Múlt és Jövő plusz a szerelem 7.

(Bella szemszöge)

-Hé Bella ne sírj-jött mellém Alice majd szorosan meg ölelt. Ölelését viszonoztam egy puszival mejett feje búbjára, nyomtam. Nem értettem mért van rajtam úrrá a sírás.

-És most konkrétan kitől is van gyereked-kérdezte barátságosan Rose. Nem értettem mire fel ez a kedves viselkedése velem, akit mindig utált. Emlékeimben Rose sose szólt egy jós szót se felém most meg olyan a viselkedése mintha évek óta barátok lennénk.

-Feltevéseim szerint Edward az. Hisz életemben először és utóljár vele voltam úgy együtt.-válaszóltam.

-Biztos ez Bella-kérdezte Rose.

-Nem hisztek nekem?-kérdeztem meg gyötörten.

-Én hiszek neked-szólalt meg Edward nagyon csendesen. Tenkitetem rá emeltem, és ahogy elnéztem, válla felett meg láttam egy lányt mely szaporán Edward felé, vette az irányt. Nem értettem a dolgot. Itt valami nincs rendben. A lány ki Edward felé tartott ugyan olyan gyönyörű volt, mint Cullenék de azért Rosenál nem volt szebb. Fehér bőre csak úgy csillogott mikor a nap egy apró fénypontja meg világította.

-Hát ez a liba meg ki-kérdezte mikor oda ért Edwardhoz és nagy meglepetésemre meg csókolta. Ahogy elnéztem Edward most minél hamarabb véget akart vetni ennek a csókna.

-Ezt én is kérdezhetném tőled-mondtam.

-Barna hosszú göndör haj, bájos arc és kedves mosoly. Te csak is Isabella lehetsz.-nyögte ki nyájasan.

-Jah én az vagyok, de még mindig nem tudom, hogy te ki a fene vagy-mondtam idegesen.

-Én Avril Swift vagyok Edward barátnője.-nyújtotta oda kezét a most már néven is ismert Avril. A megdöbbenéstől. Hátrébb léptem és próbáltam nem ki mutatni mérhetetlen fájdalmam. Úgy éreztem magam, mint 4 évvel ezelött. Amikor Edward egyedül hagyott. A tátongó sebem a mellkasomban ismét fel szakadt. Tudtam, hogyha 5 percnél tovább itt maradok, akkor nem bírom leplezni mérhetetlen fájdalmam.

-Értem-válaszólatam majd meg fordultam és el indúltem befele a korházba.

-Jó napot Amy Cullenről tud valamit.-mentem a recepciós pulthoz és kérdeztem kedvesen a titkárnőt.

-A második emeleten van az ötös korteremben. És kisasszony Dr.Cullen várja önt az irodájában. Második emelet és ki van írva, hogy Dr. Carlisle Culle.-mosolygott bájosan az ali 25 éves nő.

-Köszönöm-mondtam majd elindultam a lépcsőn felfelé. Mikor Carlisle irodája elé értem meg torpantam. Mi van, ha valami olyat akar meg beszélni velem, amihez egyáltalán nincsen kedvem. Vettem egy mély levegőt majd halkan bekopogtam. Miután hallottam a szobából egy „szabad” szót beléptem. Az iroda ugyan olyan izlésesen volt be rendezve, mint a Froksi Cullen ház.

-Szia Bella-üdvözölt Carlisle mosolyogva.

-Carlisle-mondtam majd fejemmel biccentettem felé eggyet.

-Örülök, hogy ismét találkozunk-mondta majd oda jött hozzám és szorosan meg ölelt. Rá és Esmére valahogy nem tudtam haragudni, azért amit tettek 4 évvel ezelőtt hiszen ők csak azt tették, amit jónak láttak. Rájuk mindig úgy tekintettem, mint pótszüleimre. De Edwardra és Alicre mérhetetlenül dühös voltam, mert a hozzám legközelebb álló két személy csak úgy ott hagyott engem. Ráadásúl Alice el sem köszönt.

-Hát még én-motyogtam. Carlisle hátra fordult de inkább másra terelte a szót.

-Aranyos kislányod van.-mondta.

-Szerintem is. Nagyon hasonlít az apjára-mondtam majd le, ültem az egyik székre, ami előtt egy másik széken Carlisle foglalt helyet.

-Hány éves-kérdezte kíváncsian.

-Most múlt négy éves június 20.-án-mondtam majd lehajtottam fejem, mert szomorúság lett úrrá rajtam, hiszen Edward is június 20.-án született.

-Edward is akkor született-mondta és hangjában érezni lehetett a kíváncsiságot.

-Gondolom már hallottad, hogy én az „állítom” hogy Amy Edward gyermeke-mondtam és bele néztem Carlisle szemébe.

-Igen és ezért is szeretnék beszélni veled-mondta elgondolkodva.