Következő rész

- Szép napot mindenkinek! Meghoztam az új részt de még cím mindig nincs szóval jól jönne pár tipp. Én nyitott vagyok mindenre csak legyen végre egy cím mert nekem nem jut semmi eszembe. Na mindegy remélem el nyeri tetszésetek az új rész. És sok köszönettel tartozom Leander88-nak aki segít a történetet úgymond jó passzba rakni. Szóval ezt a részt most neki ajánlom! Na szóval jó olvasást és Puszi!

Na-Na, figyelj én most elmegyek bevásárolni, mert tök üres a hűtő. Kérlek, míg nem vagyok itthon, ne tegyél semmi marhaságot! Rendben?- nézett rám szigorúan.

- -Megígérem - mondtam hevesen bólogatva.

Miután Maya kilépett az ajtón, ismét úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Nem tudom, meddig sírhattam, de éreztem, ahogy szemeim lassan lecsukódnak. Mély álomba merültem.

Egy virágok ezreivel borított réten találtam magam, amely oly ismerős volt, de mégsem jöttem rá, hol vagyok.

Lassan elindultam a rét közepe felé, lépteimet alig hallható avarzörgés kísérte. Mintha minden egyes lépéshez egy külön reccsenés vagy éppen ropogás tartozna. Lágy, de mégis erőteljes roppanás. Miközben egyik lábamat a másik elé helyeztem, megéreztem, hogy egy szempár szegeződik a hátamra.

- Bella - szólalt meg a világ leggyönyörűbb hangja.

Lassan fordultam meg a tengelyem körül, majd mikor vele szembe érkeztem, megálltam. Edward nem mondott semmit, csak odarohant hozzám és szorosan megölelt. Mintha nem is álom, hanem a valóság lett volna. De mint minden az életemben, ez az álom is halványulni kezdett. Kiégtek a fények, eltűnt életem értelme, és én is megszűntem.

Riadtan tértem magamhoz. Szívverésem felgyorsult, a mellkasom vágtatva emelkedett és süllyedt, ahogy minél több levegőhöz próbáltam hozzájutni. Mélyeket lélegezve fel tápászkodtam a kanapéról, majd a konyhába botorkáltam. Elővettem egy poharat, és megtöltöttem vízzel, majd visszaindultam a nappaliba. Leültem, és a táskámban kezdtem kutatni fájdalomcsillapítóért.

Miután kezembe akadt a tabletta, mély levegőt vettem, a számba tettem a pirulát és lenyeltem. Ittam pár korty vizet, majd a poharat a dohányzóasztalra téve ismét elterültem a kanapén. Az előbb látott álom nem akart kimenni a fejemből. Újra és újra végigpörgettem magamban, mint valami filmet, és minden egyes képkockánál egyre jobban vágytam a halálra. Edward hiánya újult erővel tört fel bennem, a magány mázsás teherként nehezedett a vállaimra. De nem tehettem semmit, hogy ez a kín megszűnjön, csendes beletörődéssel viseltem a sorsomat.

***************************************************************************

A hetek gyorsan teltek. Maya minden szabad idejét próbálta velem tölteni, nehogy ismét valami őrültséget tegyek. Igaz, párszor még megpróbáltam valamit tenni magammal, de aztán meguntam, hogy valaki állandóan körülöttem lebzsel, azt figyelve, mikor török össze. Ha nem Maya vizslatott éppen, akkor Seth ment az idegeimre. Egyszer a fiatal farkasfiú mentette meg az életemet. Akkor éppen a hídról való leugrással próbálkoztam. Az utolsó pillanatban rántott vissza, hogy utána irtózatosan lehordjon. Beláttam, hogy igaza volt. Nem csinálhattam ezt tovább, egyszerűen már én is belefáradtam az egészbe.

Tudtam és éreztem, hogy egyik tervem sem fog beteljesülni a sok akadály miatt. Így hát inkább megpróbáltam többet lenni Mayával és újdonsült barátaimmal. Ami igen nehéz volt, látva, hogy nekik ott van valaki, akit szerethetnek, míg én magányos farkasként tengődtem köztük. Nem szándékosan, de néha irigyeltem tőlük a boldogságot.

A mai napom is ugyanolyan unalmasan és szokásosan kezdődött, mint minden más nap. Miután felkeltem az ágyamból, lassú léptekkel elindultam a fürdő felé, hogy ismét emberi állapotba szedjem magam. Miután kiértem, megpróbáltam rendbe szedni állandóan kócos hajamat, fogat mostam, az arcomat pedig friss vízzel frissítettem fel, már, amennyire tudtam. Miután végeztem a tisztálkodással, kicammogtam a konyhába, hogy a kedvenc gabonapelyhemből ízletes reggelit varázsoljak magamnak.

Evés után visszamásztam a szobámba, és magamra kapkodtam a ruháimat. Lefelé menet összeszedtem a táskámat a padlóról, és elindultam a suliba, egy újabb hosszú és gyötrelmes napra.

