| Legyünk hálásak minden napért, mert úgysem tudjuk, mit hoz a holnap! | ||
|
| | |
A fejem lüktetett. Egy szúrás és utána minden megszakad. Ennyi lenne csak a sok fájdalom megszüntetése? Kétlem. Életem legrosszabb perceit, óráit vagy netán napjait éltem át. Először Esmevel történik valami, majd ez után jön egy szörnyű hír, hogy Edward halldokki. Fejem sajgó fájdalma ellenére is ettől a gondolattó egyből visszatért emlékezetem és fájdalmas tőrként hasított belém a tudat, hogy életem értelme haldoklik.
-Neeeee- sikítottam és egyből könnyeim kezdtek záporként hullani szememből. Minden testrészem fájdalom járta át.
Könnyektől telt szemeim mögül észre vettem hogy az ajtó nyílik és Rosalie lép be rajta. Oda jött mellém majd leült és szorosan megölelt.
-Nyugodj meg Bella minden rendben, van-, mondta de érezni lehetett, hogy ő sem, nyugodt egy cseppet sem. Hangjában a félelem, remény és szomorúság jelei keveredtek. Az érzelmeim által egy erős hév magával ragadott és teljes erőmmel téptem ki magamat Rosalie nyugtató karjaiból.
-Értsd meg Rosalie semmi sem lesz rendben. Esme eszméletlenül fekszik a nappaliban és kitudja mi a fene baja, van a fivéred, pedig haldoklik, és mi nem vagyunk ott vele. Ez neked rend? Kitudja, mit hoz a holnap és te, azzal próbál nyugtatgatni, hogy minden rendben van. Hát nem! Itt semmi sincs rendben. Sőt minden a feje tetején áll. Aznap, az első iskolai napomon Froksban nem kellet, volna találkoznom se, veletek se Edwarddal és most nem itt tartanátok. Már akkor el kellett volna mennem mikor Edward iránti érzelmeim tombolni, kezdtek bennem. Már ott elrontottam, amikor apámhoz költöztem.- ordítottam Rosalienak majd a sok fájdalomtól összerogytam.
-Na ide figyelj Isabella ha, nem hagyod ezt abba én komolyan, mondom, nem állok jót magamért. Edward erős fiú és isten bizony túl fogja élni ezt az egész hercehurcát. És ne merd nekem azt mondani, hogy mindent elrontottál, és ha nem találkoztunk volna, akkor ez az egész nem lenne. Mert lehet, hogy most nem itt tartanánk de akkor a bátyám sem itt tartana. Boldog volt, amit egészen az érkezésedig nem lehetett sűrűn tapasztalni nála. Viszont te ezt is megoldottad. Edward boldog volt és még most is az mert tudja hogy te élsz. De ha te mindenhez negatívan állsz, akkor hidd el se, nekünk se Edwardnak nem lesz jó. És magadnak is csak ártasz. Higgadj le végre, mert még a végén te is tönkre teszed magad. És Esme már egy napja fel ébredt és teljesen jól van. Bizonyára egy vámpír mely képességgel rendelkezik szándékkal tette ezt. Carlisle, Alice, Emmett és Jasper a nyomába eredtek.- vágta mérgesen a fejemhez mondatait. Tudtam, hogy igaza van de nem akartam beismerni.
-Lányok ezt most rögtön hagyjátok abba-jött be Esme a szobába. Amint megpillantottam fogadott anyámat lábaim irányítottak. Az ágyról felpattanva oda rohantam hozzá és szorosan megöleltem. Esme lágyan rám mosolygott majd viszonozta ölelésem és egy apró puszit nyomott homlokomra.
-Jaj Bella. Drága kislányom. Kérlek, ne idegeskedj. Hidd el minden rendbe fog jönni előbb vagy utóbb. De ezt tudni kell kivárni, és ha hagyod, hogy összetörjenek az érzelmek, és darabokra hullj nem fog menni. Hidd el én is nagyon féltem Edwardot hisz a fiam, de ha idegeskedek azzal csak magamnak ártok. Nem azt kérem tőled, hogy nevetgélj és mosolyogj csak annyit, hogy próbáld nem magad emészteni.- mondta Esme keserű mosollyal az arcán. Neki valamivel jobban tudtam és akartam is hinni, mint Rosalienak. Kissé bizonytalanul de Esmere mosolyogtam majd egy puszit, nyomtam arcára.
-Oda kell mennem. Most- jelentettem ki elképzelésem.
