Hali

Hali. Úgy néz ki hogy mára tuti lesz friss. Remélem Happy van.

Na puszy Andy

Húú. Én erre csak ennyit tudok mondani.

Hú. Kedvenc szerelmes párunkat le kapták amint meg érkeznek Párizsba(asszem). A sok rossz híreszteléssel ellentétben ahogy el nézem Rob és Kristen kapcsolat egyre jobban alakul. Ha meg nézitek egymás kezét fogják néhány képen

http://www.robsessedpattinson.com/2009/11/robert-pattinson-and-kristen-stewart_10.html további képekért erre a linkre kattints

Kedvenc idézeteim Stephenietól

Hali. Csináltam egy amolyan lista félét melyben az én kedvenc idézeteim vannak Stephenietól. Ha neked is van kedvenced küld el e-mailbe és én be rakom.

"Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal - miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem."

"Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam."

"Már egészen elfelejtettem, milyen érzés boldognak lenni. Márpedig most boldog voltam. Olyan boldog, hogy jó ötletnek tűnt belehalni."

Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.

Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen.

Így inkább Júlián gondolkodtam még egy kicsit. Vajon mit csinált volna, ha Rómeó faképnél hagyja, nem azért mert száműzik a városból, hanem mert egyszerűen megunja őt? Vagy mondjuk Rozália alaposan lehordja, és ettől Rómeó meggondolja magát? Vagy nem veszi feleségül Júliát, hanem egyszerűen kereket old? Úgy véltem, tudom, mit érzett volna akkor Júlia.

Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult. Két ilyen alkalommal láttam valamit az arcán, ami arra vallott, hogy képes meghallani a szívverésemet.

Csak naplementéig lehettem biztos benne, hogy itt marad velem. Mint a tündérmesékben, amikor elérkezik az a pont, ahol megtörik a varázs.

Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam veled.

Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.

Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját.

Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek.

Elvégre is hányféleképpen lehet összetörni egy szívet, miközben még mindig elvárják tőle, hogy dobogjon?

Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.

Ha valaki halhatatlan, az, úgy látszik, végtelen türelemmel is rendelkezik

Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott.

Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen.

Múlt és Jövő plusz a szerelem 5.

(Bella szemszöge)

Miután ki cipelt az a valaki a kórteremből el engedett és maga felé fordított. Mikor meg pillantottam az aranybarna szemeket egyből tudtam hogy Edward az. Attól a szem pártól mej nekem a Világot jelentette el olvadtam.

"Hé Bells ez most nem jó ötlet. A lányod éppen bent van a műtőben te pedig olvadozol egy olyas valakitől aki el hagyott"gondoltam magamban.

-Edward-suttogtam, majd a döbbenettől le ültem egy székre.

-Örülök hogy újra látlak Bella-mondta és úgy tett mintha 4 évvel ezelőtt mi csak valami haverok lettünk volna. Talán ezért is hagyott el.

-Hát még én-mondtam inkább magamnak. De Edward figyelmét fel keltette.

-Mondtál valamit?-kérdezte Edward. Én csak meg ráztam fejem ezzel jelezve hogy nem majd ez után a padlót kezdtem fixírozni.

-Szóval van egy lányod?-mondta és hangjából ki lehetett venni azt a sok fájdalmat.

-Kettő-helyesbítettem ki.

-Oh szuper-mondta inkább magának mint nekem.

-És mi a rendes nevük-kérdezte érdeklődést színlelve.

-Heather Parker és Amy Cullen-válaszólatm és a Cullen szót próbáltam halkan ki mondani. Kíváncsiságtól hajtva Edwardra emeltem tekintetem.

-Én ezt nem értem-rázte meg a fejét.

-Edward Amy a te lányod.-mondtam majd el indultam az ajtó felé. Mikor a kilincsre tettem kezem egy hideg bár számomra kellemes kéz fogta mag a karom. Mikor meg fordultam Edward arca pár centire volt az enyémtől.

-Hogy érted azt Bella hogy Amy az én lányom kérdezte zavarodottan Edward.

-Talán nem emlékszel arra a napra esetleg amikor lefeküdtünk-kérdeztem szarkaztikusan.

-De hisz a vámpíroknak nem lehet gyerekük-mondta oly halkan hogy emberi fül számára ne legyen hallható.

