OMG!!!

A sors fintora

Na gyerekek meg hozztam a következő fejezetet. Nagyon hálás vagyok Lea-nek hogy segített javítani a törin. Ismét köszönjük meg neki is. És remélem nagy örömet okoztam neked mesi ezzel az úgymond meglepetéssel. Ha valaki nem tudná mesi ajánlott nekem történet címeket és hát én úgy gondoltam meg lepem őt. Remélem boldog vagy mesi. Én igen mert van végre egy normális cím és nem azt kell be írnom hogy új rész!
Na puszi mindenkinek és jó olvasást.
Külön puszi jár Lenader88-nak és mesi28-nak!

Reflexszerűen kaptam a fejem az ajtó felé, ahol olyasvalakit pillantottam meg, akire végképp nem számítottam.
Carlisle és Jasper lépett be a boltba. A lelkemben tengernyi különböző érzelem vihara dúlt. Öröm viaskodott haraggal, döbbenet harcolt a boldogsággal. Teljesen összezavarodtam.
Carlisle-ék nem vettek észre egészen addig a pillanatig, míg az ablakon beáramló friss levegő feléjük nem vitte az illatom.
Egyszerre kapták fel a fejüket, majd felém fordultak. Két aranyszín szempár csillant fel, amikor megtaláltak a tekintetükkel
Éreztem, hogy arcom minden szeglétét ellepi a pír, szívem vad vágtába kezdett, ahogy a szemükbe néztem. Ezt nem kellett volna, mert mindkettejük tekintete felszikrázott a viszontlátás örömétől. A szívverésem világosan elárulta az érzelmeimet – legalábbis a számukra.
Tudtam, hogyha ennek az egésznek vége, akkor egy igen hosszú beszélgetésbe fogok belekeveredni, amit nagyon, de nagyon nem szerettem volna.
Bármit megtettem volna azért, hogy ezt a találkozást elkerüljem, hogy ne kelljen beszélnem velük, azokkal, akik olyan nagy fájdalmat okoztak a szívemnek.
Zavaromban elfordítottam fejem, és a könyveket kezdtem el nézegetni.
Nagyon rossz, és egyben jó érzés volt végre újra látni pótapámat és fivéremet, egyrészt, mert nem tudtam elfelejteni, amit velem tettek, másrészt, a hiányuk valahogy enyhült, ahogy megláttam őket.
- Üdvözlök mindenkit! - szólalt meg Carlisle, majd megfontoltan az előre felállított pódium felé lépdelt, hogy egy pillanatra sem levéve rólam a tekintetét, a könyv hosszú ismertetésébe kezdjen. Az előre átgondolt beszédet a köszönetnyilvánításokkal zárta le, miközben végignézett az összegyűlt hallgatóságon. És akkor olyan történt, amit még álmomban sem vártam volna.
- Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni legfiatalabb lányomnak, Bellának, azt a sok szeretetet és boldogságot, amit a családomba hozott. Nélküle nem tartanánk ott, ahol most vagyunk - mondta meghatottan, és a szeme megtelt melegséggel, miután ismét rám emelte a tekintetét.
- Hé, Bells, az az alak nagyon figyel téged - mondta Maya kissé furán és gúnyosan.
- Ő az én… - nem tudtam kimondani azt, amit szerettem volna, mert Carlisle újra megszólalt. És mert elegendő erőt sem éreztem magamban ehhez a vallomáshoz.
- Lehet, hogy már nem élünk együtt a lányommal, akitől olyan sok biztatást kaptunk, de remélem, hogy még most is tudja, hogy mennyire szeretjük őt – mondta, majd az általános tapsvihar közepette ellépett a mikrofontól.
- Igen? Ki ő neked Bella? - kérdezte Maya most már ingerültebben.
- Ő, vagyis Carlisle az én… az édesapám – sóhajtottam fel, mire Carlisle feje ismét felém fordult, hálás pillantásokat küldve felém, bár én nem tudtam ezeket az érzelmeket viszonozni.
- Hogy micsoda? - kérdezte barátnőm döbbenten.
- Jól hallottad, Carlisle az apám – mondtam, majd idegességemben a hajamba túrtam.
- Oh, értem… és esetleg nem tudtad volna előbb elmondani? Akkor azért volt a szekrényeden róla egy kép és még hat másik emberről! Én azt hittem, hogy ez egyfajta rajongás, erre kiderül, hogy végig tévedtem. Kiderül, hogy a legjobb barátnőm apja egy szuper író… - motyogta maga elé Maya, és én képtelen voltam nem mosolyogni rajta.
-Ne nevess Isabella, mert… - nézett rám sötét tekintettel, de tudtam, hogy soha nem kell félnem miatta, soha nem ártana nekem.
- Miért is ne? - kérdeztem vissza még mindig mosolyogva.
- Mert meg keserülöd – mondta dühösen, de a végén már ő is felnevetett.
- Oh, hová bújjak a híres Maya-hurrikán elől, hogy ne essen bajom? - kérdeztem megjátszott kétségbeeséssel, de Maya helyett Jaspertől kaptam meg a választ.
- Azt hiszem, én tudom a megoldást – szólalt meg egy rég hallott, kedves hang a fejem mellett.
- Szia Jasper - mondtam kissé zavartan, nem tudtam, hogyan is kellene viselkednem.
- Na, mi történt? Már nem is üdvözlöd a rég nem látott bátyád? – kérdezte, majd maga felé fordított és szorosan megölelt. Szinte boldogan bújtam be a hűvös karok közé, az ölelés eltemetett érzelmek egész hadát hívta elő bennem. A fülemhez hajolva suttogni kezdett, hogy csak én halljam, amit mondani akart.
- Edward eltűnt, Bella. Rose és Emmett pedig elköltöztek, így már csak négyen vagyunk, és ahogy láthatod, se én, se Carlisle nem repesünk az örömtől. Hogy a lányokról már ne is beszéljünk… - súgta gyorsan és halkan. Nagyon figyelnem kellett, hogy mindent megértsek.
- Hol van Edward? - kérdeztem rémülten, és szinte kitéptem magam a karjai közül. Ha Edwardnak valami baja esik… Még, ha nem is szerelemes belém, az én szívem örökké az övé lesz, őérte fog aggódni.
- Nyugalom Bella, Alice figyeli őt - mondta nyugtatólag, de nem érte el a kívánt eredményt. Hiszen Alice sem láthat mindent. Ha valami történik, és nem érnek oda időben… Szemeim előtt máris szörnyű képsorok futottak le, egyik a másik után vetítette elém sérült lelkem minden rémálmát. Maya hangja szabadított ki a rémes látomások közül.
- Á, szóval akkor ti testvérek vagytok? - kérdezte egy kis hatásszünet után.
- Igen, Jasper a testvérem – mondtam, és most tényleg hinni akartam ebben.
- Helló, Maya vagyok, Bella lakótársa és barátnője – mondta, és előrenyújtotta a kezét. Jasper tétován rázott vele kezet, és nem véletlenül. Ahogy a bőrük összeért, Maya arcára kiült a döbbenet.
- Hú, de hideg vagy! – jelentette ki, majd fázósan összehúzta magát.