Mikor megérkeztem, Maya már izgatottan állt a kocsija mellett és hevesen integetett. Most nagyon is szeretett barátnőmre, Alice-re emlékeztetett. Ki tudja, lehet, hogy már nem is vagyunk barátok. Sőt, biztos vagyok benne. Hisz egy barát elbúcsúzik, ha örökké elmegy. Míg ezen elmélkedtem, lassan odabotorkáltam Mayához és köszöntem neki.

- Szia, Maya - mondtam mosolyogva, bár az előbb felidézett személy hatására ez a mosoly nagyon kényszeredettre sikeredett. Reméltem, hogy nem veszi észre, de csalódnom kellett.

- Mi a baj Bella? Úgy nézel ki, mint akin áthajtott egy kamion - mondta aggódó hangon barátnőm.

- Csak fáradt vagyok, de ahogy elnézem, te igazán boldog vagy. Esetleg meg tudhatom jókedved okozóját? - kérdeztem most már kissé felszabadultabban.

- Képzeld, nagyapa mondta, hogy az egyik, úgymond leghíresebb könyv írója dedikálásra jön ide, Alaszkába, ráadásul nagyapa boltjába - mondta vidáman csacsogva.

- És ennek örülsz ennyire? - kérdeztem zavartan. Nem tudom, mi olyan izgalmas abban, hogy egy korosodó ember idejön, és aláfirkant pár könyvet.

- Dehogyis, te butus! Elvileg az írónak van egy nagyon helyes fia, és ő is vele jön. És ha egyszer már én is ott vagyok, miért ne ismerkedhetnék meg vele? - mondta vidáman, majd kézen fogott és elkezdett befelé húzni az iskolába.

- Ja, és neked is kötelező eljönni! – mondta, mikor már bent ültünk a teremben.

- Ezt meg hogy érted? És amúgy sincs semmi kedvem most valami unalmas fickóval csevegni az ő általa szupernek tartott könyvéről - mondtam.

- Nem érdekelsz, akkor is el kell jönnöd, ha akarsz, ha nem. Ma délután lesz, úgyhogy ne tervezz semmit! - mondta szigorúan, és lezártnak tekintette beszélgetésünket.

A nap folyamán már nem nagyon beszéltünk erről a témáról Mayával. Nagyon úgy nézett ki, hogy nem fog engedni az akaratából, hacsak nem üt el egy autó, vagy nem halok meg.

Miután hazamentünk, Maya egyből rám erőltetett pár kihívó ruhadarabot. Nem tetszett, nagyon nem tetszett, miután szemügyre vettem magam a tükörben.

- Ez nem én vagyok, Maya – sóhajtottam, majd lerogytam a kanapéra.

- Most miért vagy ennyire felháborodva? Semmi extra nincs ezekkel a ruhákkal! - mondta nyugtatólag, bár szerintem a nyavalygásom nagyon nem érdekelte.

- Az neked semmi extra, hogy rám erőltetsz egy alig takaró farmerszoknyát mínusz tíz fokban? Te nem vagy normális – csóváltam meg a fejem, majd végigmutattam magamon.

- Hé, nyugi! Majd veszel fel kabátot, és amúgy is harisnya van rajtad, szóval nem fogsz megfagyni, de ezt most vedd fel - mondta majd elém rakott egy tíz centis magas sarkú csizmát.

- Ezt nem gondolhatod komolyan! Ilyen még életemben nem volt rajtam. Két lépés után kitörném benne a nyakam – hápogtam, miközben a csizmát néztem.

Alice jutott ismét eszembe. Mindig ilyeneket akart rám erőltetni, de nem sikerült neki. Ismét elszomorodtam, amit Maya is észrevett.

- Hé, mi a baj Bells? Esetleg, ha nem akarod, nem kell fel venni, én nem akarok rosszat – jelentette ki elszontyolodva, majd ott termett mellettem, és elkezdte simogatni a hátam.

- Nincs semmi baj, csak valami, vagyis inkább valaki eszembe jutott, de mindegy. Hagyjuk ezt most, inkább menjünk – hárítottam el az ölelését, majd a lábamra húztam a csizmát.

Miután sikerült magamra erőltetnem, a kabátomért indultam.

- Hé, ki vagy te, és mit csináltál Bella Swannal? – kacagott fel gyöngyözően Maya, majd ő is felöltözködött.

- Semmit, csak éppen Bella úgy érzi, itt az ideje élni! Szóval, ha vége ennek az egésznek, irány egy bár! - mondtam mosolyogva, majd elkezdtem kifelé húzni őt a házból.

- Te tényleg megőrültél! – nevetett továbbra is, majd egymásba karolva indultunk a könyvesbolthoz.

Mikor odaértünk, az emberek már türelmetlenül várakoztak. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, hiszen a fickó csak egy egyszerű író volt. Se több, se kevesebb.

- Gyere, üljünk le ide, aztán várjunk – megfogta a karom, és két szék felé húzott.

Míg várakoztunk, elmélyülten beszélgettem Mayával, aztán már csak azt vettük észre, hogy az ajtó kinyílik, és a tömeg elcsendesül.

Reflexszerűen kaptam a fejem az ajtó felé, ahol olyasvalakit pillantottam meg, akire végképp nem számítottam.