-Azt hiszed hazudok?-kérdeztem hangom pár oktávval fel emelve ezzel is el érve hogy minden szem pár ránk szegeződjön.

-Én ilyet nem mondtam-szólalt meg Edward nagyon halkan.

-Az lehet hogy nem mondtál ilyet de utaltál rá.-háborodtam fel.

-Tudod Edward amit tettél te és a családod az számomra megbocsájthatatlan, de én mégsem vagyok se rád se a családodra mérges mert tiszta szívből szeretlek titeket. De az hogy olyannal vádolsz ami nem is igaz kétszer is meg gondolom hogy téged ne utáljalak e meg-mondtam és ha ember lettem volna már rég patakokban folytak volna könnycseppjeim.

-Én hiszek neked Bella de Amy biztos hogy az én lányom.-

-Nem. Tudod miután el mentél és össze törted a szívem és vele együtt az érzéseim el mentem sétálni és az első velem szembe jövő alakkal gyereket csináltam hogy majd rád fogjam hogy Amy a te lányod. Úgy ismersz engem Edward Cullen hogy fűvel fával le fekszem-ordítottma mire ismét több szem pár is ránk szegeződött. Edward rám nézett majd meg fogta karom és el kezdett kifele húzni.

-Engedj el Edward-mondtam majd próbáltam karom ki szabadítani az erős kezek fogságából több kevesebb sikerrel. Miután ki ráncigált Edward a kórházból meg állt a parkolóban majd el engedett.

Mi a frászt csinálsz-mondtam.

-Még hogy én mi a frászt csinálok. Te mit csinálsz. 4 év múlva újra találkozunk és akkor azt állítod hogy van egy 4 éves kislányom ami képtelenség-ordított Edward.

-Hm nem semmi vagy Edward Cullen. Na ide figyelj. 4 én után ismét látlak titeket ez számomra fontos mert nekem ti jelentettétek a családot, de amint el mondtam hogy van egy lányod akiről eddig nem tudhattál mert el hagytál egyből fel háborodsz és ki osztasz. Pedig én nem kértem azt hogy ezentúl neveld te a kislányt, sőt én semmit sem kértem tőled. De tudod mit amint Amyt ki engedik a kórházból én fogom a sátor fám és tovább állok a gyerekeimmel együtt hogy neked és családodnak jobb legyen. Oké-ordítottam majd vissza indultam a kórházba. Mikor be léptem a kórházba Heather zavarodottan nézett rám.

-Mi történt anya-kérdezte

-Semmi-válaszóltam szárazon majd tovább indultam volna ha a világ számomra két csodája elém nem áll.

-Bella magyarázatot kérünk.-mondta egyszerre Rose és Alice.

4.Múl és Jövő plusz a szerelem

Az illat melyet éreztem egyre jobban vonzott. Ezért elindultam az illat irányába. Mikor már nagyon közel voltam az illathoz meg álltam és hallgattam.

-De én anyát akarom-ismertem fel kislányom hangját.

-Márt szóltunk neki, nemsokára itt lesz-hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Nem kellet sokat agyalnom, rajta hogy fel ismerjem Carlisle hangját. Hirtelen öröm és szomorúság fogott el. Öröm, mert egy olyan remek orvos kezeibe van Amy mint Carlisle. És szomorú voltem mert Amyt nem ismerhették eddig a percig. Lépteket hallottam majd ajtócsukódást. Gondolom Carlisle ment ki. Így úgy döntöttem, hogy oda megyek Amyhez amikor, egy csodás hang számomra a világ legcsodálatosabb hangja szólalt meg.

-Nyugi nem lesz semmi bajod-nyugttata a hang Amyt.

-De én akkor is anyát akarom-sírta el magát Amy.

-Nemsokára itt lesz az anyukád rendben-kérdezte a hang, akiben mostmár teljesen bizto voltam, hogy csakis Edward lehet. Egy ideig csend ült a szobában majd egy tekintetet éreztem magamon. Mikor meg fordultam az asszisztensnő állt mögöttem.

-Mostmár oda mehet a lányához-közölte szárazon majd elment.

-Oh maga lenne az édesanya-hallottam meg Carlisle hangját a hátam mögött. Hirtelen egy beszarinak éreztem magam, mert nem mertem meg fordulni.