„Na, most találj ki valamit Jasper, mert lehet, hogy én megszoktam ezt a hőmérsékletet, de egy „átlagos” lánytól ezt nem lehet el várni”- gondoltam kissé rémülten.
- Öhm… Hűvös van odakint – próbált terelni Jazz, teljes sikerrel.
- Oh, értem. Gondolom, rengeteg megbeszélnivalótok van, így én nem is zavarok tovább. Az esti programot meg átrakjuk máskorra – mosolygott rám Maya, majd választ sem várva kisietett a boltból.
- Kedves lánynak tűnik- nézett utána Jasper, majd leereszkedett egy székre, engem is maga mellé ültetve.
- Jazz? Edward jól van, ugye? Ugye nem csak elhallgatod előlem, hogy… - egyszerűen képtelen voltam tovább mondani. Rázott a hideg, de ennek semmi köze nem volt a teremben található vámpírokhoz.
- Mondtam már, hogy minden rendben van vele. Alice folyamatosan figyeli – simított végig a hátamon Jasper, nyugalmat árasztva felém.
- Jól van, elég lesz már! Ettől a sok békességtől csak még idegesebb leszek! – csattantam fel, mire elvigyorodott.
Végre! Már kezdtem azt hinni, hogy teljesen megváltoztál! – kuncogott csendesen. Lassan tényleg összeszedtem magam annyira, hogy válaszokat akarjak.
- Amúgy ti mit kerestek itt? – a kérdés kissé modortalanul csúszott ki a számon, de nem tudtam ezzel foglalkozni. De nem érdekelt hisz megbántottak egy életre.
- Ideköltöztünk, miután Rosalie-ék elköltöztek, Edward meg a nyakába vette a világot. Tudod, Forksból Alaszkába mentünk, de nem volt az igazi. Közben Carlisle megírta a könyvét, amit – valljuk be, nem véletlenül - kiadtak és utána úgy döntöttünk, hogy jobb lesz tiszta lappal kezdeni mindent, így elköltöztünk. Egyikünk sem tudta megemészteni, hogy elhagytunk, de leginkább Alice és Edward vannak szétesve, és persze a szüleink. Én az időm nagy részében távol tartom magam a háztól, mert nem sokáig bírom elviselni az ott uralkodó hangulatot. Mint egy kriptában… - mondta bánatosan, aminek eredményeképp engem is elöntött a szomorúság.
- Remélem, azzal tisztában vagy, hogy attól, hogy most találkoztunk, semmi nem változik. Számomra továbbra is eltűntetek, elhagytatok minden szó nélkül. Persze én megértem, hisz kinek kellene egy ilyen átlagos, hétköznapi, esetlen lány – jelentettem ki teljes határozottsággal.
- Nem mondhatod komolyan, hogy középszerű vagy, hiszen az átlagos emberek nem barátkoznak vámpírokkal, és főleg nem fogadják a szívükbe őket. És hát rólad ez egyáltalán nem mondható el – mosolyodott el Jasper.
- Az lenne a legjobb, ha örökre elfelejtenénk egymást. Hidd el, nektek is könnyebb lenne azzal a tudattal élni, hogy nem kell egy szerencsétlen lányra vigyázni – suttogtam el, amit a szívem szerint soha nem akartam kimondani.
- Bella, ne viccelj! Te már a családunk része vagy. Akár hiszed, akár nem, már az első naptól, mikor Edward bemutatott nekünk, már akkor úgy tekintettünk rád, mint családtagra. És ez soha nem fog változni – mondta, majd gyengéden megszorította a kezemet.
Az arcomon végigkúszott egy könnycsepp, amit számos másik követett. Sírtam magamért, az összetört szívemért, az elvesztett boldogságomért. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim, ezzel jelezve a világnak a családom és Edward elvesztésének fájdalmát.
- Hé, ne légy szomorú, mert nem érdemes - mondta Jasper, majd hideg kezével letörölte az arcomról a könnyeket.
- Oh, hidd el, örülök, hogy végre tudok sírni – sóhajtottam fel, majd kifújtam az orromat.
- Miről beszélsz? – nézett rám megrökönyödötten Jasper.
- Figyelj Jazz, csak úgy otthagytatok, egy szó nélkül, teljes bizonytalanságba taszítva. Összetörtétek a szívem, a boldogságomra épült kis világomat elvettétek tőlem. Tiszta roncs voltam, Charlie már azon gondolkodott, hogy melyik orvos lenne számomra a legmegfelelőbb. Pszichiáter, természetesen. Pedig számomra csak egyetlen gyógyír létezett, és létezik most is. Edward, de ő is elhagyott, és már nem volt kihez fordulnom. Jacob a lelkitársam volt, de amit tőletek kaptam, azt a sok szeretetet, megértést és gondoskodást, azt ő sem tudta megadni nekem, hiába próbálta újra és újra. Így hát elköltöztem ide, és most már itt járok suliba, új életet kezdtem, ami, valljuk be, nem könnyű. Az első pár hétben az öngyilkosság számtalan módjával kísérleteztem, de semmi nem sikerült. Valaki folyton azt leste, mikor akarok ismét véget vetni az értéktelen létezésemnek. És erre most megjelentek ti, és az óvatosan, gondosan felépített életem ismét a feje tetejére állt. A szívemen újra egy hatalmas lyuk tátong, ami, ha eddig nem is valami szépen, de kezdett beforrni. És most azzal jössz nekem, hogy szerettek? Hogy az életetek romokban hever? Nem hiszem, hogy Edwardé igen. Mert elhagyott, megtette azt, amitől annyira félt. Elvette a lelkem, és soha többé nem kaphatom vissza. Elvitte magával, akármennyire sem szerette volna. Hisz ő maga mondta, hogy nem vagyok neki elég, hogy nem kellek többé. Nem tartottam vissza akkor, és ma sem tennék másként, mert nekem többet jelent az ő boldogsága, bármi is legyen az ára. Ha az életem az, ha meg kell halnom érte, azt sem bánom. De ne akard velem elhitetni, hogy érdekel titeket a sorsom, mert nem hiszem el. Az elmúlt hónapokban se egy üzenet, se egy telefonhívás, semmi nem volt, ami, hacsak egyszer is, de legalább a Cullenektől származott volna. Ezek után ne kérd tőlem, hogy bízzam bennetek – a szenvedélyes kirohanásom remegő suttogásba változott a végére. Jasper kíntól eltorzult arccal nézett rám, tekintete elsötétült a fájdalomtól és a bűntudattól.
-Bella figyelj! Amit most mondani fogok, azt teljesen komolyan gondolom, és nem csak én, hanem a család összes tagja is. Nagyon kérlek, ne válaszolj most rögtön, annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél, hogy eldöntsd a dolgot- szemei lázasan, csillogtak, majdhogynem könyörgően fúrta a tekinteté az enyémbe.
-Mit akarsz? Miről van szó?- a kíváncsisság felülkerekedett az előbbi melankolikus hangulatomon. Nem kellet sokáig várnom, mert Jasper szinte azonnal kibökte.
-Szeretnénk ha vissza térnél közénk-

