A sors fintora

Meghoztam a frisst amit most kivételesen egyedűl készítettem el :) Remélem tetszik nektek. És ezet bocsánat hogy ilyen sokára lett friss de még most is gyógyulú félben vagyok.

Jó olvasást

Puszi Andy

Esme szemei tágak lettek és úgy nézett rám mintha rémet látna.
-Esme jól vagy? -kérdeztem, miközben megrázogattam karját, de ő nem válaszolt csak a távolba révedt.
-Alice- ordítottam a kicsiny kis tündérnek, aki vámpír sebességével ért oda hozzánk.
-Anya…Esme jól vagy?- rázogatta Alice és Esmét és aggódva, nézte fogadott anyja, nem reagál semmire. Mikor elpillantottam Esmeről észre vettem hogy a Cullen család összes tagja már a hátam mögött áll kivéve egy személyt, de ebben a pillanatban fontosabb volt hogy megtudjuk mi baja, van fogadott anyánknak.
Carlisle rémülten ment oda feleségéhez és ölelte szorosan magához. Esme ettől az érintéstől egyszerre zuhant össze és vesztette eszméletét. Mindenki riadttan jött közelebb és telepedett le az aprócska de nagy szívvel rendelkező Esme mellé.
Carlisle szorosan ölelte magához Esmét majd fel emelte és egyből berohant vele a házba. Mikor be értem Esmet a kanapén találtam amint éppen Rosalie takargatta be miközben Carlisle fel-alá járkált és úgy tűnt, hogy valamin, nagyon gondolkodik.
Úgy éreztem, hogy nem most van itt talán az ideje, annak hogy el mennyek és meg keressem Edwardot. Ő most várhat, Esme mellett van a helyem, és támogatni kell a többieket, ahogy tudom, bár én nem érek fel egy vámpírral.
Lassan oda sétáltam a kanapéhoz és leültem a kanapé mellé majd szorosan, megfogtam Esme kezét, fejemet pedig mellé helyeztem.
Ha már nem tudok mit tenni legalább szeretetett, adok neki.
Miközbe Esme kezét szorongattam mélyen, elgondolkodtam az Esme által nyújtott szeretetten. Amikor először bemutatott Edward és Esme már egyből a család tagjaként kezelt engem. Minden pillanatban támogatott, és amikor történt a Jameses eset akkor is átjött Alice- el együtt, és amiben tudott segített. Ezt nem tudom soha meg köszönni neki, talán csak annyival, hogy szeretem és, hogy nagyon jó lánya leszek halálom napjáig.
Gondolatmeneteim alatt észre se vettem, hogy az álom elnyom.

(Carlisle szemszöge)

Nem értem mi történhetett Esmével. Rettentően féltem őt. Akármennyire is erős az én szememben egy védtelen nő, akire minden erőmmel vigyáznom kell és óvni a sok rossz bajtól. Ahogy fel s alá sétáltam a helyes megoldást keresve észre vettem hogy Bella bent áll a nappaliban és minket néz. Szemei elkeseredettek volt és meg is tudom érteni, hisz ő is úgy tekint Esmére mint édesanyára ezt még régebben mesélte nekem egy vérvétel kíséretében. Esme nagyon szerette Bellát. Az első pillanattól a szívébe fogatta és lányaként tekintet rá. És én is első látásra megszerettem Bellát. Kedves lány volt már az első pillanattól fogva és próbált hozzánk igazodni.
Gondolataimból lassú léptek tagadtak ki és észre vettem, hogy Bella oda sétál Esme mellé és leül a kanapé elé. Ezután megfogta kedvesem kezét szorosan majd fejét Esme teste, mellé helyezte és mélyen gondolataiba merült.
Ahogy végig néztem Bellán, láttam hogy zavarodott, kórosan sovány és megálíthatatlanúl szerelmes. Ilyen perceknél átkozom fiam akaratait, mert ha akkor nem ment volna a feje után még most is boldogan, élnénk, és kitudja, lehet, hogy Bella közénk tartozna.
Egy kis idő után és gondolataim után észre vettem egy halk és apró szuszogást.
-Elaludt-jött oda hozzám csendesen Alice majd szorosan megölelt és halkan el kezdet zokogni.
-Héé Alice, nyugodj meg. Meg fog minden oldódni, de ha most mindannyian összeesünk, akkor nem lesz semmi sem rendben.- mondtam halkan lányomnak majd el, kezdtem a hátát simogatni és egy apai ölelés kíséretében szorosan magamhoz öleltem, és csókot nyomtam homlokára.
-Ugye minden rendben lesz. Ugye anyu rendbe fog jönni és Edward visszajön hozzánk, hogy újra együtt legyünk és ő Bellával élhesse életét?- kérdezte Alice olyan elkeseredettséggel, mint egy ötéves.
-Minden rendben lesz drágám de, most gyere, menjünk fel és nyugodj meg-jött oda hozzánk Jasper majd felemelte feleségét szorosan megölelte és felindult vele a szobájukba. Én, pedig ismét Bellára emeltem tekintetem, aki még mindig mély álomban feküdt.
Ilyen pillanatokban sajnáltam hogy nem tudunk aludni. Hisz akkor kis időre elmenekülhetnénk a gondok elől.
Rosaliera és Emmettre emeltem tekintetem, akik összebújva ültek a fotelban, és szemüket lehunyták.
Fájt a mindig jókedvű Emmettet letörtnek látni. Most éreztem igazán, hogy a családom Edward meggondolatlan döntésével szét hullott apró darabokra.
Miközben elsétáltam Esméhez és Bellához, megszólalt a telefon. Rosalie gyors léptekkel közelítette meg a telefont és vette fel, hogy a most nyugodt Bella nehogy felébredjen.
Miközben Rosalie a telefon beszélgetést intézte én elindultam Emmetthez majd helyet foglaltam mellette.
-Jól vagy fiam?- kérdeztem miközben Emmett szomorú és ki ismerhetetlen arcát fürkésztem.
-Persze minden rendbe van, csak hiányzik a régi életünk. És most még Esmevel is történt valami. Bella romokban hever. Néz csak rá egy teljes csontkollekció. És ez most nem vicc. A többiek is elég ramaty állapotban vannak, és kitudja, mi van Edwardal. Az is csak a feje és a hülye ötletei után tud menni. Csak egyszer de télleg csak egyszer ebben, furcsa világban a szívére hallgatna az már csoda, lenne. Csak Bellára kell nézni, és mindannyian tudjuk, hogy ezt az egészet Edward okozta, és ne mond, hogy nincs igazam, mert te is tudod csak, mint a többi gyermeked Edwardot is meg akarod védeni.- mondta mindezt Emmett egy szuszra. És igaza volt. Minden egyes mondata igaz volt.
-Baj van- jött be Rosalie kétségbe esett arccal.
-Mi történt kicsim?- kérdezte Emmett aggódva majd oda ment szerelméhez és szorosan átölelte.
-Tanya megtalálta Edwardot egy erdőben- mondta Rosalie.
-De ez még semmi..Edward...-
-Edward… haldoklik-, mondta ki Rosalie a teljes valóságot.