-Ö igen, ami azt illeti-mondtam majd tengelyem körül meg fordultam. Mikor Carlisle arcára pillantottam láttam a boldogság és az értetlenség szikráit szemében. Nem szólalt meg csak intett hogy kövessem. Ki nyitotta az ajtót ki engedett majd utánam jött.

-Bella téleg te vagy az-kérdezte meglepődötten.

-Asszem igen-válaszoltam.

-Annyira örülök, hogy újra láthatlak-mondta majd meg ölelt, ami nagyon jól esett. Miután visszaöleltem lehajtottam fejem és próbáltam nem arra a 4 évre gondolni, amit lányomnak az apja és családja nélkül kellett töltenie.

-Nem is tudtam, hogy van egy lányod-törte meg a csendet mire fel, kaptam a fejem.

-Óh hát igen. Még csak 4 éves de egyre jobban hasonlít-akartam mondani de, el haraptam ajkamat ezzel el zárva azt a nevet, amit eddig nem mondtam ki csak magamban. Carlisle észre vette, hogy valamit akartam még mondani ezért ő folytatta a mondatot.

-Egyre jobban hasonlít kire-kérdezte kíváncsian.

-Edwardra-nyögtem ki végül és leültem egy székre. Carlisle követte a példám és mellém ült. Mikor arcára pillantottam látni lehetett az értetlenség minden egyes jelét.

-Hogy értetted, azt hogy Edward ra hasonlít Bella?-kérdezte Carlisle a tőle megszokott nyugodt hangon.

-Úgy értettem hogy Amy ő hát nem is tudom, hogy mondjam el-nyögtem ki majd lehajtottam fejem és képzeletben a föld alá is le, ástam magam annyira mérges voltam.

-Csak mond ki-mondta Carlisle és már kicsit ideges volt. Meg ráztam fejem ezzel jelezve, hogy ez nem olyan egyszerű ezért Carlisle gondolkodásba fogott.

-Na várjunk csak. Mi ugye négy éve jöttünk el Forksból. Amy 4 éves, és ha jól tudom te és Edward már egyszer eggyütt voltatok.-jukadt ki. Én csak hevesen bólogattam majd a padlót, kezdtem el fixírozni.

-Az nem lehet hisz az képtelenség. De ha mégis.-tanakodott Carlisle és közben érveket és ellen érveket sorakoztatott fel fejében. Ez onnan tudtam hogy miután vámpírrá váltam ugyan az lett a képességem mint Edwardnak plusz és meg tudtam változtatni a gondolatokat ami néha nagyon jól jött. Ezekről senki se tud még Lily se aki, átváltoztatott. Carlisle gondolatai sok minden körül forogtak. Ebből párat kivácsiságomnak be álítva ki hallgattam.

"Én ezt nem értem. De hisz vámpírnak nem lehet gyereke. És ha mégis akkor most a kislánynak Edward az apja. És mi van, ha Bella hazudik. De nem hiszem, hogy képes lenne ilyesmire vetemülni.". Rám nézett majd ismét gondolataiba merült.

"Na szóval elemezzük a tényeket. Bellának Edwardtól van gyereke. Amit én eddig képtelenségnek tartottam. De nem hiszem hogy Bella mással feküdt volna le, és azt mondaná, hogy Edwardé a gyerek. Ha ez igaz, akkor én nagypapa vagyok ilyen fiatalon"gondolta Carlisle. Carlisle utolsó mondatán elmosolyodtam, amit ő észre is vett majd kérdően nézett rám.

-Hosszú-mondtam majd ismét a padlót kezdtem fixírozni. Egy ideig nem szólaltunk meg majd mindkettőnket egy halk de azért hallható csipogás zökkentet ki.

-Baj van-mondta majd fel állt és berohant a vizsgálóba. Én is utána rohantam és csak akkor vettem észre, hogy Edward nincs ott. De ez most nem tudott zavarni, mert mikor észre vettem hogy Carlisle a lányomhoz rohant egyből utána mentem.

-A pulzusa csökken-mondta Carlisle az egyik gyakornoknak. Nagyon meg ijedtem. Nem veszíthetem el csak egyedül ő, van már nekem. Míg oda rohantam Amy mellé addig Carlisle gyógyszereket adatott be.