Bella ruhája!

Bella Ruhája a "könyv találkozón"

Következő rész

- Szép napot mindenkinek! Meghoztam az új részt de még cím mindig nincs szóval jól jönne pár tipp. Én nyitott vagyok mindenre csak legyen végre egy cím mert nekem nem jut semmi eszembe. Na mindegy remélem el nyeri tetszésetek az új rész. És sok köszönettel tartozom Leander88-nak aki segít a történetet úgymond jó passzba rakni. Szóval ezt a részt most neki ajánlom! Na szóval jó olvasást és Puszi!

Na-Na, figyelj én most elmegyek bevásárolni, mert tök üres a hűtő. Kérlek, míg nem vagyok itthon, ne tegyél semmi marhaságot! Rendben?- nézett rám szigorúan.

- -Megígérem - mondtam hevesen bólogatva.

Miután Maya kilépett az ajtón, ismét úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Nem tudom, meddig sírhattam, de éreztem, ahogy szemeim lassan lecsukódnak. Mély álomba merültem.

Egy virágok ezreivel borított réten találtam magam, amely oly ismerős volt, de mégsem jöttem rá, hol vagyok.

Lassan elindultam a rét közepe felé, lépteimet alig hallható avarzörgés kísérte. Mintha minden egyes lépéshez egy külön reccsenés vagy éppen ropogás tartozna. Lágy, de mégis erőteljes roppanás. Miközben egyik lábamat a másik elé helyeztem, megéreztem, hogy egy szempár szegeződik a hátamra.

- Bella - szólalt meg a világ leggyönyörűbb hangja.

