azt jelentheti, hogy érez irántam még valamit.

Szívem furcsa mód heves dobogásba kezdett.

Gondolataim teljesen összezavarodtak. Hisz egy vámpír megharapott. Akkor miért van az, hogy szívem még mindig ugyanúgy pumpál, mint nemrég?

- Nem tudom, fiam. Mintha a teste nem lenne képes befogadni a mérgünket. Valami megállítja - mondta apám majd oda jött hozzám és megszorította kezem.

Hiába akartam felkelni, nem tudtam. Szemhéjam vaskapuként zárta el a fényt és szerelmem arcának vonásait is egyben.

- Oké, Bella, most figyelj jól rám, kérlek. Ha hallod, amit mondok, szorítsd meg a kezem - mondta Carlisle.

Pár percig hezitáltam, majd egy embert is meghazudtoló gyengéd szorításra telt tőlem.

- Ügyes kislány!- szólalt meg ismét fogadott apám, majd végig simított homlokomon.

- Beleegyezel abba Bella, hogy elvégezzek rajtad pár vizsgálatot? - kérdezte Carlisle.

Tőlem ismét csak egy gyengéd, már-már semmilyen kézfogásra telt.