-A pulzusa már 50 alatt van valamit tennünk, kell, hogy ne veszítsük el.-mondta idegesen Carlisle majd tekintetét rám emelte.

-Kérlek Carlisle segíts rajta, mentsd meg nekem már csak ő, van-ordítottam mire bejött valaki, de nem nagyon érdekelt.

-Hidd, el Bella mindent meg teszek.-mondta majd észre vettem, hogy Amyt el kezdi újra éleszteni. Ez nem lehet igaz.

-Az Isten szerelmére tegyél már valamit Carlisle nem, halhat meg.-ordítottam ismét.

-Bella hidd el, hogy a veszekedésre nem ez a legalkalmasabb perc-mondta majd bekapcsolta a defibrillátorrt elő vette a korongszerű tappancsokat, és el kezdte Amyt újra éleszteni.

-A pulzusa egyre csökken, kiáltotta és ekkor már egy csoport orvosi karra való ember gyűlt körénk.

-Kérlek Carlisle tegyél valamit. Nem hagyhatod meg halni. Nekem rajta kívül nincs senki másom-ordítottam majd két erős kéz szorítását, éreztem a karomon. Az, aki meg fogta kezeim fel emelt és nagynehezen ki cipelt a vizsgálóból.

3.Múlt és Jövő plusz a szerelem

(Bella szemszöge)

Egy ideig nem szóltam Heatherhöz. Miután el kezdtem pakolászni meg csörrent a telefon. Mikor ki vettem a telefont a zsebemből csak annyi volt ki írva hogy ismeretlen ezért le tettem az asztalra. Egy ideig csörgött majd meg untam ezért fel vettem.

-Haló-szóltam bele.

-Jó napot én Miss.Swant keresem.-szólt egy ideges hölgy.

-Én vagyok az-feletem majd a nő idegessége rám is át ragadt.

-Értem. Szóval a lányát Amy Cullent sújjos fej sérüléssel szállították be 2 perccel ezelöt. Szeretném meg kérni rá hogy jöjjön be.-na ez nem lehet igaz.

-Jó megyek-válaszóltam idegesen majd lett a telefont. Míg össze szedtem a dolgaimat Heather ki ment. Miután el pakoltam fel kaptam a táskám majd ki nyitottam az iroda ajtaját. Miután be zártam az ajtó és megfordultam tekintetem meg akadt két személyen. Biztos voltam benne hogy nem hallucinálok és téleg Alice és Rose állnak elöttem. Emma és Heather furán néztek mind hármunkat.

-Bella-szólalt meg Rosalie.

-Alice, Rose-mondtam rekedtem majd egy lépést tettem feléjük.

-Isabella Miss.Gomez hívat az irodájába-jött be Olívia majd végig mérte Alicet és Roset.

-Tán te vagy az ujjonc-állt Rose elé.

-Olívia takarodj vissza a kutya óladba-szóltam rá Olíviára. Nem szólalt meg csak rám nézett aztán Heatherre.

-Juhú itt van a kis kedvenc baj keverő lánya-szólalt meg majd el indult kifele.

-Nem vagyok bajkeverő-szólt utána Heather de Olivia már nem mondott semmit csak el indult a lifthez. Alice és Rose még mindig mozdulatlanok volta ugyanúgy mint én. Majd Alice meg mozdult oda jött hozzám és meg ölelt. Én is viszonoztam ölelését majd miután el engedtem nagy meglepetésemre Rose is oda jött és meg ölelt. Éreztem hogy ha nem is nagyon de hiányoztam neki és örül hogy újra láthat.

-Annyira hiányoztál Bella-mondta Alice majd ismét meg ölelt ami nagyon jól esett.

-Te is nekem Alice el hiheted-mondtam.

-Én nem akarom meg zavarni ezt a meghitt pillanatot de nem kéne be menni a korházba-szólt Heather zavarodottan.

-De igazad van.-mondtam majd Alicere és Rosera néztem akiken látszott a kíváncsiság minden jele.

-El jöttök.-kérdeztem közben oda léptem a recepciós pulthoz és el vettem egy tollat meg egy papírt. Miután mindketten bólintottak írtam egy levelet Miss.Gomeznek hogy most nem tudok menni mert Amyt kórházba vitték.

-Ezt add oda a hárpiának-mondtam majd át nyújtottam a levelet.