Lassan fordultam meg a tengelyem körül, majd mikor vele szembe érkeztem, megálltam. Edward nem mondott semmit, csak odarohant hozzám és szorosan megölelt. Mintha nem is álom, hanem a valóság lett volna. De mint minden az életemben, ez az álom is halványulni kezdett. Kiégtek a fények, eltűnt életem értelme, és én is megszűntem.

Riadtan tértem magamhoz. Szívverésem felgyorsult, a mellkasom vágtatva emelkedett és süllyedt, ahogy minél több levegőhöz próbáltam hozzájutni. Mélyeket lélegezve fel tápászkodtam a kanapéról, majd a konyhába botorkáltam. Elővettem egy poharat, és megtöltöttem vízzel, majd visszaindultam a nappaliba. Leültem, és a táskámban kezdtem kutatni fájdalomcsillapítóért.

Miután kezembe akadt a tabletta, mély levegőt vettem, a számba tettem a pirulát és lenyeltem. Ittam pár korty vizet, majd a poharat a dohányzóasztalra téve ismét elterültem a kanapén. Az előbb látott álom nem akart kimenni a fejemből. Újra és újra végigpörgettem magamban, mint valami filmet, és minden egyes képkockánál egyre jobban vágytam a halálra. Edward hiánya újult erővel tört fel bennem, a magány mázsás teherként nehezedett a vállaimra. De nem tehettem semmit, hogy ez a kín megszűnjön, csendes beletörődéssel viseltem a sorsomat.

***************************************************************************

A hetek gyorsan teltek. Maya minden szabad idejét próbálta velem tölteni, nehogy ismét valami őrültséget tegyek. Igaz, párszor még megpróbáltam valamit tenni magammal, de aztán meguntam, hogy valaki állandóan körülöttem lebzsel, azt figyelve, mikor török össze. Ha nem Maya vizslatott éppen, akkor Seth ment az idegeimre. Egyszer a fiatal farkasfiú mentette meg az életemet. Akkor éppen a hídról való leugrással próbálkoztam. Az utolsó pillanatban rántott vissza, hogy utána irtózatosan lehordjon. Beláttam, hogy igaza volt. Nem csinálhattam ezt tovább, egyszerűen már én is belefáradtam az egészbe.

Tudtam és éreztem, hogy egyik tervem sem fog beteljesülni a sok akadály miatt. Így hát inkább megpróbáltam többet lenni Mayával és újdonsült barátaimmal. Ami igen nehéz volt, látva, hogy nekik ott van valaki, akit szerethetnek, míg én magányos farkasként tengődtem köztük. Nem szándékosan, de néha irigyeltem tőlük a boldogságot.

A mai napom is ugyanolyan unalmasan és szokásosan kezdődött, mint minden más nap. Miután felkeltem az ágyamból, lassú léptekkel elindultam a fürdő felé, hogy ismét emberi állapotba szedjem magam. Miután kiértem, megpróbáltam rendbe szedni állandóan kócos hajamat, fogat mostam, az arcomat pedig friss vízzel frissítettem fel, már, amennyire tudtam. Miután végeztem a tisztálkodással, kicammogtam a konyhába, hogy a kedvenc gabonapelyhemből ízletes reggelit varázsoljak magamnak.

Evés után visszamásztam a szobámba, és magamra kapkodtam a ruháimat. Lefelé menet összeszedtem a táskámat a padlóról, és elindultam a suliba, egy újabb hosszú és gyötrelmes napra.

Mikor megérkeztem, Maya már izgatottan állt a kocsija mellett és hevesen integetett. Most nagyon is szeretett barátnőmre, Alice-re emlékeztetett. Ki tudja, lehet, hogy már nem is vagyunk barátok. Sőt, biztos vagyok benne. Hisz egy barát elbúcsúzik, ha örökké elmegy. Míg ezen elmélkedtem, lassan odabotorkáltam Mayához és köszöntem neki.

- Szia, Maya - mondtam mosolyogva, bár az előbb felidézett személy hatására ez a mosoly nagyon kényszeredettre sikeredett. Reméltem, hogy nem veszi észre, de csalódnom kellett.

- Mi a baj Bella? Úgy nézel ki, mint akin áthajtott egy kamion - mondta aggódó hangon barátnőm.

- Csak fáradt vagyok, de ahogy elnézem, te igazán boldog vagy. Esetleg meg tudhatom jókedved okozóját? - kérdeztem most már kissé felszabadultabban.

- Képzeld, nagyapa mondta, hogy az egyik, úgymond leghíresebb könyv írója dedikálásra jön ide, Alaszkába, ráadásul nagyapa boltjába - mondta vidáman csacsogva.

- És ennek örülsz ennyire? - kérdeztem zavartan. Nem tudom, mi olyan izgalmas abban, hogy egy korosodó ember idejön, és aláfirkant pár könyvet.

- Dehogyis, te butus! Elvileg az írónak van egy nagyon helyes fia, és ő is vele jön. És ha egyszer már én is ott vagyok, miért ne ismerkedhetnék meg vele? - mondta vidáman, majd kézen fogott és elkezdett befelé húzni az iskolába.

- Ja, és neked is kötelező eljönni! – mondta, mikor már bent ültünk a teremben.

- Ezt meg hogy érted? És amúgy sincs semmi kedvem most valami unalmas fickóval csevegni az ő általa szupernek tartott könyvéről - mondtam.

