Itt a következő fejezet első oldala! És ezt, hogy felraktam, csak Rosalie14-nek köszhetitek. És Rosalie szeretnék neked köszönetet mondani mindazért, hogy már régóta olvasod és komizod a törim. Szóval ez az rész neked és mégegyszemélynek névszerint Leának jár mivel életem legjobb napját neki köszönhetem!
Szóval csajok érrezétek, hogy fontosak vagytok számomra!
Számat egy halk sikoly hagyta el amint beazonosítottam magamban az előttem álló személyt. Lélegzetem meg akadt és azt kívántam bárcsak ez az egész egy szörnyű álom lenne.
-Hello kicsi Bella. Hmm milyen jó újra látni téged. Tudod már régebb óta, kereslek, de hát a piócák jobban védenek, mint gondoltam.- nevetett sátánian Victoria. Borzongás futott végig rajtam régi ellenségem kacaját hallva.
-Victoria mit… mit keresel te itt?- kérdeztem akadozó hangon.
Az említett személy csak egy bosszús pillantást vetett rám majd hátat fordított nekem.
-Tudod Isabella a te drága vámpírod megölte a társam. Így az a helyes, ha én is megölöm a te társad, de hát látod megmenekült, úgyhogy inkább egy könnyebb prédát választottam, nem mintha nem szeretném a kihívásokat, de hát te csak úgy itt sétáltál és arra gondoltam, hogy esetleg veled végzek-, mondta Victoria és ismét felnevetett majd gyors mozdulataiból annyit vettem ki, hogy amint fel emel egy fának, vág neki.
Eszméletem pár másodperc alatt elvesztettem és már csak a nagy feketeséget éreztem. Testem minden szegletébe erős fájdalom hasított. Mint ha ezernyi tűvel szurkodnának.
Hangokat hallottam, de képtelen voltam arra, hogy beazonosítsam. Fejemben az üres zűr tátongott és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok túl élni egy ilyen ütést.
Míg próbáltam a gondolataimat összeszedni és szemem kinyitni éreztem, hogy valaki felemel majd sebes léptekkel futni, kezd velem.
A fák nyirkos ágai csapkodták arcom, és apró vágásokat ejtenek rajta.
Elmém teljes erővel küzdött az öntudatlan állapot ellen, de hiába.
***
Egy jó ideje, hogy az idegen karjában velem futott, amikor hirtelen megtorpant. Kezei meglazultak így engem a földre ejtve.
Fejem hangos koppanása jelezte számomra, hogyha valaki nem jön értem pár perc és vérbe fagyott Bella, leszek.
Szívem egyenetlen pöfékelése valakit arra késztetett, hogy odajöjjön hozzám. Kezemet erősen markolta meg majd már csak azt éreztem, hogy ez az ismeretlen fogait még gyengén lüktető vénába vájja majd egyből el is, enged.
Éreztem. Éreztem, hogy a méreg mit egy idegen jutatott belém terjedni, kezd testemben. Hangom zihálásba ment át és ajkamat hangos sikoltozások sorozata hagyta el. Testem többször is felemelkedett majd visszaesett a földre.
Hallottam, hogy mellettem két személy küzd de a fájdalom magával ragadott és a mélybe rántott.