-Meg lesz főnök-bólintott Emma és én már ott se voltam. Min a négyen be száltunk a liftbe. Miután le értünk a kocsihoz Alice előre ült Rose és Heather pedig hátúlra. Nagyon ideges voltam mert lehet hogy a lányom félvér de nem törékeny ami most be is bizonyosodott. Egész út során nem szóltunk egymáshoz de mindhárom utasnak éreztem a tekintetét magamon. Miután meg érkeztünk a korházból egyből ki pattantunk mind a négyen a kocsból én meg emberi futásban indúltam a korházba.Míg a recepcíóshoz értem elégsokan meg figyeltek.

-Jónapot miben segíthetek kisasszony-kérdezte a recepciós hölgy nagyon kedvesen.

-Nem rég szálították be a lányom Amy Cullent-mondtam majd Rosera és Alicere emeltem tekintetem. Mindkettőjük zavarodottan nézet rám de nem volt időm most eggyáltalán meg magyarázni az egészet nekik mert a recepcíós meg szólalt.

-Óh igen Amy Alice Cullen a kislány akit fejsérűléssel szálítottak be-én csak hevesen bólogattam majd ismét el fordítottam fejem de most csak Alicere emeltem tekintetem aki majd ki bújt az Alice név hallatára.

-Még itt lent van a sűrgőségin a 15/a teremben-mondta és én egyből el indúltam a kórterem felé. Amikor be léptem a váróterembe meg csapott több emberi vér illata is. Nagy nehez de tudtam tűrtőzteni magam míg a megadott korteremig el értem. Észre vettem hogy se Alice se Rose se a lányom nem jött utánam. Ezt a vér illatának tanúsitottam be. Miután be kopogtam a kórterembe egy alacsony idősödő höly nyitott ajtót.

-Kisasszony tessék ki várni a sort-mondta a nő majd végig mutatott a sebesűlt embereken.

-Oh én nem beteg vagyok elvileg ebbe a kórterembe hozták a lányom Amy Cullent-mondtam és közbe próbáltam nem a vér szagára koncentrálni.

-Az más. Tessék bejjebb fáradni hölgyem-mondta a nő majd ki tárta elöttem az ajtót. Miután be léptem hirtelen három ismerős illat csapta meg orrom. Kettő be tudtam azonosítani. Az eggyikben biztos voltam hogy Amy vérének illatát érzem. A másikat nem tudtam el képzelni egy korházban de biztos voltam benne hogy Edward illatát érzem. De nem értettem hogy hogy kerü pont Edward egy korházba. Belűl az élletelen szívem újra verni kezdet persze képletesen az illatól.

2.Múlt és Jövő plusz a szerelem

(Rosalie szemszöge)

Ma lesz egy új munkahelyem itt Londoban. Végre nem suliba kell menni. Miközben ezt a jó hírt emésztettem el gondolkodtam azon hogy a családunk már nem ugyanaz.

Mióta el költöztünk Forksból a család szét hullot. Esme és Carlisle kivűl boldognak mutatják magukat de belűl őket is ugyanúgy meg viselte hogy el kellet jönni és Bellát ott hagyni. Jasper nagyon bánja a történteket bár nem értem mért kellet el költözni. Hiszen Bella túlélte a kis apró incidenst. Emmettet is meg viselte az hogy nincs Bella. Már aligha lehet őt nevetni hallani vagy viccelődni hallani. Néha azért nekem is hiányzik Bella. Kedves lány volt én meg úgy bántam vele mintha nem is létezne. Legjobban Alicet és Edwardot viselte meg az hogy ott kellett hagyni. Alice azót magába zuhant és csak ha kérdezik akkor válaszól. Edward pedig teljesen darabokra hullot. Nem is lehet rá ismerni. Esme nagyon félti mert Edward csak néha jön haza addig meg azt se tudjuk hogy hol a fenébe bújkál. Na de térjünk vissza a jelenbe. Végre meg engedte Carlisle hogy dolgozzak és ne csak iskolába járjak. Sok munkahelyen jártam de eddig sehol se vettek fel. De örülök is mert így akkor nem kerültem volna be egy divat tervező céghez.

-Biztos jól fogod érezni magad-mondta Esme miközben a konyhát takarította.