- Nem érdekelsz, akkor is el kell jönnöd, ha akarsz, ha nem. Ma délután lesz, úgyhogy ne tervezz semmit! - mondta szigorúan, és lezártnak tekintette beszélgetésünket.

A nap folyamán már nem nagyon beszéltünk erről a témáról Mayával. Nagyon úgy nézett ki, hogy nem fog engedni az akaratából, hacsak nem üt el egy autó, vagy nem halok meg.

Miután hazamentünk, Maya egyből rám erőltetett pár kihívó ruhadarabot. Nem tetszett, nagyon nem tetszett, miután szemügyre vettem magam a tükörben.

- Ez nem én vagyok, Maya – sóhajtottam, majd lerogytam a kanapéra.

- Most miért vagy ennyire felháborodva? Semmi extra nincs ezekkel a ruhákkal! - mondta nyugtatólag, bár szerintem a nyavalygásom nagyon nem érdekelte.

- Az neked semmi extra, hogy rám erőltetsz egy alig takaró farmerszoknyát mínusz tíz fokban? Te nem vagy normális – csóváltam meg a fejem, majd végigmutattam magamon.

- Hé, nyugi! Majd veszel fel kabátot, és amúgy is harisnya van rajtad, szóval nem fogsz megfagyni, de ezt most vedd fel - mondta majd elém rakott egy tíz centis magas sarkú csizmát.

- Ezt nem gondolhatod komolyan! Ilyen még életemben nem volt rajtam. Két lépés után kitörném benne a nyakam – hápogtam, miközben a csizmát néztem.

Alice jutott ismét eszembe. Mindig ilyeneket akart rám erőltetni, de nem sikerült neki. Ismét elszomorodtam, amit Maya is észrevett.

- Hé, mi a baj Bells? Esetleg, ha nem akarod, nem kell fel venni, én nem akarok rosszat – jelentette ki elszontyolodva, majd ott termett mellettem, és elkezdte simogatni a hátam.

- Nincs semmi baj, csak valami, vagyis inkább valaki eszembe jutott, de mindegy. Hagyjuk ezt most, inkább menjünk – hárítottam el az ölelését, majd a lábamra húztam a csizmát.

Miután sikerült magamra erőltetnem, a kabátomért indultam.

- Hé, ki vagy te, és mit csináltál Bella Swannal? – kacagott fel gyöngyözően Maya, majd ő is felöltözködött.

- Semmit, csak éppen Bella úgy érzi, itt az ideje élni! Szóval, ha vége ennek az egésznek, irány egy bár! - mondtam mosolyogva, majd elkezdtem kifelé húzni őt a házból.

- Te tényleg megőrültél! – nevetett továbbra is, majd egymásba karolva indultunk a könyvesbolthoz.

Mikor odaértünk, az emberek már türelmetlenül várakoztak. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, hiszen a fickó csak egy egyszerű író volt. Se több, se kevesebb.

- Gyere, üljünk le ide, aztán várjunk – megfogta a karom, és két szék felé húzott.

Míg várakoztunk, elmélyülten beszélgettem Mayával, aztán már csak azt vettük észre, hogy az ajtó kinyílik, és a tömeg elcsendesül.

Reflexszerűen kaptam a fejem az ajtó felé, ahol olyasvalakit pillantottam meg, akire végképp nem számítottam.

Mivelmég nincs cím most is azt írom hogy Itt az új rész

Előre szólok hogy ez egy depressziós rész lessz. Szóval ja. Sajna most csak ilyen jött mert a kedvem is ilyen. De ne higgyétek azt hogy én is olyanokat csinálok mint a Bella. A következő rész kedd felé várható de majd előre szólok. Addig is kellemes olvasgatást kívánok.
Puszy Andy