-Biztos vagy benne Bells?- kérdezte Rosalie most már kedvesebben. Felé fordultam majd egy aprót bólintottam.
-Elmehetsz de, minket nem hagyhatsz itthon.- toppant be a szobába Alice, Jasper és Emmett.
-Nehogy már pont mi maradjunk ki a megmentők szerepéből-, mondta Emmett kissé bohókásan.
-Ja a hős Emmett. Tudod drágám ez nem hozzád való szerep-, mondta Rosalie majd oda ment férjéhez és egy lágy csókot nyomott ajkára.
-Valami hír? Elkaptátok a Vámpírt, aki kómába ejtette Esmet?- kérdeztem a számomra túl idilli hangulatot megtörve.
-Igen sikerült elkapnunk- jött be Carlisle mögötte egy fiatal vámpírral.
-Azt állítja, ismeritek egymást-, mondta Jasper kissé furcsán nézve rám. Ez után a kijelentés után jobban szemügyre vettem a fiatal vámpír lányt, akiben rég látott ismerősömet véltem felfedezni. Bree.
-Bella- rohant oda hozzám majd szorosan ölelt meg az alig 15 év körüli lány.
-Bree. Istenem de rég láttalak. Kislányom.- bukott ki a számon az egyetlen dolog, amit elég jól tudtam eddig a pillanatig rejtegetni.
-Ööö… ez a lány a te lányod?- kérdezte Alice döbbenten.
-Bizonyos értelembe igen. Victoria úgy gondolta, ha rám szabadít egy fiatal vámpírt ebben az esetben Breet akkor az, megöl és Edward megkapja a magáét. Persze Bree személyiségének és „szívének” köszönhetően életben hagyott összesen csak annyit kért hogy legyek az anyja és tanítsam meg őt mindarra, amit a Cullenekről tudok. Míg ide nem költöztem addig neveltem majd útjaira, engedtem-, mondtam majd teljes szeretettel, néztem fogadott lányom lágy arcára.
-De drága Bree meg mondanád hogy miért tetted ezt. Miért ejtetted kómába Esmét- mondtam elővéve a dorgáló anya szerepét. Bree megszeppenve nézett rám aranybarna szemei alól.
-Itt van, és azt mondta, ha nem teszem azt, amit mond, meg öl téged- nyöszörögte majd „zokogásba” tört ki és arcát hajamba temette. Tudtam kire, gondol lányom. Hírtelen a vér is megfagyott ereimben erre a gondolatra.
- Csinált új vámpírokat? Kérlek Bree felelj a kérdésemre.- mondtam erőteljesen lányomnak, aki ijedten nézett rám majd aprót bólintott.
-Esetleg beavatnátok, abba hogy kis is ez a titkos személy. Ennél a napnál már úgysem lehet nagyobb meglepetést okozni.- törte meg a csendet Emmett.
Lassan Emmett felé fordítottam fejem majd szemibe néztem, amik kíváncsiságot tükröztek.
-Victori!- ejtettem ki a számomra legfájdalmasabb nevet.
-Na és? Mi van Victoriával?- kérdezősködött tovább Emmett.
-Victoria újszülötteket hozott létre hogy megöljenek engem.- mondtam a tényt melyre már régebb óta is gondoltam.
A Cullen család ledöbbent arccal figyelt engem és lányomat.
Ez alatt a pár kínos perc alatt elméleteket gyártottam melyek még néhol igazak is lehettek. És ekkor eszembe jutott valami.
-Rose hány napja is öhmm tudod… Edward- mondtam a szívemben lévő fájdalommal küszködve.
-Három napja. De mire akarsz ezzel kilyukadni?- kérdezte Rosalie zavartan.
-Bree mikor alakította Victoria a hadsereget?- kérdeztem lányomat, aki szintúgy értetlenül figyel engem.
-Pontosan nem tudom de, talán már egy hete hogy embereket változta át.- mondta majd ismét hozzám bújt.
-Elmondanád végre Bella, hogy mire gondolsz.- kérdezte Jasper türelmetlenül.
-Azzonnal el kell mennünk Tanya-ékhoz ha nem akarjuk hogy a többiek is úgy járjanak mint Edward. És Edwardot is meg kell mentenünk.- mondtam majd egyből a telefonomért nyúltam, de Alice közbeszólt.
-Elintéztem-, mondta kedvesen. De nem értettem hogy tudott mindent ilyen gyorsan elintézni hisz csak pár perce alakult ki a fejembe a tervem.
-Oké most már télleg ideje beavatni minket ebbe az egészbe- mondta most már Emmett türelmetlenül.