-Az biztos csak félek az új főnökömtől. Tudod sok mindent hallottam már róla. Elvileg nagyon ídegesítő tud néha lenni és eléggé gonosz.-mondtam.

-Szerintem elöszőr ismerd meg és aztán alkoss róla véleményeket Rose-mondta Esme. Majd ki tessékelt a házból mondván hogy indulnom kéne nehogy már az első nap késsek. Miután el indúltam azon tűnődtem hogy valyon milyen lesz dolgozni. Hisz én még divat cégnél sose dolgoztam. Miután oda értem le parkoltam majd be mentem a hatalmas épűletbe. Minden csupa fehér és kék volt. Első benyomáskánt tetszet. Miután fel mentem a megadott emeletre izgatottan léptem az asziszteshez.

-Jónapot mibensegíthetek-kérdezte kedvesen a lány aki kinézetre csak pár évvel látszot nálam idősebbnek.

-Én lennék az új gyakornok-mondtam miközben szemeimmel a falon lévő festményeket páztáztam. Olyan ismerősek voltak de nem tudtam hogy honnan.

-Oh igen Rosalie Hale ha nem tévedek.-mondta. Miután bólintottam újra az ismerős képeket keztem nézni.

-Szépek-jegyeztem meg.

-A képek. A főnökasszony hozta magával a régi othonából és el hozta ide hogy ki rakja. Bár szerintem egy kicsit olyan mintha18-19. századi stílust keltenének.-mondta az aszisztes.

-Amúgy engem Emmának hívnak-mutatkozot be majd a kezét be nyújtotta.

-Én meg Rosalie de álltalába mindenki Rosenak hív-nyújtottam én is a kezem. Furcsa mód Emma nem ilyedt meg a hideg éríntéstől.

-Heather ezen a héten ez már 10. eset hogy valamilyért be hívnak a sulidba. És legközelebb már nem lesznek el nézők hanem ki csapnak.-veszekedet valaki az irodában. Olyan ismerős volt a hangja.

-Nehogy azt hidd hogy egyfolytába ilyen s főnök csak hát a lánya Heather általába mindig bajba kerül.-mondta az aszisztens.

-Oh értem. És hány éves a főnököm-kérdeztem.

-22 éves bár pár évvel fiatalabb a kinézete.-

-És ilyen fiatalon nevel gyereket-

-Csak egy vérszerinti gyereke van a 4 éves Amy. Heather az örökbefogadott lány. Miután a lánynak meg hallt az annya Bella vette szárnyai alá Heathert-oh szóval Bellának hívják. Ez már zavar. A hangja a képek a falon és Bella.

-Szóval Bellának hívják a főnököm-kérdeztem.

-Igen bár itt a cégen belűl Isabella kisasszony vagy főnökasszony.-vílágositott fel Emma.

-Értem. Meg bocsátanál el kell intéznem egy sűrgős telefon hívást.-miután az aszisztens bólintott ki mentem majd Alice telefonszámát keztem a telefonba pötyögni.

-Haló-szólt bele Alice a telefonba.

-Alice én vagyok az Rosalie. Azzonnal gyere ide a dívat céghez.-

-De mért-kérdezte zavarodottan Alice.

-Csak gyere ide és kész. A 10. emeleten vagyok-mondtam azzal le tettem a telefont. Egy ideig várt majd Alice be toppant eléggé zavartnak látszot de nem szólt semmit csak oda jözz hozzám-

-Mit akarsz Rose-szólalt meg.

-Csak fogd be a szád és hallgas-mondtam.

-Heather nem érdekel hogy miért firkálsz wc falakra. Komolyan most már valami művészeti iskolába foglak be íratni ahol ki élheted művészi éned-ordibálat is a nő.

-De hét ez-dadogta Alice.

-Ugye szerintem is ő az.-mondtam. Majd nagy csönd ülte a várótermet és az írodát is. Egy ideig még csend volt majd a nő újra meg szólalt.

-Jó megyek-mondta gondolom a telefonba.

-Mi történ anya-kérdezte a lány.

-Amyt korházba vitték.-szólt idegesen Isabella majd valamit pakolt bent. A lány már ki jött. Köszönt nekünk majd bocsánatott kért annya viselkedéséért. Ezután egy kis ideig megint csen volt majd az ajtó ki nyílt.