Miközben én és Seth szócsatát és értetlenségi csatát vívtunk a többiek értetlen fejjel figyeltek ránk.
-Szóval ti ismeritek egymást-kérdezte Maya meg törve a kínos csendet.
-Többé kevésbé-mondtam majd az előbbieket hallva mélyen magamba zuhantam. Én soha nem voltam csak egy csaj Edward életében mármint én így gondolom de, kitudja, hisz el hagyott akkor lehet, hogy mégis.
-Na és mi van a vé… mármint a Cullenékkel?-kérdezte Seth a vérszívó szó végét leharapva.
-Elmentek és már nincs olyan, hogy Cullen csaja. Értetted-kérdeztem az utolsó szót talán túl gonoszan meg nyomva.
-Jólvan na nyugi vampire girl. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.-mondta Seth bennem, pedig kezdett fel menni a pumpa. Minden szó rá és régi családomra emlékeztettet.
A sírás szélén állva fel pattantam helyemről és el kezdtem futni. Ki csapódtam az ajtón majd elindultam haza. Semmi kedvem nem volt vissza menni még egy szó és én asszem szétrobbantam volna. Nagy sebbel, lobbal haza rohantam majd miután beléptem a házba, zokogásba törtem ki. Életem legrosszabb perc volt minden egyes érte hullatott könny. Hiába fogadtam, meg hogy nem fogok utána bánkódni és elfelejtem, ez nem megy olyan könnyen mit, ahogy gondoltam.
Legszívesebben egyből meg öltem volna magam, hogy vége legyen minden fájdalmamnak de, miután Charliera és Reneere gondoltam meg gondoltam magam és egy kevésbé fájdalmas megoldásba kapaszkodtam.
Berohantam a fürdőbe majd a szekrényből elő vettem egy pengét és csuklóm felé emeltem.
-Ezt neked Edward Cullen-mondtam majd csuklómhoz nyomtam az éles pengét.
A vér szépen lassan folyt le kezemről a padlóra azt beterítve. Remegő kezemmel még kétszer végig húztam csuklómon a pengét majd a mosdókagylóba, dobtam én, pedig összeroskadva dőltem neki a fürdőkádnak. Sírásom nem akart múlni. Mintha a fájdalom direkt kínozna engem. Miután ki sírtam magam nagy nehezen feltápászkodtam majd kezemre csavartam egy törülközőt. Próbáltam a padlóról és a csapról eltüntetni minden véres jelet több-kevesebb sikerrel.
Miután végeztem a fürdőben ki botorkáltam majd el indultam a szobámba de akkor meg csörrent a telefon.
-Szia Bella minden rendben?-kérdezte Maya kétségbe esett hangon.
-Persze nyugi csak egy kisebb sokk lett úrrá rajtam-mondtam nyugtatólag bár a hangom egyáltalán nem úgy csengett.
-Biztos hogy jól vagy ne menjek oda-kérdezte idegesen
-Nem arra nincs semmi szükség. Maradj csak nyugottan-mondtam majd ki nyomtam a hívást.
Becammogtam a szobámba és bedőltem az ágyba.
Ismét úrrá lett rajtam a sírás, amit semmi és senki nem tudott meg akadályozni. Csendes zokogásba törtem ki és arcomat a párnába temettem. A sírástól lassan elnyomott az állom már csak arra ébredtem, hogy valaki erősen rázogat, és a nevemet mondogatja idegesen.
-Isabella, Bella kelj fel. Ne akard rám hozni a szívbajt-mondta Maya kétségbe esett hangon. A mai nap után el is felejtettem hogy Maya ma költözik ide. Lassan nyitottam ki szemem. Féltem. Féltem, hogyha most szem kinyílik, akkor minden rossz visszatér, és újra felzaklat.
-Lassan de kinyitottam szemem és szembe találtam magam Maya ijedt és kétségbe esett arcával.
-Mond te meg örűltél-emelte meg kezem, amit már nem fedett semmi csak a vágások ládszótak.
-Nem tudom, miért teszed ezt de, ha nem hagyod abba kénytelen, leszek szólni az apádnak-mondta idegesen majd meg lengette a szemem előtt a vér, áztatta törülközőt.
-Na ha jobb állapotba leszel, magyarázatott, kérek, mert nem szeretném, ha titkok között élnénk, akár barátok vagyunk, vagy leszünk akár nem-mondta majd ki ment a szobából az ajtót jó erőse becsapva. Jaj ha elmondanám az igazságot, akkor holnap már a sárga házban kötnék ki. De végül is igaza van.
Elmondok neki mindent, persze ami abba a körbe tartozik, ahol nincsenek vámpírok nyomkövetők és Victoria.
Nagy nehezen ki keltem az ágyból majd elindultam kifele. Mikor ki nyitottam az ajtót Mayát a kanapén találtam éppen egy könyvet olvasott.
-Jobban vagy-kérdezte most már sokkal kedvesebben. Miután bólintottam ő egy aprót mosolygott.
-Ha nem akarod el mondani, nem kell, de kérlek, többet ne tegyél ilyen baromságot. Értetted-kérdezte.
-Télleg kíváncsi vagy mindenre-kérdeztem miután leültem mellé a kanapéra. Miután bólintott egy aprót én el kezdtem hosszú mondókámat.
-Minden akkor kezdődött mikor Forksba költöztem az apámhoz-mondtam majd egy mély levegőt vettem. És folytattam. Nagyábból mindent elmondtam tömören. Hogy a felejtés miatt költöztem ide Alaszkába, hogy életem értelme elhagyott és hogy a családom is cserbenhagyott. Persze azt a részt ki hagytam a sztoriból, hogy a családom vegetáriánus vámpírokból áll és hogy én is vámpír akartam lenni. Egy közülük, aki leélheti életét igaz szerelmével.
-Szóval ez az Edward elhagyott téged, de a hangodból ki véve te még mindig szereted őt-mondta majd meg hatottan nézett rám.
-Nagyábból-mondtam majd kezem az égetős sebhelyre tettem a csuklómon. Maya rá pillantott majd a konyha felé vette az irányt.
-Ahogy elnézem, míg én aludtam te ki ismerted magad-mondtam mosolyogva miután kezében jeges pakolással visszatért.
-Ne tereld a szót Bella. Mi a francért vágtad meg magad. Nagyon örülnék egy jó magyarázatnak, amit el is hinnék-mondta majd rosszallóan nézett rám.
-Ez az egész csak…-
-Csak?-kérdezte
-Csak úgy jött-mondtam majd meg rándítottam vállam. Maya fejét csóválva fel állt majd ismét a konyhába ment. Miután visszatért egyik kezében, egy nyugtató másikban, pedig egy pohár tea volt.
-Ezt vedd be, jót fog tenni ne félj-mondta majd fel állt fel, vette kabátját és az ajtóhoz indult.
-Na ide figyelj én most el, megyek bevásárolni, mert a hűtő üres. Kérlek, míg nem vagyok, itthon ne tegyél semmi marhaságot. Rendben?-
-Megígérem-mondtam majd hevesen, bólogattam.