(Bella szemszöge)

Fáradtan pislogtam párat miközben próbáltam magamhoz térni. Még mindig Esme kezét fogtam de észre vettem, hogy túl nagy a csend.
-Baj van- hallottam meg a tőlem nem messze álló Rosalie kétségbe esett hangját. Kezdtem megijedni. Ha valami történt Edwarddal azt nem bocsátom meg magamnak.
-Mi történt kicsim?- kérdezte Emmett hangjában egy adag félelemmel.
-Tanya megtalálta Edwardot egy erdőben.- mondta Rosalie majd nagy csend állt fel.-
-De ez még semmi…Edward…-ismét nagy csend következett. Mi van Edwarddal. Mi történhetett, amitől ennyire fék Rosalie. Istenem kérlek, legyen még életben. Ha valami baja esik, esküszöm, megölöm magam.
-Edward… haldoklik.- mondta Roslie majd halk zokogásba tört ki.
-Ne- tört fel belőlem egy hangos és éles sikoly. A fájdalom teljes erővel tört rá és azt hittem ott helyben meghalok.
-Nem nem és nem. Nem lehet igaz. Edward erős. Ő nem halhat meg. Neki élnie kell.- ordítottam tovább majd hangos zokogásba törtem ki.
Éreztem egy hideg kart amint körém, fonódik, és szorosan ét ölel majd ringatni, kezd.
-Bells nyugodj, meg- motyogta Alice majd még szorosabban ölelt magához.
-Haldoklik! Alice az egyetlen ember, akiért élek haldoklik! Ha most elvesztem én is elveszek egy örök életre. Meg akarok halni. Most! Engedj el Alice és hagyd hadd, öljem meg magam. Semmi értelme az életemnek- nyöszörögtem miközben minden erőfeszítésemmel próbáltam kijutni Alice szorításai közül. De ő nem engedett és szorosan fogott.
-Bella nyugodj le-, mondogatta Alice folyamatosan ez által próbálta magát is nyugtatni. Kapálózásom nem maradt abba és próbáltam még inkább kijutni a lebilincselő karok közül.
Végül a gyengülő Alice karjai közül kijutottam és elindultam. Nem néztem merre csak mentem előre, és mindent földhöz vágtam. A tárgyak hangos csörömpöléssel értek földet.
-Emmett fogd le-, mondta Carlisle idegesen majd fel rohant a dolgozó szobájába én, pedig Emmett elől kezdtem el futni, bár tudtam semmi esélyem egy vámpírral szemben. És igazam is lett. Emmett szoros kezei közé zárt és nem engedett menekülni. Még éreztem, hogy valaki bizonyára Carlisle egy tűt szúr belém majd ezután elnyomott az álom.