Díj :D

WOW! Na azt se gondoltam volna hogy én díjat kapok egyszer valaha is a történetemért. Már sok klassz blognál láttam ezt a különleges díjat de hogy én is meg kapom ááá azt kizártnak tartottam. Minden esetre ezer hálával és köszönettel tartozom lea88-nak aki gondolt rá(még ha ismeretlenül is) és el küldte nekem ezt a díjat. Nagyon köszönöm lea88!

Na szóval:

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
8. Nem küldhetem olyannak, akinek a blogja volt már tüntetve!

Kezdjünk neki!

1. Hát akkor még egyszer nagyon de nagyon meg szeretném köszönni neked lea88 ezt a klassz díjat.És azt is köszönöm hogy meg dicsérted a blogom. A tied is nagyon klassz. Csak így tovább. És még mielött el nem felejtem http://leander88.blogspot.com/ ezen a linken megtalálhatjátok lea88 történetét!
2. Ki pipálva
3. lea88: Akárhol vagy, én ott leszek http://leander88.blogspot.com/
4.Hú hát hét dolog!
1.Ezen a blogomon kivűl még soha nem írtam más történetet
2.Imádom az Alkonyatot(de gondolom erre mindenki rá jött)
3.Van egy kutyusom
4.A hörcsögeimet Bellának és Edwárdank hívják
5.Nem nagyon szeretem a napsütést
6.Legjobb barátaim Erikának és Katának hívják
7.Szeretek a barátaimmal lógni
5.A díj mellyet még más blog is meg érdemel:
* http://sparkle-moon.blogspot.com Mesi28
*http://twilightotherchoice.blogspot.com Linda
*http://twilight-alicecullen.blogspot.com Alice
*http://fanfic-laura.blogspot.com Laura
*http://skubizzide.blogspot.com Katám (és tudom hogy nem Alkonyatos blog de én egyszerűen imádom)
*http://anyiita-blogja.blogspot.com Anyíta
*http://vampirmesek.blogspot.com Mtichie
6.Ki pipálva
7. És a hetes is ki pipálva

Na utólag is mégegyszer köszönöm neked lea88!

Új rész

Miután már vagy egy órája sétálgattam az utcákon reménytelenül egy táblán akadt meg szemem. Egy kisebb könyves bolt elé volt kirakva a tábla mellyen az állt hogy részmunka időre keresnek diák munkásokat. Lassan besétáltam a boltba, ahol a pult mögött egy öregedő bácsi állt.
-Őőő… Jónapot-mondtam majd közelebb léptem a pulthoz.
-Jónapot kisasszony miben segíthetek-kérdezte kedvesen az idős úr.
-Láttam kint egy táblát melyre az volt írva, hogy részmunkaidőre keres diák munkást, és hát szeretnék jelentkezni, ha még szabad az állás.-mondtam.
-Oh persze hogy szabad az állás, és ha elfogadja, akkor már holnap kezdhet-mondta boldogan majd föl állt és kezét ismerkedésre nyújtott.
-Én Joe Milano vagyok-
-Oh mint a Bűbájos boszorkákból Alyssa Milano.-mondtam viccelődve mire a bácsi fura képet vágott.
-Na mindegy amúgy engem Isabella Swannak hívnak-mondtam majd kezet, fogtam az öregúrral.
-Oké akkor fel vagy véve. Itt vannak a papírok.-mondta majd kezembe nyomott egy rakat papírt.
-Oh köszönöm és kérhetnék még valamit.-
-Persze de most először én kérem, azt hogy tegezzél-mondta Joe vidáman.
-Oké Joe. Szóval szeretnék egy papírt ki tenni, mert lakótársat keresek és szeretném a másik szobát meg hirdetni, ha nem baj-mondtam mosolyogva.
-Én felőlem rendben van-mondta mosolyogva. Miután mindent meg beszéltünk el indultam hazafele. Aznap már nem tettem semmit.
Másnap reggel bementem a suliba beiratkozni mivel ez tegnap el maradt. Miután beiratkoztam el indúltam újdonsűlt munkahelyemre.
-Jó reggelt Joe-köszöntem kedvesen miután a pultra raktam a rakatnyi kitöltött papírt.
-Szia Isabella. Képzeld, van egy jó hírem. Az unokám Maya is ide jár suliba és szeretne közelebb költözni én meg említettem, hogy te lakótársat keresel. Szóval Maya szívesen jelentkezne, és felezve fizetné a lakbért meg mi egyebet, ha neked meg felel.-mondta Joe én, pedig lassan de nehezen fel fogtam gyors beszéléséből, hogy akadt egy jelentkező lakótársnak.
-Oh persze. Örülnék neki, ha lenne egy lakótársam, mert legalább nem lennék egyedül-mondtam mosolyogva, bár belül szívem fájt hogy nem lehetek egyedül a magányommal és a törött szívemmel, de ha ki kell fizetni a lakbért, akkor nincs sok választásom.
-Akkor ezt meg beszéltük úgy, ahogy de ma úgy is bejön az unokám és akkor meg beszélhettek mindent-
-Oké de addig is lássunk neki a munkának. Hol kezdjem-kérdeztem miközben fejem a könyveket vizsgált.
-Jött pár új könyv azokat kellene ki hozni a raktárból és a megfelelő helyre rakni.-mondta Joe mosolyogva majd a raktár felé intett. Miután beléptem a poros kis szobába a dobozokhoz sétáltam melyek még bontatlan állapotban voltak. Oda lépkedtem majd ki bontottam a dobozt. Kivettem belőle pár könyvet majd elindultam ki a polcokhoz.
Már egy ideje pakolásztam mikor kezembe meg akadt egy könyv. A borító kék volt és egy rózsaszál volt az elején. Mikor tekintetem az előbb észre nem vett íróra tévedt szívem egyszerre akart meg állni és ki ugrani a helyéről.
-Az érem két oldalán írta Dr. Carlisle Cullen-suttogtam majd ismét az íróra tévedt tekintetem. Ujjammal végig simítottam a dombornyomatú néven. Meg hallottam hogy valaki közeledik a raktár felé. Fel akartam állni és letörölni azt a pár könnycseppet, ami kifolyt szememből de mintha meg kövültem volna.
-Oh Isabella nem láttad… Jaj elnézést nem akartalak zavarni.-én közben könnyeimet letörölve és fejem csóválva jeleztem, hogy nem zavart meg semmit-Nocsak meg találtad Dr. Cullen könyvét.Ő egy igazán kedves ember. Bár még soha nem találkoztam vele és még ő is csak ezt az egy könyvet írta és adta ki de, én már olvastam ez az ember csupa szívből ír.-mondta Joe majd ki, vette kezemből a könyvet meg fodította és úgy, nyújtotta vissza. Mikor a borítón meg láttam Carlisle nyugodt arcát újra úrrá lett rajtam a sírás.
-Mi a baj Isabella-kérdezte Joe madj leült a kis székre, ami nekem lett be téve, ha esetleg elfáradnék.
-Elvihetném ezt a könyvet. Persze ki fizetem de, muszáj elolvasnom-mondtam szipogva miközben a könyv lapjait lapozgattam.
-Persze nyugodtan vidd csak el. És nem kell ki fizetni, na de most vissza a munkához.-mondta mosolyogva majd ki lépett a raktárból. Miután elraktam a könyvet táskámba újra neki, láttam a munkának. Még a délután folyamán Joe unokája Maya is bejött hogy meg beszélje a dolgokat. Elég rendesnek tűnt és a hétvégén már be is tud és fog is költözni.
Miután bezártam a boltot mivel Joe meg kért rá haza siettem, hogy minél előbb el tudjam olvasni a könyvet. Miután haza értem táskámból ki vettem a könyvet és a délután bebútorozott házban lévő fotelbe ültem. A könyvet igen óvatosan és vigyázva nyitottam ki. Féltem de nem tudom mitől.
-A könyvet ajánlom lányomnak Bellának, aki mindig is az életünk része marad, ha ő már nem is gondol így ránk-olvastam miközben e pár szó hallatán könnyeim újra kicsordultak. De nekem ezt nem szabad. Nem érzékenyülhetek el pár sor láttán. Hiszen ők elhagytak és Edward azt, mondta, nem szeret de, én akkor is őt fogom most és mindörökre szeretni, hogyha ezt ő nem is veszi tudomásul. Még aznap este ki olvastam a könyvet így másnapra karikás szemek társaságában ébredtem.
Miután rendbe szedtem magam elindultam újdonsült iskolám felé. Bártoltalan léptekkel indultam első órámra, ami biológia volt. Félve léptem be az osztályba, ahol amint beléptem nagy csend kerekedett. Lassan elindultam a tanár felé, aki mosolyogva nézett rám.
-Jónapot Isabella Swan vagyok.-mondtam miközben oda nyújtottam a papírt a tanárnak.
- Én Mrs.Jason vagyok a biológia tanár és még pár órán is velem, találkozhatsz. Van számodra egy hely.-mondta majd egy lány felé mutatott, aki nem más volt mint Maya. Oda mentem a padhoz majd leültem és meg húztam magam. Az óra unalmasan ment. Miután ki csengettek Maya felém fordult. Rám mosolygott majd intett hogy kövessem.
-Helló Isabella-mondta miközben az ebédlő felé vette az irányt. Miután oda értünk egy asztalhoz, ahol még rajtunk kívül négyen ültek le ültünk.
-Isabella ők itt a barátaim és mostantól a tied is. Személy szerint Jenny, Cody, Seth és Lily-mondta miközben kezével hadonászott.
-Srácok ő itt Isabella Swan. Forksból jött, úgyhogy még új-mondta mosolyogva. A Seth nevű fiú kikerekedett szemekkel nézett nevem hallatán.
-Isabbela Swan Charlie Swan lánya és a Cullen fiú csaja. Hát ezt nem hiszem el-mondta inkább magának. Ahogy jobban meg figyeltem ő is ugyanolyan rézbőrű, mint Jacob.
-Van egy olyan érzésem, hogy te nagyon jól ismersz engem de, nekem gőzöm sincs, hogy te, ki vagy-mondtam.
-Oh én Seth Clearwater-mondta most már felszabadúltabban.
-Hogy az istenért nem kerülhetem el a sorsom-kérdeztem magamtól de Seth csak röhögött.
-Na emlékszel már rám. Talán egyszer találkoztunk mikor Jacobbal voltál-mondta.
-Jah biztos.-mondtam.